Mindenképpen bele kell egyeznem, hogy a férjem lánya hozzánk költözzön?
Amúgy ezt nem értem:
",persze pénz az kell "
Miért nem kéne? Mármint a pénz.
Nem a kérdező akarja elkölteni magára, a gyerekre kapná, tehát semmi más nem történne, csak amit a törvény előír. Az apa gondoskodna a gyerekről, akit megcsinált, ennyi.
104-es: Attól még törvényi kötelessége a pasinak gyerektartást fizetni. Ilyen alapon minden nő lemondhatna róla, és nyűglődhetne egyedül, mert csak akkor vállaljon, ha egyedül is fel tudja nevelni.
Érdekes azért a kettős mérce: A pasi lányát, aki ugye (megbeszélt dolog volt), hogy a volt feleségnél lakik és fog is, azt vegye oda a kérdező, dúlja fel a saját életét, és még tartsa is el.
A pasival közös gyerekükre pedig még gyerektartásra se tartson igényt egy esetleges válás esetén.
Egyébként mostanában ha jókat akarok röhögni, a gyakorira jövök.
Igen, csak itt nem az a baja a kérdezőnek, (és nem "új maca", ő sem írt rólad tiszteletlenül, ugye?), tehát itt nem az a gondja, hogy a férj törődik a lánnyal, felhívja telefonon, stb, hanem konkrétan nem akarná magukhoz (lényegében az ő házába) költöztetni a lányt. Azért van némi különbség.
A másik pedig, hogy miért az új nőnek van vele baja, és sosem pasik írnak ide? Nagyon egyszerű, csak gondolkozni kellene: Azért, mert napi szinten mindig a nők konfrotálódnak egy együttélés során a gyerekkel (sajáttal is, férj gyerekével is). Napi szinten a nyűgök, gondok, bajok a nőn csapódnak ki.
Itt is írta a kérdező, hogy a férj reggeltől estig nincs otthon, mert dolgozik. Ami oké is, de attól még tény, hogy a napi csipcsup (de azért az életet mérgező) ügyes-bajos dolgok mindig a nőre maradnak. A saját gyerekkel kapcsolatban is, és a férj gyerekével kapcsolatban is.
Pl.: Barátnőm férje is odaviszi a lányt hozzájuk nyáron három hétre, de a barátnőm van vele egész nap, mert apuka dolgozik. És teljesen természetes, hogy az ő gyerekével az új feleség szarakodik. Neki ez így jó, hülye lenne panaszkodni a gyakorin.
" Na ha férfi lennék ilyet el se veszek akivel nem közös az otthon,"
Te a pasira irattad volna a házad felét?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!