Miért érzi kötelességének sok szülő, hogy a 20 éves gyerekének ő irányítja az életét?

Aki azt mondja, hogy ez olyan egyszerű,hogy csomagolsz és mész, az még nem élt ilyen szülővel. Az ilyenek komoly lelki zsarolást képesek bevetni annak érdekében, hogy a gyerek úgy táncoljon, ahogy a szülő fütyül. Elhitetik a gyerekkel, hogy egy semmirevaló haszontalan alak és az is marad, ha nem hallgat rájuk. Ez így megy. Engem ovis korom óta abban a tudatban neveltek, hogy életképtelen vagyok és leszek is, csak az a jó amit ők diktálnak. "Észérvekkel" meggyőztek többször is, hogy ne azt a szakot válasszam, amit szeretnék. Ennek eredménye, hogy elpocsékoltam a középiskolás éveimet, utána elmentem egy szakot tanulni OKJ-N (amivel szerintük biztos nem leszek csöves), abba is hagytam mert megjött az eszem, kidobtak a házból, elköltöztem a páromhoz. Kórházba kerültem mert kitagadtak a családból és elhitették velem, hogy senkim nem maradt és egyedül fogok maradni, úgy éreztem itt befejeztem az egészet és örökre távozom a másvilágra. Aztán kijöttem a kórházból (ahol elhitették velem, hogy innentől minden más lesz és észhez tértek), beadtam a jelentkezésem munkahelyekre, ahol dolgoztam volna szívesen, de természetesen már előre megmondták, hogy oda fel sem vesznek majd és amúgyis kirúgnak az első napomon. Olyan mértékű félelmem lett, hogy nem mentem el egyik interjúra sem, pedig az összes helyről kaptam visszahívást. Ezután véglegesen a páromhoz költöztem és mindennemű kapcsolatot megszakítottam anyámmal és a többiekkel apát kivéve (ő mindig rám bízta volna a döntéseimet, segített volna nekem, de édesanyám parancsol neki is, nálunk ilyen sajnos az élet). Az egész család folyamatosan hívogatott, üzengetett, hogy jajjj anyám kisírja a lelkét, miért vagyok ilyen szívtelen, egyedül az életben csakis a családra számíthatok,mert mindenki szarban fog hagyni rajtuk kívül. Szépen kiosztottam őket, nem érdekelt ki mennyire sír, bármilyen gonosznak is tűnhettem. Azóta egyszer az egyetemi szakválasztásnál kényszeresen tudat alatt is anyámnak akartam megfelelni és most 3 passzív félévem el is ment államin, mert nem akarom ezt csinálni. Az én szüleim és a nagynéném még beiratkozni is bekísértek AZ EGYETEMRE, mert szerintük én még ennyit sem oldottam volna meg. Az egész szakom látta és ez nekem nagyon gáz volt, beszélni sem hagytak, mindent ők dumáltak helyettem, pedig alig vártam az egyetemet. Most nélkülük szépen jelentkezem jövőre másikra, egy általam választott szakra és már a fővárosba költözés is a nyakamon van, amit szintén nélkülük intéztem. Fél év alatt többre vittem egyedül, mint a 20 év alatt velük. Csak ennyire "egyszerű" megszabadulni ettől. Általában az egész család benne van az ilyesmiben.

Én 30 vagyok, de anyukám próbálja irányítani az életem, én meg próbálom átengedni a fülemen, de sokszor nem sikerül, amiből oltári vita lesz :(

Érettségi után költöztem el! Jó először kollégiumba, egyetem utolsó évében a vőlegényemmel albérletbe. Ő már a férjem saját lakásunk van, gyerekünk minden tekintetben független vagyok anyukamtol, mégis feljogosítva érzi magát, higy irányítani próbáljon. Mint írtam nem hagyom neki, ezen megsértődik... miért csinálja? Jó kérdés nem tudom, szerintem fel, hogy ő már nem számít, higy nem fontos és az életem része akar maradni és ezzel az irányításmaniaval a saját fontosság tudatát erősíti.