Szülők! Ti elfogadnátok ha a felnőtt gyerekeitek nem tartanák egymással a kapcsolatot?
A hugommal sosem voltunk jót testvérek. Gyerekkorunkban is állandóan ment köztünk a féltékenykedés, rivalizálás. Először csak apróságok, játékok meg ilyesmi miatt, később ahogy nőttünk komolyabb dolgokon is martuk egymást.
A szüleink mindig csak legyintettek hogy "Á, majd úgyis benő a fejetek lágya, és megszeretitek egymást. Ha majd felnőttként messze éltek majd egymástól, örültök ha találkozhattok." Nos, közben felnőttünk, de nem lett igazuk. Mindketten elköltöztünk már otthonról, neki is van élettársa, nekem is vőlegényem. Egymástól 30 km-re lakunk, de egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot egymással, nekem fogalmam sincs hogy mi van vele, azt sem tudom hol dolgozik, mit, hogy vannak a barátjával stb. De szerintem jobb ez így, mintha folyamatosan háborúznánk egymással.
A szüleink viszont ebbe nem akarnak beletörődni, folyamatosan erőltetik, hogy béküljünk ki, legyünk jó testvérek. Nagyon szeretem őket, de már kissé kezd kiakasztani, hogy akárhányszor találkozunk mindig előjön a téma. Folyton azt mondják, hogy hívjam fel, beszélgessek vele, találkozzunk, tegyem meg az első lépést (neki is ugyanezeket mondják), nem értik meg, hogy ezt nem akarom.
Legutóbb pl azt csinálták, hogy mindkettőnket áthívtak ebédre hozzájuk, persze a másik tudta nélkül. Nem tudom, hogy mire számítottak, de borzasztóan kínos volt az egész, főleg h egymással nem beszéltünk csak velük, de ők meg mindig direkt mondogatták h pl "kérdezd meg a testvéredet, mi újság a munkahelyén", mintha még mindig gyerekek lennénk.
Amikor legközelebb találkoztam velük, megkértem őket, hogy többet ne hozzanak ilyen helyzetbe, de ők meg azon voltak kiakadva h nem kerültünk közelebb egymáshoz.
Őszintén szólva nagyon fárasztó már ez a folyamatos csatározás a szüleimmel. Hogyan értethetném meg velük végre, hogy nem akarom a hugommal tartani a kapcsolatot, és ne erőltessék ezt? Felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni, hogy kíváncsiak vagyunk-e egymásra.
Valaki van még hasonló helyzetben akár szülőként, vagy testvérként? Mit tanácsoltok, hogy oldanátok meg ezt a szituációt?
válasza: válasza: válasza:Nekem egy négy évvel fiatalabb öcsém van (28n-24f), vele kicsit hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy nálunk a "próbáljuk tartani a kapcsolatot" időszak kb néhány hónapja ért véget, anya pedig most kezd bele-bele szólni a dolgokba. Még az elején vagyunk a folyamatnak. Köztünk elég rossz kapcsolat volt mindig, ő volt a kedvenc gyerek, én meg a "lázadó rossz." Néhány éve kb semleges a kapcsolatunk, nem vagyunk nagy barátok, de nem is veszekedünk. Öcsém mindig link alak volt, minden megkapott, így ezt szokta meg. Hogy neki jár minden. Nem csak felém, de már szüleink felé is elég passzív, őket se keresi, de nekem pl szinte soha nem válaszolt, ha kerestem. (külföldön élek, így az esetek nagy százalékában online beszélgetek a családommal, de köztünk ez a passzivitas nem emiatt alakult ki, anno, mikor egy városban éltünk, akkor is mindig lerázott...)
