Túlzottan ragaszkodó anyuka. Másnak is van ilyen?

Az én anyám is ilyen. Ő is eltervezte, hogy én kitanulom az ő régi szakmáját és az ő régi munkahelyén fogok dolgozni, ahonnan őt létszámleépítés miatt küldték el anno. Nála fogok lakni, stb. Gyerekem, férjem, barátaim nem lesznek, mert fölösleges. Már kisiskolás koromban is mindig ezt mondta, hogy a barátok fölöslegesek meg sokadrangúak, mert csak zavarnak a tanulásban meg belevisznek a rosszba.

Én hiába mondtam, hogy nem akarok egyetemre menni (vagy legalább nem arra, amit ő akart) meg sem hallotta. Én hülye ráhagytam és jelentkezett mindenféle neki tetsző egyetemre, fel is vettek, én meg gondoltam megpróbálom. (Akkor halt meg apum és anya csak ebben lelte örömét én meg nem akartam, hogy miattam még rosszabb legyen az állapota, ígyis gyógyszert kapott meg pszichiátriára járt, stb. Mindenki azt mondta, hogy csináljam azt, amit mond, "ne rúgjak bele, mikor alapból rosszul van". Aztán majdnem én mentem tönkre emiatt a hülye családi felfogás miatt. Mert nálunk "a gyereknek mindig szót kell fogadni" elveket vallják és szarnak rá, hogy a gyereknek saját gondolatai is vannak. Otthagytam az egyetemet, anyum másfél hónapig hozzám sem szólt. Meg kaptam a beszólást a rokonoktól, hogy én milyen önző meg gonosz, gyerekes vagyok, miért nem vagyok "jó gyerek". Ja meg anyám azzal érvelt, hogy nekem csak az apám halt meg neki meg a férje ezért nekem nincs jogom szomorúnak lenni, mert neki rosszabb.

Igazából anyum akkor írta le magát előttem, mikor elmondtam neki, hogy én így mennyire boldogtalan vagyok és én családot szeretnék majd, saját otthont és nem 30 éves koromig tanulni, hogy utána nála lakjak és olyan munkám legyen, amit utálok. Erre teljesen kiakadt, hogy "most nem az a fontos, hogy boldog legyek, hanem hogy teljesítsem a tervet, amit megbeszéltünk (én nem tudtam erről a tervről amúgy, akkor derült ki az egész). Az ilyen gyerekes dolgokra, mint a család, boldogság ráérek majd akkor, ha meglesz a 2-3 diplomám és hazaköltöztem." Ez volt az a pont, hogy már nem érdekel a véleménye, nem hat meg a zsarolása és nem is akarok a kedvére tenni.

Voltak nagyon durva húzásai, feljelentéssel kellett megfenyegetni, mert már az egészségemet veszélyeztette a hülyeségeivel, mert nem bírta elfogadni, hogy nem az van, amit ő akar. Az ilyen szülőnek nem szabad engedni, mert csak rosszabb lesz.

Nekem mondják, hogy apum forog miattam a sírjában, hogy "ilyen" lettem. Pedig tényleg semmi rosszat nem tettem ellene, csak én saját életet akarok, neki meg ez nem tetszik. Ha apum élt volna, ő lett volna az első, aki leállítja anyámat a hülyeségével. Anyum mai napig semminek nem tud örülni, ami nem szerepelt a tervei között. Pl. mikor megtudta, hogy jegyben járunk párommal akkor is kiakadt meg kiröhögött, meg minden dedós hülyegyereknek elmondott minket. Soha nem fog örülni semminek, ami engem kicsit is boldoggá tenne és soha nem fogja észrevenni magát. Szerinte nekünk mindig jó volt a kapcsolatunk és azért romlott meg, mert a hülye barátaim meg párom telebeszélték a fejem. Még véletlenül sem azért, mert ő olyan amilyen. És soha nem voltunk jó viszonyban. A kedvenc színemet, filmemet, semmit nem tud rólam az alap adatokon (név, lakcím, tajszám) kívül és nem is érdekli, mert "ha nekem tetszik akkor biztos valami szar". Gyakorlatilag nem is ismer. Ez már egyáltalán nem ragaszkodás, inkább birtoklási vágy vagy nem is tudom minek lehet ezt nevezni.