Más is úgy érzi, hogy nem igazán van igénye a szülei társaságára és hasonlók?

Nincs rossz kapcsolatom a szüleimmel, de igazán jó sem. 200 km van közöttünk és nekem nem igazán hianyoznak a mindennapokban. Előfordul, hogy telefonon sem beszélünk 1 hétig. Többször dolgoztam külföldön 3 hónapig és akkor sem hiányoztak.

Támogattak az egyetem alatt,a jogsimat állták, párszor utazhattam is szóval nem panaszkodhatom. Azonban valamilyen szinten mindig kizártak az életükből, alig tudok valamit róluk, fiatalságukról, emberi kapcsolataikról stb. míg sok barátnőmnek az anyja kvázi a barátnője. Így én is hasonlóan viselkedem, csak a nagyon felszínes dolgokról mesélek mert emiatt nem érzem szükségét, hogy bármit is elmondjak. Kicsit úgy érzem, hogy idegenek között nőttem fel. Soha nem érdekelte őket a véleményem, a gondolataim, mindent természetesnek vettek amit jól csináltam, nem igazán büszkék rám. Csak a legminimalisabban vontak bele a csalad életébe, ugyanúgy téve az öcsémmel is. 2 bábú vagyunk és alig várják, hogy teljesen elszakadjunk tőlük. Valószínűleg ha lesz egy stabil, tartós kapcsolatom még kevésbé fogok kötődni. Más is érez így? Más is hasonlóan nőtt fel? Kicsit lelkiismeretfurdalásom van az érzéseim miatt.