Ismertek olyan családot, ahol a gyerek bántalmazza lelkileg valamelyik vagy mindkét szülőjét?
Most kicsit felejtsük el azt az üres közhelyet, hogy a gyerek csak azt tükrözi vissza, amit a szüleitől kap. Mindannyian tudjuk, hogy nem minden rosszindulatú felnőttnek voltak rosszindulatú, rideg szülei, azt is, hogy két testvér közül is lehet az egyik aranyos, jószándékú,a másik önző és rosszindulatú.
Aki ismer olyan családot, ahol a szülők szeretik a gyereküket, nevelik is a jóra, ő mégis minősíthetetlenül beszél velük vagy egyikükkel, vagy más módon keseríti meg az életét, kérem, írja le.
Van is egy ilyen mondás:
"Evil isn't born, it's made. And so is good."
Nem arról van szó, hogy nekem nem tetszik, és ezért üres közhelynek tartom, hanem hogy mást látok magam körül. A gyereket demokratikusan nevelő két szülőpárból az egyik gyereke tisztelettudó, a szüleivel jó kapcsolatot ápoló ember, a másiké meg egy elviselhetetlen zsarnok.
Nyilvánvalóan van valami a háttérben, de az is nyilvánvaló, hogy ez nem mindig a zsülők hibája, másképp fogalmazva: minden szülő hibázik, az egyik esetben ennek nem lesz különösebb következménye a gyerek jellemére, a szülő-gyerek kapcsolatra nézve, a másik esetben meg végzetes következménye van. Akkor most az a szülő, aki a második csoportba tartozik, rosszabb szülő, mint az első, szerencsésebb?
Így értettem azt, hogy tekintsünk el attól, hogy mindent a szülőkre akarunk visszavezetni, mert csak vaktában lövöldözünk.
És a kérdésem kifejezetten nem általános okfeltárásra vonatkozik, hanem konkrét esetekre, ha ismertek ilyeneket.
Aki érti, érti... aki nem, nos majd megérti. :)
„Emlékszem a gyermekkorra, Szodoma hajnalára
Akkor néztem fel először az ördög kapujára
Emberek építették, és belül is csak ők voltak
Ezért mondom, nem csak hiszem, tudom, jobb lehet a holnap
Rajtunk múlik, senki máson, te teremted életed
Becsüld meg, és védd a tested, mutasd a két kezed
A barázdákban találod az univerzum térképét
A levél erén láthatod meg idegpályák fényképét
Meg kell értened, a dolgok csak vannak
Nem rosszak vagy jók, csupán irányt mutatnak
Sok út vezet fel a hegyre, de azt nem mondják, sok nem
Ez a lemez ennyi, tudod, egy színarany tandem
Te segítettél nekem, most én segítek neked
Hogy beérjen a gyümölcs, oly sok ezer életed” - Fankadeli
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!