Egy 6 hónapos baba mennyit érzékel ebből? Hogyan fogadja?
Valószínűleg inkább érzi a belőled áradó feszültséget, és ez őt is stresszessé teszi. Ha apuka nem gondozta őt, tehát nem ő fürdette, altatta, stb., akkor kifejezetten az ő hiányát kevéssé érzi még ebben a korban.
Viszont nyilvánvalóan te sem vagy perfektül a szakítás miatt (ki lenne?), és ezt viszont érzékeny detektorként lereagálja a babád is.
Illetve természetesen a betegség is közrejátszik.
Emlékezni nem fog rá valószínűleg, viszont ha idősebb lesz, hiányolhatja, hogy neki miért nincs apukája. Illetve ha hétvégi apuka lesz, akkor az lesz számára a természetes, hogy csak néha találkozik vele. Ettől egyelőre felesleges félned, hiszen addig bőven találhatsz olyan párt, aki méltó rá, hogy mellettetek maradjon. :)
Tudom, nem számít a pontozás, de mégis kik azok az agyalágyultak, akik az értelmes, segítő, empatikus választ le tudják nyomni kegyetlenül?
Lényegében megkaptad a választ, talán csak egyre nem: Nem lesz a papáról semmi emléke, mire felnő. A hiányát érezni fogja, főleg akkor, ha egyedül fogod nevelni.
Mindkettőtőöknek jót tenne egy új társ, aki így elfogad és szeret titeket, s boldogsában élhettek együtt.
Neked is kell a férfi, s a gyermekednek sem árt a férfias viselkedési minta.
5-ös: vannak lepontozók, akiknek ez az egyetlen öröme az életükben, meg az olyanok, mint az elsö, aki egyböl támadja a kérdezöt, pedig ebben az esetben semmi jelentösége sincs a konfliktus okának.
Kérdezö: a gyereknél még biztos érezhetöek a betegség utóhatásai, de ilyen pici nagyon érzékenyen reagál az anya érzelmi állapotára is, ha ideges, feszült vagy, az rá is átragad. Próbálj megnyugodni valamennyire, beszéld ki magadból a feszültséget - ha van rokon, ismerös, barát, akkor neki, ha nincs, akkor akár itt - akkor a baba is megnyugszik.
Az apjáról ilyenkor még semmi emléke sincs, ha ezután nem foglalkozik vele, akkor nem is lesz. De akkor nem is vesztett vele.
Idövel találsz te is valakit, aki melletted lesz és aki az apaszerepet is át tudja venni a gyerek mellett.
Persze hogy nem érzékelik,mert pár hónap után már terhesek és csak jó esetben élnek már együtt.
Ugyanezek istenkáromlásnak tartják a házasságot,hogy talán meg kellene ismerni a másikat,együtt lakni és csak akkor gyereket vállalni amikor már megvannak az érzelmi,anyagi és lakhatási körülmények.
De nem,jó úgy is hogy elvannak pár hónapig amíg tart a nagy lángolás,aztán "jajjteherbeestemnemkellgumikihúzom",utána rájönnek hogy jéé ez egy igazi sheghfej és egy plüsskutyára se tudna vigyázni,aztán meg ott a gyerek a csonka családban az apa meg Németországban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!