Nektek hogy fogadták a szüleitek, hogy külföldre költöztetek és ott alapítottatok családot?

Nem élek külföldön, mert hazajárok időnként, van a családban olyan aki szerint csak dacolás amit csinálok, mert aki dolgozik az itthon is megél. Ez az hogy csak megél, és nem úgy éli az életét ahogy egy dolgozó.

Nem igazán ismerkedtem még kint mert pár hónapra minek, másrészt a pénzért vagyok ott, viszont ha valaki kezdeményezne akkor átgondolnám, nyelv megy, de még nem állok ott hogy kint is maradjak voltam Hollandba, Angliába, Belgiumba jó hely mind így nehéz lenne választani.

Apa jól fogadta - bár ő amióta a mostohámmal él, szőrmentén foglalkozik velem.

Nagynéném - akinél laktam átmenetileg - eléggé szarul. Zsarolt, ordibált, hisztizett, vagy hozzám sem szólt napokig.

Ezzel csak azt érte el, hogy túlélőtábor volt az utolsó 3 hét, és alig vártam, hogy leléphessek végre. :)

Most 1000km-re élek, mindenki elfogadta a dolgot (pedig sokan gúnyolódtak a családból, hogy csak a párom pénze miatt megyek, meg három nap és bőgve jövök haza, stb.), de már nem érdekel, mit gondolnak.

Én nem fogadtam el, hogy soha nem álltak ki értem, felőlük meg is halhattam volna párszor, úgyhogy pont leszartam a nyávogásukat.

Dubaiban éltem kint, a családom nem tudta és azt sem mit csinálok. Mindenki úgy tudta angliába mosogatok. Mikor hazajöttem, házat, kocsit vettem kp-ra.

28/N