20 év felett is elvárták a szüleitek, hogy tökéletesen engedelmeskedjetek, mint egy 14 éves?

12 évesen sem, sőt, egész gyerekkoromban szabadon neveltek, persze értelmesen.

Kikérték a véleményemet sok dologban, elengedtek normális helyre (nem voltam bulizós amúgy sem), csak gyerekként időre haza kellett érnem.

Ha elkéstem, akkor viszont 2 hét otthon ülés, nyáron is.

Mostohaanyám viszont az exemhez nem akart elengedni 23 évesen, mert "ki takarít akkor"?, ő maximálisan korlátozott felnttként, húzta a száját mindenre, és volt, hogy lazán kizárt a lakásból (benne hagyta "véletlen" a kulcsot) és négy órát ültem az udvaron hajnalban, mire beengedett.

El is költöztem villámgyorsan, és vele 8 éve nem beszélek.

11 évesen én már szerettem volna önállóan élni. Öcsémmel tervezgettük a kiadásokat, bevételeket, hogy lehetne megélni. Egy önálló szoba nagy segítség lett volna, de az még most sincs, pedig már 63 éves vagyok. Persze a párválasztásról már magam tehetek.

Mivel én voltam (és vagyok) az otthonülő, mindig belerángatnak az otthoni nemszeretem feladatokba. A magam vállalta rendszeres feladatokat szívesen elvállaltam, de az alkalmiak nagyon rosszul estek. A testvéreim persze szétfutottak a nagyvilágba. Ez anyámnál volt.

18 évesen apámhoz költöztem a munkalehetőség miatt. Ő szigorú volt, de a külön háztartásvezetés híve. Sőt házimunkát sem kellett végeznem nála, arra ott volt az öcsém. Én meg tanuljak tovább (a váltóműszakos munkám mellett). Hát, sose volt könnyű.

A mi gyerekeink is itthon voltak kb 20 évesen (hárman). Nem nagyon lehetett befogni őket a házimunkába. Velünk, szülőkkel nem volt bajuk, egymással viszont hadilábon álltak, nagy volt a feszkó. Nagyon örültem, mikor végre elköltöztek. Mindhárman derék emberek lettek, és segíteni akarnak valamiben, mikor meglátogatnak.