Hogyan lépjek túl azon, hogy a szüleim teljesen másképp nevelik a tesómat mint engem?

"véletlenül sem szeretném hogy az én lányom ezt érezze amit ma én, ezért nem szeretnék neki testvért"

Mindig ott fog lebegni előtted a rossz példa, szerintem ez elég ahhoz, te már teljesen másképp csináld. De azért észnél kell lenni, mert a mintakövetés erős tud lenni, tudattalanul is.

Ez még ott is lejön, ahol az apa egyébként normálisan viszonyul a másik nemhez. Engem pl. kamaszként folyamatosan cseszegettek, hogy már megint kivel kavarok, rólam pletykál az egész falu, nem lehet kiigazodni rajtam (annyi volt, hogy sok volt az "udvarló", én meg mindig elmentem legalább egy "randira", ha hívtak, nem használtam ki őket, nem hagytam, hogy meghívjanak, vagy hogy hiú ábrándokba ringassák magukat, csókig is csak tizenhat évesen jutottam el fiúval. De akkor még megrögzötten kerestem A Nagybetűs Szerelmet, és úgy gondoltam, az a helyes, ha mindenkinek adok egy esélyt, aki elhív, hátha majd megismerem jobban és megtetszik), öcsémet meg pont arra próbálják rábeszélni, amiről engem le akartak beszélni anno: hogy miért nem találkozik többet lányokkal, nem kell őket elvenni, már az is elég, ha csak többet beszélgetne lányokkal, vagy többet járna csajozni, adnak neki pluszpénzt is, ha bejelenti, hogy egy lánnyal megy valahová kettesben, és nem homofóbok ugyan, de azért látványosan megkönnyebbültek, mikor először érdeklődött lányok után.

Nálunk ez nem volt bántó, mindkettőnket nagyon szeretnek a szüleink, csak a falusi légkör miatt (és most nem az összes falut szólom le, csak azt az egyet, amiben felnőttem), sokszor kellett szégyenkezniük miattam, mert tényleg azt látták a vénasszonyok, hogy én két hete még a Ferkóval sétálgattam a közeli kisvárosban, erre most meg a Danival fagyizok a parkban, mekkora ribi vagyok. Ha meg öcsémet látják, hogy múltkor a Mónival jött ki a moziból, most meg a Lilivel forraltboroznak a piacon, akkor ő az élet császára :D

Az is igaz, hogy második gyereknek könnyebb lenni, mert én aztán tényleg csapnivaló voltam, alsóban én voltam az első az osztályból, aki intőt kapott verekedésért, felsőben behívatták őket egy csomószor, mert lebuktam puskával, mert rákerestünk meztelen pasikra a könyvtári gépen (mert ennyi eszünk volt)), mert valaki látta, hogy elszívtam egy cigit... Gimiben meg volt egy tantárgycsoport, amiből nem voltak jó jegyeim, folyton eljártam hétvégenként, behívták őket a koliba, mert részegen értem vissza, elbuktam az első forgalmi vizsgám (nekem felajánlották, hogy kifizetik... mondom én, hogy szeretnek ^_^), stb. De mégis normális ember lett belőlem, úgyhogy az öcsém stiklijeit már lazábban kezelik, mert látják, hogy nem omlik össze a világ, ha a kamasz gyerekük egyszer felönt a garatra az osztálytársaival egy házibuliban, és mostanra az is természetes nekik, hogy nem gond, ha a Műegyetemre készülő, érettségiző fiuk magyarból csak négyes. De ez nem is baj, egyrészt, mert én egy szerető családban nőttem fel, SOSEM mondtak nekem olyat, hogy csalódás lennék, sosem éreztem úgy, hogy másodrendű lennék azért, mert nunim van, megadták a módját a szalagtűzőmnek és a ballagásomnak is, hiszen látták, hogy fontos ez nekem. Ettől függetlenül az, hogy a fiúkat és a lányokat máshogy nevelik, szerintem mindenhol megvan, meg az is igaz valamennyire, hogy az első gyereknek nehezebb. Szerencsés a felállásunk öcsémmel, mert én vagyok a vadabb, törtetőbb, lázadóbb (még úgy is, hogy rég túl vagyok már a kamaszkoron), öcsém meg a szelídebb, magának valóbb, csendesebb, úgyhogy lehet, hogy ő megsínylette volna azt a kettős mércét, ami nekem egy jó játék volt.

Sajnálom, hogy neked ilyeneken kell(ett) keresztül menned. Igazából ezzel, hogy "azóta eltelt öt év" beismerik, hogy ők is érzik, hogy nem bántak veled jól. Remélem, egy idő után majd megpróbálnak kiengesztelni téged, vagy te magadtól képes leszel megbocsátani, mert ezzel leginkább a saját nyugalmadnak ártasz, megváltoztatni a múltat se te, se ők nem vagytok képesek. Édesapád még most is ugyanígy bánik veled? (Nem ad neked igazat, szemedre hányja, hogy csalódás vagy, stb.), vagy változott azóta? Mert ha nem változott, akkor szerintem engedd el, keressetek minél előbb egy másik bérleményt, te meg próbálj meg ne foglalkozni vele, lelje csak örömét a fiában (amit amúgy nem értek, az összes lányos apuka ismerősöm (beleértve a saját apámat) imádja a lányát).

És jó babavárást :)

Nárcisztikus szülők?

[link]