Mit tegyek? Egyre inkább eltávolodom a szüleimtől?

Azért nem olyan rossza helyzet, ahogy gondolod....

Most mondhatnám, hogy örülj, hogy nem balhéztok egymással vagy a szüleid nem balhéznak egymással, stb. Szóval akárhogy is, de van kommunikáció köztetek, hazajársz, még ha ritkábban is szeretnél csak...

Foglalkozz azzal, ami téged érdekel és kész. Annyira mások az emberek, hogy olyan nincs, hogy mindenki az iránt érdeklődik, mint te... Képzeld, lehetett volna az is, hogy a szülők olyan pályára erőltetnek, ami a saját foglalkozásuk. Egy csomó szülő van így.... na most én jogász vagyok, akkor igenis a gyerekem is menjen jogi egyetemre, vagy hmm én gázszerelő vagyok, igenis tanuljon rendes szakmát a gyerekem is én ne az egyetemen melegedjen, blabla... Látod nálatok ez sincs, milyen jó neked!! :)

Pl. vegyünk egy párkapcsolatot... Te hogy gondolod, csak akkor lehetnek jó páros, ha ugyanaz a hobbijuk? Hát képzeld, én azt tapasztaltam, hogy nem, sőt talán pont fordítva... Én pl nem is szeretem, ha a párom pont azokért a dolgokért lelkesedik, mint én, egyszerűen idegesített ez mindig, pedig eleinte azt hittem az tök jó dolog, hogy hasonlítunk... Na szóval azt gondolom lehet egy másik ember attól még érdekes és vonzó vagy éppen jó társaság, mert más iránt érdeklődik... Egy családon belül szülő-gyerek kapcsolatban is így van ez.

Az meg hogy beszélsz valami számukra uncsi vagy érdektelen témáról, és ők erre legyintenek, vagy azt mondják, mi a fenét tudsz ezzel foglalkozni... Hidd el, ha számukra annyira kínai téma, akkor elég könnyű legyinteni. De most mi, kezdjenek el ők is beletanulni a témába...? Kész, te ezzel foglalkozol, ezt szereted és hagyják, ők meg mással. Mi a baj??? Nem munkatársak vagy csoporttársak vagy akármik vagytok.... :) Csak simán családtagok...

Én soha nem voltam egy világ a szüleimmel, sőt még a családdal sem. Gyerekként szerettem dokumentumfilmeket nézni, engem ez kötött le, de mindig szó nékül elkapcsoltak, mert "nekik ne kelljen már ezt nézni". Utána Mónika showt meg elvárták, hogy nézzem velük, mikor az meg engem idegesített, de az kb. kötelező volt, ha elmentem onnan akkor meg megszóltak, hogy én nem is szeretem őket, sose vagyok velük. Lennék én velük, ha nem ez lenne a közös program vagy legalább ők is hajlanának afelé, ami engem érdekel.

Beszélgetni szintén nem nagyon tudtunk soha. Volt mikor meséltem anyumnak, hogy mi volt aznap suliban ő meg szó nélkül elsétált, mert dolga volt, vagy a szavamba vágott és elkezdett tök másról beszélni. De azt is mondta, hogy én jól el tudom mesélni a sztorikat, csak senkit nem érdekel. Nyilván egyre kevesebbet beszéltem velük, mert mindig az értésemre adták valahogy, hogy nem érdekli őket, amit mondok. Utána ezen sértődtek meg, hogy én sose beszélgetek velük.

Rengeteg vita volt abból is, hogy én nagyon állatbarát vagyok, ők meg nagyon nem. Egyszer találtam egy kiskutyát télen kidobva és elzavartak vele, hogy haza ne jöjjek, amég nálam van. (Pedig nem akartam megtartani, csak a pincébe betenni, hogy ne fagyjon meg, amég találok neki helyet.) Mikor szóltam, hogy kiestek a fiókák a fészekből, ahelyett hogy visszatették volna (mert ők simán elérték volna egy székről) inkább odadobták a macskáknak. Mai napig ebből van a legnagyobb nézeteltérés, hogy én a saját otthonomban kutyát tartok ezért az egész család nem hajlandó átjönni hozzám. Anyum lassan egy éve nem jött emiatt. Na meg megy a fenyegetőzés, hogy tirhítsam el a kutyát, különben kirakatnak az albérletből (próbálták már, de a tulajjal meg volt beszélve) meg ha gyerekünk lesz ránkhívják a gyámügyet és elveszik tőlünk a gyereket, ha nem dobom ki a kutyát.

Egyszerűen semmiről nem tudok a családommal beszélgetni, mert nem érdekli őket, amit én mondok és fordítva. Monuk én legalább végighallgatom a mondandójukat, nem rázom le őket hogy "senkit nem érdekel". Ha van valami rendkívüli akkor arról tudunk beszélgetni (pl most lesz majd kisbaba a családban), de átlagos, személyes dolgokról nem.

Én nem igazán tudtam kompromisszumot kötni velük, mert ők semmire nem hajlanak. Szerintük én nem vagyok normális és nekem kéne alkalmazkodnom hozzájuk teljesen.

54% Egyetértek.

Nem akartam kötekedni, de ezen "Egy átlagnál jóval intelligensebb ember vagy" felröhögtem. Kb. 13-14 éves fiatalok szintjén van a kérdező, csak azok - ahogy a válaszokból kiderül- tudják kezelni a mosógépet.