Ez a kapcsolat még megmenthető?

Anyám és köztem nem igazán jó a viszony. Sokat veszekszünk. Igazi tűz és víz vagyunk.

Ő eléggé problémázó és szeret mindent felnagyítani. Mindig engem hibáztatni mindenért. Nem érzem, hogy ő egyáltalán szeretne. Rengeteg elvárása van és bármit csinál az ember, neki sosem jó. Ha valamit nem csinálsz meg, akkor az a baj. Ha utána egyszer megcsinálod, aztán következő alkalommal nem, akkor te vagy a bunkó szemét, mert ugye ő elvárja, hogy ha egyszer megcsináltad, akkor utána is. Tehát ilyen a "kisujjam nyújtom, de már az egész karom kell" eset. Egyszerűen nem lehet vele együtt élni. A tiszteletet sem adja meg. Elvárja, hogy én megadjam, de ő cserébe nem. Tehát, mondd valamit, hogy csináljak meg, de egy "légy szíves" vagy "kérlek" szót sem ejtene ki a száján. Folyamatosan utasítgat mindenre.

Én mindig megadom felé a tiszteletet, de ő ezt úgy értelmezi, hogy mivel idősebb, sokkal több joga van és kit érdekel a gyerek, mert úgyis azt kell csinálnia, amit ő mond. És ráadásul besértődik, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja.

Mellesleg, az nem probléma, mikor ő nem figyel rám, én vagyok a sértődékeny p*csa, mert ő épp elkezd egy 3. személlyel beszélni, miközben én neki mondanék valamit. De ha ez fordítva történik, akkor szintén én vagyok a bunkó, hogy én ezt hogyan merészeltem.

Annyira elegem van ebből. Tudom, nem vagyok egy angyal, vannak hibáim nekem is, mint mindenki másnak. Tökéletes sem vagyok, néha tény, hogy visszaszólok neki, mikor már sok, de azért mindennek van határa és attól, hogy fiatalabb vagyok, még én is ugyanúgy megérdemelném, hogy ő megadja a tiszteletet felém, illetve, hogy érezzem, hogy egyáltalán szeret.