Miért ciki, ha a szülőktől elfogadunk nagyobb ajándékot (pl. ingatlant)?
A párommal babánk lesz, de a lakhatásunk nem volt megoldott.
Én eddig Pesten éltem az egyetem miatt, a lakásom is itt van. Volt róla szó, hogy eladom, de ez befektetésnek is jó, mert jó környéken van, első tulaj vagyok, nem egy lelakott lakótelepi lakás. Tehát viszonylag hamar találnék bérlőt és nagyobb összeg folyna be belőle.
A párom otthon (a szülővárosunkban) dolgozik, ott van a lakása is. Viszont az másfél szobás, hálószoba+nappali, nem egy háromtagú családnak való. Ezért elkezdtünk házakat nézni, meg is találtuk a számunkra tökéletes otthont, viszont a többszöröse volt annak, amennyit szántunk erre az egészre... Ezután mondták mindkettőnk szülei, hogy kifizetik a ház árát, ne hitellel kezdjük a közös életünket.
Viszont ezért kapom többektől a megjegyzéseket. Hogy úgy könnyű családot alapítani, ha mindent alánk raknak, meg nekem nem ciki-e, hogy egy olyan házban fogom altatni a gyerekemet, amibe egy forintot nem tettem bele.
De nem értem, mi a baj azzal, ha egy szülő támogatja a gyerekét?
Nem feltétlen kell ilyen nagy dologgal, de sokak szerint pl. már azért elkényezteti valaki a gyerekét, mert munkába menet kiteszi az iskolánál, így nem kell gyalogolnia/bicikliznie/buszoznia.
Vagy rosszul kéne éreznünk emiatt magunkat?
Szerintem sajnos itt felfogás beli probléma van mind2 fel részéről.
Az övékéről az irigység ez tiszta sor.
Te pedig alomvilagban élsz, az hogy átlagon felüli(bőven) életszínvonalának éltek azzal semmi baj örülni kell neki nem szégyelleni. DE! Ezt tudni kell helyen kezelni az hogy a Lakhatasotok nem volt megoldva az Bem igaz hiszen 2 lakás is rendelkezésetekre állt. Ettől meg ismétlem nem baj ha ihat vetettek csak nem szabad fogalom zavarban élni.
A tény, hogy hitellel kellett volna kezdeni az életeteket szinten nem igaz hisz a 2 lakás ára ott van az hogy nem akartátok eladni csak egy döntés. Aki szinten nem baj de megin fogalom zavar, hisz hitelt értelmes ember akkor vesz fel ha arra rá van szorulva ti nem voltatok.
Az hogy könnyű így családot alapítani megint tény de mellette bunkó megjegyzés is ahogy az alá raknak mindent kifejezés sem tetszett soha, és itt a 3. Példa arra, vogy helyen kell kezelni a dolgokat melyen hallgatunk róla és nincs vita nem kell letagadni ha kérdezi hogy honnan van a lakás, de eleve senki nem szokott úgy indítani hogy miből vetted, így neked se kell azzal hogy ez természetes ilyen egyszerű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!