Gyerekkorban milyen bántó dolgokat mondtak nektek a szülők?

Na meg nem csak az fáj amit mondott, hanem az, amit soha nem.

Soha egy büdös szóval nem mondta hogy szeret, soha hogy büszke rám, soha nem dicsért, soha nem támogatott.

Egyszer az életben nem ült le velem tanulni, átnézni valamit. Nem érdekelte semmi amit csinálok, pedig aztán nem voltam "unalmas" gyerek-fiatal felnőtt. Rajzolás, technikai dolgok, csomó téma érdekelt.

Szexuális felvilágosítás annyi volt, hogy valamelyik szexes témájú (Forró rágógumi vagy Amerikai pite) film után mondta hogy "Fiam, van a gumi, van fogamzásgátló oszt b..szatok".

14 évesen a pályaválasztásnál magasról szart rám. 18 évesen úgyszintén, mert fontosabb volt a TV-t bámulni.

Nem kaptam tőle soha pénzt, nem kaptam autót, házat és mivel nem akartam teljesen rajtuk élni, nem csináltam se jogsit, se semmit. Aztán gyakorlatilag 25-6 évesen a halála után tudtam csak elindulni az életben és a nulláról építek fel mindent.

Pár éve az utolsó beszélgetésünk, találkozásunk is tökéletesen lezárta a kapcsolatunkat.

3-4 hónap után hazanéztem, mert volt pár szabad napom. Anyám, öcsém dolgoztak. Apám otthon volt. Reggel jött, hogy "menjek segíteni".

Ez volt a mániája, hogy kényszeresen minél több dolgot meg akart velem csináltatni, mert hát utána megyek el. Régen még a haverjaim is befogta munkára, mert hát "gyorsan csináljátok mielőtt XY hazamegy". Csak a rabszolga munkaerőt látta bennem.

Lényeg, mondtam neki, hogy adjon 1 órát, addig eszek, összeszedem magam. 10 perc múlva jött ordítva, hogy miért nem megyek segíteni. Ekkor mondtam, hogy így ne is várjon tőlem semmit.

Erre teljesen elborult az agya, ordítozott, majd bement a szobájába és direkt becsapta három, négyszer az ajtót míg ki nem tört benne az üveg. Majd elkezdett ordibálni, mintha én törtem volna be. Komolyan, vicc volt az egész. És ordibált, hogy megmondja anyámnak, hogy betörtem az üveget mert egy idegbeteg vagyok. Meg ordított, hogy ha nem segítek akkor takarodjak a házából.

Úgyhogy fogtam magam, elmentem és többet nem is beszéltem vele gyakorlatilag. Rá pár hónapra meghalt. A halálhíre olt életem legboldogabb napja, egyszerűen azt éreztem, hogy felszabadulok, megkönnyebbülök.

"Úgy nézel ki, mint egy mamut!" (Duci kislány voltam)

"Kizárlak a házból, aztán mehetsz amerre látsz!"

"Te nem vagy a gyerekem!"

"Alig várom, hogy felnőlj, és elhúzz innen a ***-ba!"

"Ha én nem érzem jól magam, vagy beteg vagyok, elvárom, hogy te is szenvedj, nem mehetsz el a barátnőiddel mulatozni!"