Felnőttkorban (18-21) még meg szoktak pofozni a szüleitek?
Az egyetlen normális választ a 13as írta. (Már a sajnálatos módon érintetteken kívül.)
Szomorú dolog.
Ja, de frappáns azt poénkodni, hogy én nem is érdemlem meg, meg nem volt rá okuk!! Ha-ha-ha.
Aki olyan, annak mindig lesz rá oka.
Kérdező, a válaszom NEM. Volt, h gyerekként igen, de inkább kicsiként, igazságtalanul (ez máig bennem maradt!!), de aztán anyám leszokott erről. Akármilyen vitáink is voltak, nem fanyalodott erre a megoldásra, volt ajtócsapkodás, haragszom rád, de ütés, "amíg az én házamban laksz" stb. nem. Valahogy elrendeztük a gondjainkat.
Épp ezért soha nem pofozom meg a gyerekeimet. Volt olyan, hogy a most öt éveset itt-ott kivalagásztam, nem fogom játszani, hogy én így soha meg úgy soha, mert igenis vannak helyzetek, amikor nem ért a pici gyerek, hiába beszéled rojtosra a szád. Szóval volt, hogy kapott a fenekére, egyszer hátba csaptam, mikor a kicsi született és hetek óta megengedhetetlen stílusban válaszolgatott nekem, mert haragudott rám, de ezt nagyon megbántam.
Azóta ritkán egyet-egyet rácsapunk a popójukra, de a nagynak már elég mondani, hogy "most komolyan, ekkora nagy lovat valagásszak el, mert nem értesz?"
De az arcukat nem ütném meg, megalázónak tartom, milyen gusztustalan már az arcát megütni egy gyereknek?!
Szerintem megalázással nem lehet gyereket nevelni, ennél pusztítóbb dolog nem igen van. Arra nevelem őket, hogy tiszteljék magukat, és azokat, akik azt megérdemlik, ès ez nem fér össze azzal, hogy ilyeneket tegyek ellenük.
Szintúgy: rendszeresen ("meg szoktak") megpofozni egy felnőtt embert, mégha az épp a gyerek státusban is van felém? Milyen emberek azok, akik ilyeneket tesznek és milyenek, akik ezt helyeslik és normálisnak tartják?
Az én nézetem szerint a pofon olyan retorzió, amit max 1-2 alkalommal lehet alkalmazni (de igyekezzünk a végsőkig elkerülni!!!!), de olyan horderejű esemény megtörténtekor. Amikor valami olyan történik, hogy mindenki emlékszik rá évtizedek múltán is, sajnos. Viszont jobb e nélkül megúszni a felnövekvő éveket.
Jesszus, dehogy :O Életemben talán egyszer pofoztak meg, kisgyerek koromban, mikor borzasztóan rossz voltam, és már nem tudtak mit csinálni. Ennyi idősen azért szerintem meg lehet beszélni a problémákat testi fenyítés nélkül is...
(20L)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!