Miért ciki, ha a szülőktől elfogadunk nagyobb ajándékot (pl. ingatlant)?
A párommal babánk lesz, de a lakhatásunk nem volt megoldott.
Én eddig Pesten éltem az egyetem miatt, a lakásom is itt van. Volt róla szó, hogy eladom, de ez befektetésnek is jó, mert jó környéken van, első tulaj vagyok, nem egy lelakott lakótelepi lakás. Tehát viszonylag hamar találnék bérlőt és nagyobb összeg folyna be belőle.
A párom otthon (a szülővárosunkban) dolgozik, ott van a lakása is. Viszont az másfél szobás, hálószoba+nappali, nem egy háromtagú családnak való. Ezért elkezdtünk házakat nézni, meg is találtuk a számunkra tökéletes otthont, viszont a többszöröse volt annak, amennyit szántunk erre az egészre... Ezután mondták mindkettőnk szülei, hogy kifizetik a ház árát, ne hitellel kezdjük a közös életünket.
Viszont ezért kapom többektől a megjegyzéseket. Hogy úgy könnyű családot alapítani, ha mindent alánk raknak, meg nekem nem ciki-e, hogy egy olyan házban fogom altatni a gyerekemet, amibe egy forintot nem tettem bele.
De nem értem, mi a baj azzal, ha egy szülő támogatja a gyerekét?
Nem feltétlen kell ilyen nagy dologgal, de sokak szerint pl. már azért elkényezteti valaki a gyerekét, mert munkába menet kiteszi az iskolánál, így nem kell gyalogolnia/bicikliznie/buszoznia.
Vagy rosszul kéne éreznünk emiatt magunkat?
Hát kérdező, szerintem az ingatlan ajándékozásnál az ilyen gyűlölködő család sokkal cikibb, és te ennek pont ugyanúgy aktív résztvevője vagy, mert egy anonim fórumon várod, hogy majd más is gyűlölködjön veled.
Boldog babavárást.
Akkor minek írtad ki a kérdést, amire pontosan tudod a választ?
A kérdés költői, ne válaszolj rá.
De okos itt mindenki... :)
Hogy foglalkozzak a párommal, ha éppen ma délután vittem ki a reptérre és csak a jövő héten jön haza?
Megnyugtatlak, 'kedves' Utolsó, nagyon is örömteli a terhességem, és a kapcsolatunkkal sincs semmi probléma.
Ennél kisebb dolgokra is irigyek az emberek.
Nem kell beszélni az anyagi javakról senkinek.
Tényleg nagyon szerencsések vagytok!
Sok sikert tovabbra is!
És ne ilyen helyeken kérj véleményt, mert latod milyenek még itt is vadidegenek.
A legtöbb ember irigy.
Én örülnék,ha valaki venne nekem egy házat.
Viszont,ha valaki előnnyel indul másokkal szemben az életben,az ne ossza az észt mondjuk bizonyos témákban.
Vagy ne oktasson ki olyanokat,akik sokkal nehezebb helyzetből indulnak.
Valamiért ezeknek az emberek saját maguk élik meg cikinek,hogy lakást kaptak,nem ők vették.Ezért lesznek kioktatóak másokkal,szóval másik oldalon is megvan ez.
Ha magaddal foglalkozol,nem másoknak élsz,akkor ilyen bajod nem lehet.
Sajnos a legtöbb ember szeret foglalkozni mások életével.
Pl a szüleim állandóan a szomszédokkal vannak elfoglalva,hogy bezzeg ennek és ennek az embernek,nincs saját lakása,meg a szüleikkel élnek,családostul.
És?Mindenkinek más jut.
Nem értem miért kell az életet mindig egy versenynek felfogni.Mivel versenyzünk,úgy őszintén?Egyszer mindenki meghal,aztán totál lényegtelen,hogy ahogyan élt,amit élt milyen úton érte el.
A lényeg az lenne,hogy a lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobbat kihozzuk abból,ami nekünk jutott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!