Szerintetek az a megoldás ha majd ha teljesen önálló leszek, akkor teljesen megszakítom a kapcsolatot a családommal?

Apukámnál és feleségénél lakom 10 éves korom óta.

Az első perctől kezdve utált, és naponta x alkalommal hallgathattam a cinikus beszólásait, aminek az volt a lényege hogy én hülye vagyok / ügyetlen vagyok / mindenki utál. De hetente legalább egyszer kitalált valami "meglepetést", például kidobta a szekrényből a szemetesből a ruháimat, a fogkefémet odaadta játszani a gyerekének (aztán nem értettem miért nőnek nagy gennyes puklik a nyelvemen), eldugta a telefontöltőmet mielőtt elmentem volna több napról otthonról de nem mondta meg hogy hova, amikor az első szerelmemet áthívtam akkor addig alázta amíg elbőgte magát, stb...

Persze jobb sorom volt mint aki éhezik vagy alkoholisták a szülei vagy ilyesmi, de azért nekem se volt jó kapcsolatom apukám feleségével, és ezen keresztül apukámmal se, mivel az volt a "taktikám", hogy nem kerülök a szeme elé, hanem bezárkózom a szobámba egész napra amikor otthon vagyok.

Most egyetemista vagyok, ezért nem lakom otthon, de sajnos kell velük is időt töltenem. Mindenesetre elképesztően nagy súly gördült le a vállamról mióta egyetemista vagyok!

Otthon próbálok nem feltűnést kelteni, és egy-két szóval válaszolok ha kérdeznek tőlem valamit (ami általában az hogy hogy megy az egyetem). Ha próbálok valamit mondani, vagy apukám valamiről beszélgetni velem, akkor a felesége nem bírja megállni hogy valami cinikusat ne fűzzön hozzá...

Pl. szenteste reggelén ugye együtt volt a család (hurrá...), apukám meg egy előadást tart nekem arról hogy elég ha 30 éves koromban házasodom meg, nem kell elsietni (na nem mint ha házasodni készülnék, nem tudom hogy jutott eszébe). Erre a felesége röhögve "jaj ugyan már, házasodjon meg az első emberrel aki szóbaáll vele, ha lesz olyan... hát nézzél már rá!".

Ez persze teljesen alaptalan, sosem volt gondom a párkapcsolatokkal...

De (akármennyire ciki), akkor belegondoltam hogy hát nem igaz hogy soha nem fogja abbahagyni ez a nő csesztetésemet, és a templomban el is bőgtem magam mindenki előtt.

Bőgni általában azért nem szoktam, de ha velük kell időt töltenem, és nem sikerül feltűnés nélkül átvészelnem, és elkezdi a cinikus baromságait a nő, akkor utána egész nap tiszta ideg vagyok, amin nem tudok segíteni. Sőt, gyakran szorongok amikor tudom hogy nemsokára találkoznom kell a családommal...

Ezért gondoltam hogy ha diploma után lesz rendes munkám akkor minden kapcsolatot megszakítok ezekkel az emberekkel. Ez megoldás szerintetek? Eléggé bűntudatom van hogy a hátam közepére nem kívánom őket szívem szerint, de a pénz meg azért jól jön egyetem alatt.