Szerintetek még megmenthető ez a kapcsolat?

Teljesen elkeseredtem, családi és baráti körömnek meg van a véleménye, én mégis kíváncsi lennék külső szemlélők véleményére is.

5 és fél éve kezdődött a kapcsolatunk a párommal, mindent elsöprő szerelemként. Én akkor váltam a férjemtől, nemcsak szerelmet, támaszt is nyújtott. Összeköltözni sokáig nem tudtunk. Két gyermekem van, miattuk is várni akartam. Ő akkor még egyetemre járt, elég későn kezdte az egyetemet nappali tagozaton. Munkát közel egy évig nem talált, akkor már éreztem, hogy több a vita, mint kellene. 1 éve dolgozik, azóta élünk együtt. Tudtam, hogy sokat ül számítógép előtt, szerepjátszik online a barátaival, internetes játékokkal egyedül is, de ezzel csak azután szembesültem, miután összeköltöztünk. Egyre több volt a vita, egyre kevesebb a kommunikáció, ő pedig állítása szerint a viták elől is a maga kis virtuális világába menekült. Hétköznap 17.00 órakor hazaért, vacsorázott, váltottunk pár szót, leginkább az állandó munkahelyi problémáiról, és leült játszani, majd ottfelejtette magát. Szombaton 10-15 óráig szerepjáték a haverokkal, majd játék önállóan. Időnként felkelt, velem is akart lenni, de én meg már besértődtem, hogy napokig felém sem nézett. Azt sem tudja, hogy mi történik a családban, csak éljük az életünket a háta mögött. Fején a fülhallgató, történhet bármi. Azt mondta, bármikor szólhatok, ha közös programot akarok, vagy hogy segítsen a házimunkában, csak szóljak, és jön. Én megmakacsoltam magam, miért kell nekem mindenért könyörögni, még azért is szóljak, hogy legyen velem? Ennél azt gondolom, többet érdemlek. Azt vettem észre, hogy az utóbbi hónapokban mindenbe belekötök, amit mond vagy tesz. Pénteken úgy alakult, hogy egy veszekedés után megkértem, csomagoljon és menjen haza az anyjához. Kérlelt, fogadkozott, szerinte elhamarkodtam. Azt mondta, élete legnagyobb szerelme vagyok, adjunk még egy esélyt a kapcsolatnak. Most, hogy 2 napja elment, lelkileg padlóra kerültem, nem találom a helyem. Iszonyú kudarcnak élem meg a történteket. Természetesen beszélünk telefonon, és tudom, összetört a lelke. Rádöbbent a hibákra, amiket elkövetett és azt kérte, hadd jöjjön vissza hozzám a gépe nélkül. Mert én vagyok a legfontosabb. Én viszont félek, hogy újból kezdődnek a játszmák, a viták, és ennek már nem akarom kitenni a családot. Tényleg sikerülhet egy kis szünet után új alapokról felépíteni egy kapcsolatot? Szomorú vagyok, csalódott, elkeseredett...