Mindenképpen bele kell egyeznem, hogy a férjem lánya hozzánk költözzön?
Igen engem is lepontozott mert nem értettem vele egység
A lány jobban járna, ha nem költözne oda, ha a kérdező idegenekkel így viselkedik, hogyan fog a lánnyal? ...
Csak pár választ olvastam, de mielőtt a kérdezőt ekéznétek, majd gondoljatok bele, hogy ti voltatok-e már ilyen élethelyzetben.
Nem arról van szó, hogy mondjuk meghalt a férj lányának az anyja, és ezért oda KELL venni a lányt, hanem arról, hogy a lány hóbortja. Erre a hóbortra pedig simán rámehet a házasság is.
Arról nem beszélve, hogy fizikailag sincs annyi hely, hogy kapjon egy külön szobát az apjáéknál (anyjánál pedig gondolom, külön szobája van).
Gondolkozzatok már, ebben benne van a kamaszkor is vastagon: Barátnőm férjének is van egy lánya, az anyuka neveli, az is kb. 14-15 évesen hülyült meg, hogy a barátnőmékhez (tehát apjáékhoz) akar menni lakni. Ott a barátnőm a sarkára állt, mondván, hogy hétvégén, ünnepeken, nyári szünetben bármikor és szívesen, de állandó ott lakásra NEM. (És nem mellesleg becsülöm a férjét, hogy figyelembe vette a barátnőm kívánságát is.) Ilyenkor sokszor az áll a hátterében az "inkább az apámékhoz költözöm" sztorik mögött, hogy a tizenéves lánykával szemben esetleg már elvárások vannak otthon, az anyukánál. Apukánál pedig, mivel ugye vendég volt eddig, ott ki volt nyalva a seggecskéje, és addig a pár óráig minden róla szólt, hát azt hiszi, majd a hétköznapokban is így lesz. (Barátnőm is, még a kiskanalat is kivette a kiscsaj kezéből, hogy hagyd, majd elmosom én. Persze, hogy azt hitte a lány, hogy majd jön a Kánaán, ha az apjához költözik).
Egyébként egy szar mostohalány/mostohaanya kapcsolat szét tudja robbantani a házasságot (és nem kell most azzal jönni, hogy az a házasság annyit is ért, mert nem így van, neves pszichológus is elismeri, hogy gallyra tudja vágni a házasságot évek alatt.)
A kérdezőt nem hibáztatom, de a férjét igen, hogy nem áll ki mellette. A kamaszlány pedig nyilván addig megy el, addig feszegeti a húrt, amíg engedik.
73-as!
96-os vagyok, de kár volt leírnom, ugyanazt írtad, csak Te sokkal jobban megfogalmaztad, mint amit én:)
Kérdező, én megértelek. Szerintem ajánld fel a válást a férjednek. De tényleg. Tehát nyugodtan mondd meg, hogy Neked nem fér bele, hogy a gyereke hozzátok költözzön, de nem akarod elszakítani apát a lányától, ezért egy kiutat látsz, a válást.
A nagyobb gyerekedet eddig is Te tartottad el, a kicsire pedig megítél majd a bíróság gyerektartást, aztán ennyi. Ekkora kompromisszumba ne menjél bele, hogy odaveszitek a lányát. Te nem vagy szemét, nem vagy gonosz, visszaadod a szabadságát, aztán pártfogásába veheti a lányát. Pl. bérelhet egy lakást, ahol majd ketten laknak.
Ezt tényleg add elő neki.
Aztán majd ő dönt, hogy az eddigi életetek, vagy az új élet lehetősége. (Mert már bocs, de ne a Te faxoddal akarja verni a csalánt.)
Megitéli majd a bíróság gyerektartást, aztán ennyi. Ja h ő is apa nélkül nőjjön fel,persze pénz az kell az apa huzzon el a képbol hisz hogy merészel a volt gyerekkel
is törödni is,annak a kukában a helye,talán nem kéne szét rugdalni mások házasságát..
99-es, szerintem fogd vissza magad, talán nem kellene vagdalkozni és ítélkezni.
Ez a lehető legkorrektebb választás, szerintem, amit írtam.
Így is a Kérdezőnek lesz rossz, mert kapni fog nyilván gyerektartást, viszont nevelheti fel egyedül. Nem értem az indulatodat, bár a szellemi sötétség most ebben a topicban különösen nagy, szóval igazából meg se lepődök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!