Édesanyám mamám halála után eladta a mama házát kapott pénzt és egy lakást, amibe én és a kislányom beköltöztünk, ennek 5 éve. Most elakarja adni a lakást, hogy a húgomat is segítse, mit tegyek?
"Nem ismerem az ingatlanjaik értékét, nem ismerem az anyagi helyzetüket. De el lehet adni akár a szülői házat, akár a szóban forgó lakást, akár mindent és újrafelosztani. Ki lehet fizetni a hugit, vagy lehet szülői és testvéri módon egyetemlegesen beszállni a hugi lakhatásába.
Szerettel, kinyilatkoztatásmentes megoldásközpöntúsággal mindenből ki lehet jönni."
Egyelöre a szülök laknak a házban - ha eladják, akkor ök hová mennek?????
Itt egyedül a kérdezö az, akinek teljesen rossz a nézöpontja, mert egyelöre ö legfeljebb szivességi lakáshasználó. Ha a szülök ebbe nem mentek volna bele, akkor most valahol albérletben lakna és az elmúlt 5 évben többszörösét költötte volna lakbérre, mint amennyit a lakásra eddig.
Az meg, hoyg a szülök elöre nem szóltak - feltehetöen nem gondolták végig, hogy a kisebb gyerek így sok évig nem juthat hozzá a neki ígért házhoz, másrészt - ezt eddig senki nek említette -, a húgnak valószínüleg 200 km-rel arréb van munkája és így érthetö módon ott szeretne lakást venni, nem pedig ilyen távról ingázni.
"Az meg, hoyg a szülök elöre nem szóltak - feltehetöen nem gondolták végig, hogy a kisebb gyerek így sok évig nem juthat hozzá a neki ígért házhoz"
Mert olyan nagy dolog a húg életkorához hozzáadni azt a minimum 20 évet, hogy legkorábban akkor juthat a szülői házhoz? Ennyi ész pedig azért egy ötvenes szülőtől elvárható (lenne), valószínű többet látott/tapasztalt már az életben, mint a huszonéves lányai.
Mondom ezt úgy, hogy jogilag teljesen a kérdező anyjának adok igazat, de azért a nemgondolkozásért ne mentegessük már.
"Kedves" kérdező elolvastam az írásodat és picit ideges lettem.
Én nem örököltem lakást,házat a nagyszülők után.
Saját házam akkor lett mikor évek kemény munkája után összeszedtem az önerőre valót és felvettem mellé hitelt.( Szerintem ez a normális)
Nincs sok mindenen,de amint van azért megdolgoztak.
Inkább ne örököljek semmit a szüleimtől éljenek sokáig egészségben boldogságban.
Vagy,ha majd eljön ez az idő, én boldogan lemondanék az örökség rám eső részéről a kisöccsém javára.(úgyse engedné van olyan becsületes,hogy mindenképp felezne velem).
Szóval nem tudom, sajnálom a szüleidet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!