Szerintetek igazam lehet? (Ugye, hogy nem apukám a hibás? )

Apukád is hibás sajnos, abban, hogyha tudja magáról, milyen alkat, nem vállal gyereket. Amikortól a gyerek megszületik, FELELŐSSÉGET vállal érte.

Persze anyukád is kifejezhetné ezt szebben, de attól még apukád igenis eléggé kiszúrt vele.

Apukád nem tehetett arról, hogy beteg volt. Nem kellett volna neki gyereket vállalni, ez tény, de anyukádnak sem kellett volna beteg embernek négy gyereket is szülni. Továbbá nem kellett volna bántalmazó kapcsolatban maradnia és kitenni ennek a szörnyű helyzetnek a gyerekeit.

Sajnálom egyébként anyukádat, mert borzasztó nehéz lehetett neki apáddal a négy gyerek mellett, de akárhogy is nézzük, ő válaszotta ezt magának, ő döntött úgy, hogy egy beteg emberrel alapít családot.

Nem kellene neki viszont titeket bántani az állapototok miatt, mivel egyrészt ti sem tehettek róla, másrészt ezzel csak ront a helyzeten.

Keress fel egy jó szakembert, anyádra ne hallgass, a fájdalom és a düh beszél belőle, nem könnyű neki, de nyilván nektek sem.

Édesapád a szónak ebben az értelmében nem hibás. Viszont!

Életekről beszélünk. Az édesapádéról, az édesanyádéról, a tiedről és a testvéreidéről. Az oké, hogy neked dührohamaid, és mentális problémáid vannak, de sajnos a diagnózis nem egyenlő a megoldással. Te milyen életet szeretnél? Élet az szerinted, ha később, felnőtt korodra is megmaradnak a dührohamaid, kicsúszik a kezed közül az irányítás? Hogy képzeled el az életedet 10-20-30 év múlva? Mi lesz, ha egyszer lesz egy párod, akit szeretsz, aki viszont szeret? Akkor majd neki is el kell viselnie a dührohamaidat, amivel bántod őt? Mi lesz ha gyermeked születik? Ha felelős leszel egy kisbabáért? Akkor is megengedheted majd magadnak, hogy kicsússzon a kezed közül az irányítás?

Remélem érzed, hogy a kérdésekre nem a válasz. Ha belesüppedsz ebbe, hogy neked mentális gondjaid vannak, akkor nem fogsz tudni teljes életet élni, és onnantól kezdve, hogy nem vagy egyedül a világban, és másoknak fontos vagy, duplán felelős vagy magadért, és azért, hogy rendes életet élj.

Ha pedig ezeket a kérdéseket végiggondoltad, akkor eljutottál oda, amit édesanyád érez. Onnantól kezdve, hogy édesapád és édesanyád komoly párkapcsolatba kerültek, majd négy közös gyermeket vállaltak, már nem csak saját magáért volt fontos édesapád, hanem más feladata is volt (lett volna) az életben. Ezt érzi édesanyád.

Valószínűleg mind emögött, amit mond neked, egy nagy adag kétségbeesés, fájdalom és szeretet van. Mélyen magában fél, attól, hogy te is édesapád útját járod be. Fájt neki, hogy édesapád nem tudott megváltozni, nem tudott mellettetek állni, mellettetek maradni. A tehetetlen fájdalmát és dühét (ami, ha valóban vert titeket apukád, még könnyebben kialakulhat) nem tudja feldolgozni. Nem erre fizetett be fiatalkora kezdetén, és nem ezt az utat képzelte el. Azt remélhette, hogy édesapád is képes boldoggá válni, és teljes életet élni vele, és veletek, a családjával. És valószínűleg ezért próbál meg téged hatalmi szóval, és bántással megakadályozni abban, hogy hasonlíts rá ebben.

Csak persze ez sajnos nem így működik. Hiába veszekszik ránk valaki, hogy rossz, amit csinálunk, nem feltétlenül tudjuk rögtön jól csinálni.

Tartsd tiszteletben édesapád emlékét, azt, hogy szeretett titeket, és emlékezz vele kapcsolatban a jóra. Viszont ne idealizáld a személyiségzavarait.

Ne skatulyázd be magadat 17 évesen, hogy dührohamaid vannak, és kész, meg kicsúszik a kezedből az irányítás. Igen, most ez van, de igenis lehet jobb. Nem sérted meg édesapád emlékét azzal, ha te magad igenis felelősséget vállalsz az életedért, és neked sikerül is magabiztos lábakra állnod. Igenis felelős vagy magadért, és befolyással vagy az életedre. Ha egyedül nem is megy, ma már könnyedén igénybe veheted szakember segítségét is, illetve rengeteg önfejlesztő könyv, és egyéb irodalom létezik. Itt állsz a felnőttkor küszöbén, lassan elérsz oda, ahol már nem a szüleid (anyukád), a neveltetésed a felelős érted, és azért, aki vagy, hanem te magad. Ha nem is adatott meg az ideális családi háttér számodra, őszintén remélem, hogy sikerül mégis megszerezned az élethez szükséges magabiztosságot, és úgy alakítani a saját sorsodat, hogy ne a betegségeid rabja legyél.