Nálam a pohár ott telt be, mikor kiderült, hogy hosszú próbálkozás után végre babát várok, és nagy boldogan elújságoltam neki a hírt, hogy nagybácsi lesz, és ő ennek ellenére egyszer sem kérdezte meg a terhességem alatt, hogy hogy vagyunk... (ellenben az exe a szakítás után is ugyanolyan érdeklődő, mintha a saját unokahuga lenne úton, közben meg "nem csaladtag") Kb a hatodik hónapban kezdett anya rászólni néha, mikor elpanaszoltam neki, hogy mennyire fáj, hogy nem érdekli, hogy vagyunk, és úgy érzem, ideje abbahagynom az erőlködést, hogy normalizaljam a kapcsolatunkat, hogy ugyan érdeklődjön már, de annak csak az az eredménye, hogy kb 2-3 hetente rákérdez, mizu, de mikor válaszolok, már nem válaszol. Nekem ez borzasztó kínos... Én megértem anyáékat is, mert nekik is biztos rossz érzés, hogy ilyen lett a kapcsolatunk... Főleg, hogy feléjük se közeledik öcsém... De szerintem ennyi idősen már a "kár erőltetni" kategóriába tartozunk... Főleg, hogy én pl évekig igenis tudatosan igyekeztem ápolni a kapcsolatot öcsémmel, közös programokat próbáltam szervezni, érdeklődtem a hobbija iránt, még egy hétre meg is hívtam magunkhoz (fizetni akartam neki a repjegyet, mert tudtam, hogy kissé szűkösek a keretei, azért egy ingyen spanyol út nem kutyafüle...) és még csak válaszra se méltatott, stb.. de semmi eredménye nem lett. Belefaradtam, hogy csak én igyekszem...
Szerintem ez egy olyan szituáció, amit igenis el kell fogadni (előbb vagy utóbb) a szülőknek is. Másik dolog, hogy hogy viselkedtek, ha mégis összekerültök egy családi összejövetelen, pár felületes kérdés-válasz ellenségek közt is elmegy, így legalább a szülők is megnyugszanak kicsit...
Én a türelmet javaslom neked. Idővel majd belátják a szüleitek is, hogy jobb így, mint erőltetni egy mérgező kapcsolatot.
Bocsi, hogy kicsit hosszú lett a válaszom, lehet igazán nem is tudtam segíteni, de jól esett kiirni ezt magamból, engem (főleg most, gondolom a hormonok miatt) eléggé megvisel ez a szituáció.
Kedves utolsó!
Semmi gond nem volt a hosszú üzeneteddel, én is így voltam vele, hogy részben magamnak volt ez "terápia", hogy kiírtam magamból az érzéseimet a kérdésben. Jól esik néha a gondunkat-bajunkat megosztani névtelenül névtelenekkel. Sajnálom, ami az öcséddel köztetek van. Szerintem sem érdemes erőltetni a dolgot, ha ő ennyire passzív, és nem akar veled kapcsolatot, azt el kell fogadnod. Hisz erről szól ugye a kérdésem is, hogy el kell fogadnunk azt, ha valaki annak ellenére hogy családtag, nem akar a másiktól semmit.
Bevallom mindig irigyeltem azokat a testvéreket, akik szeretik egymást. Tinikoromban volt 2 barátnőm, akik tesók voltak, de egyben egymás legjobb barátai is. Mi sosem leszünk ilyenek, sajnos nekem ez jutott.
válasza:Ez olyan szomorú. Férjemnek négy testvére van, két bátyja és két húga, remek a kapcsolatuk, pedig ennyi testvérrel azért nem egyszerű, de mégis... Kicsit irigylem őket.
Nekem biztos megszakadna a szívem, ha a pici lányom és a leendő testvére(i) között ilyen lenne a kapcsolat,mint köztünk. Nem tudom, higgy reagálnék...
Amúgy fura, nálunk ez lehet családi vonás, ugyanis apa se jön ki az öccsével, bár nekik ez friss dolog, néhány éves, és konkrét "vita" miatt alakult ki. Na, nagyanyámat viszont tökre nem érdekli a dolog, onnantól kezdve eleinte külön családi vacsikat szervezett, majd el-elmaradtak ezek is. Pedig ők le tudnak ülni egy asztalhoz, ha úgy alakul, meg pár szót váltanak is, szóval nem egy csatatéren éreztük magunkat... 🙄 Fura ez, szerintem ez se normális hozzáállás. Bár kérdés, hogy akkor mégis mi az?
Engem amúgy az vigasztal, hogy van egy nagyon kedves barátnőm, aki olyan, mintha a nővérem lenne, pont nálam volt, mikor csináltam a tesztet és pozitív lett, velem pityergett, azóta is úgy várja a lánykám étkezését, mintha unokahuga lenne. És az is lesz :)
Amúgy, ha gondolod, írj nyugodtan, ha valami történik "köztetek" és megértő fülekre vágysz, szívesen meghallgatlak, ha segíteni nem is tudok.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!