Ha felnőttkorban (30 fölött) úgy tudnátok elnyerni a szüleitek vagy a nagyszüleitek szeretetét csak ha valamely kisebb vallási csoportosulás gyülekezetébe járnátok vele akkor hogyan döntenétek?

Ki van zárva. Ha valaki csak úgy lenne képes engem elfogadni, vagy szeretni, hogy magamra kényszerítek bármit is, és megváltozom, akkor az a kapcsolat eleve hamvában holt. Az ilyen kapcsolat (akár rokoni, akár baráti) felzabálja az ember energiáját, egy teher.

"Csak egy szülőnk vagy nagyszülőnk van és azt szeretni kell. "

Egyrészt szeretni nem "kell" senkit. Másrészt ő is gondolkodhatna úgy, hogy egy unokája/gyereke van, azt úgy kell elfogadnia, ahogy van.

A legtöbb egyház szekta...szektásokkal nem haverkodnék

(De sajnos papíron én is megvagyok keresztelve sőt gylázatos módon még első áldoztam is)

Egy két távol keleti vallás van ami jófélének tűnik, de a többi csak a butításra van kitalálva inkább felvilágosítanám a szülőt/nagyszülőt

Bármilyen vallási csoportba CSAK akkor járnék, ha ez egyezne a meggyözödésemmel.

Bárki más ember kedvéért semmi esetre sem.

Az, hoyg valakit szeretek, nem jelenti azt, hogy emiatt szerepet kell elötte játsszak, söt ellenkezöleg, az hazugság és az illetö becsapása lenne.

De olyan nincs elve, hogy "egy szülőnk vagy nagyszülőnk van és azt szeretni kell" , a szerete soha nem lehet kényszer, vagy olyan, hogy kell, csakis önként jövö érzelem lehet.

Ez inkább zsarolás,mint szeretet.

Jobban szeretik a vallásukat, mint téged,sajnos ez az egyik átka a vallásnak.

Nem, senki kedvéért ne add fel magad. Ha nem szeret úgy ahogy vagy, akkor megette a fene - akár szülő, nagyszülő, férj, feleség vagy akárki az.

Első férjem buzgó katolikus volt, minden vasárnap ott kellett ülni a misén, úgy, hogy én nem hiszek istenben. Egy ideig csináltam, olvastam a Bibliát, jártam vele templomba, de egyre jobban tiltakozott minden porcikám a kötelező majomkodás ellen. Mert neki nyilván sokat jelentett, de nekem hit nélkül csak kényszerű majomkodás volt. Rövid úton elváltunk.

A második férjem muszlim, de kezdettől fogva tudta, hogy egyáltalán nem vagyok megtéríthető, így nem is erőltette soha. Az elfogadás a szeretet. A 'jobban tudom, mi a jó neked' önzés.

Az nagyon szomoru dolog, hogy ha valakit csak azert szeretnek, ha megtesz ezt azt es nem termeszetesen jon.

Nem kell senkinek sem a szereteteert kuncsorogni.

Ha te rendes voltal veluk es nem szeretnek ezekutan sem, ne tegyel meg semmit sem eroltetesbol.

Az eroltetes mar magaban rossz dolog.

Ha valaki igazan szeret (nem csak parkapcsolatrol, csaladrol, baratokrol is beszelek), elfogad olyannak amilyen vagy, ha nem azzal nem kell foglalkozni, hogy milyenek. Ha te magad rendes vagy massal, akkor a lelkiismereted tiszta lehet, ha nem talal viszonzasra, akkor sem kell szeretetert konyorogni, nem szabad megalazni magad.

Szeress tovabbra is, de ne eroltess semmit.