Ha az anyuka mosolygós, társasági lény, akkor a gyereke is az lesz?

Nem biztos

Nem feltétlenül. Édesanyám viszafogott,otthon ülő stb, én ,meg ezer fokon égek minden téren. :D

Nem, szerintem ehhez inkább a külső ingereknek/ tapasztalatoknak van köze, később pedig ahhoz, hogy hogyan formálja saját személyiségét

Egyáltalán nem törvényszerű. Nem egyszer van olyan, hogy testvérek között is óriási a különbség, hiába ugyanazok a szülők, ugyanaz a közeg.

Nekem anyám társasági ember, apám otthon ülős, legfeljebb a családtagokkal, legközelebbi barátokkal beszél, társaságban teljesen kivonja magát mindenből, elvonul, mintha ott sem lenne. Én szerettem volna "társasági ember" lenni, vagy legalábbis barátokat szerezni, eljárni velük ide-oda, de apámtól mindig megkaptam, hogy miért megyek már megint ide vagy oda, inkább maradjak otthon tanulni, semmi nem lesz így belőlem stb. A konfliktusok elkerülése érdekében nem voltak soha barátaim (legfeljebb a suliban egy-kettő), párkapcsolatom, nem jártam sehová, a mai napig sem tudok emberekkel ismerkedni és emiatt szomorú vagyok. Nincs azzal gond, ha valaki alapból szeret ismerkedni, barátkozni és azzal sem, ha inkább egyedül szeret lenni de azzal igen, ha valaki a saját mentalitását kényszeríti a gyerekére, amikor neki lehet, hogy teljesen más a személyisége.

Boldogult édesanyám mosolygós, társasági lény volt idegenek jelenlétében. Én, ha bírok, mosolygok, de társasági lény nem vagyok. Értsd: idegenek jelenlétében volt ilyen, családon belül változó arc- és testkifejezésű, negatív irányban szélsőséges. Isten nyugosztalja.