A szülők hogy viszonyulnak az egyetem/szakváltáshoz? Megmondjam ezt most, vagy várjak, amíg felvesznek?
20 éves lány vagyok, másodéves az egyetemen.
Mikor végzősként kellett eldöntenem, hogy "mi leszek, ha nagy leszek", akkor semmi fogalmam nem volt a jövőmről. Éppen egy nagy szerelmi bánat közepén voltam, akkor úgy éreztem, hogy a szobámból sem akarok kilépni. 0 nyílt napon voltam, nem igazán néztem utána a szakoknak.
Anyukám olvasgatott inkább az egyetemekről és ő írta össze, hogy szerinte mik lennének a jó szakok számomra. Így kerültem a nemzetközi tanulmányokra. Szeretem, és nyilván elvégzem az alapképzést, de az MA képzést már nem szeretném megcsinálni. Több ismerősöm, barátnőm van a jogi karon és rájöttem, hogy engem az érdekel és jogász szeretnék lenni.
Igen, tudom, hogy nehéz és ott nem elég vizsgaidőszakban tanulni, valamint hogy majdnem 21 éves leszek, mire elkezdem. De többen mondták, hogy ott több diák már úgy megy oda, hogy van diplomája, vagy elkezdtek egy szakot és váltottak idő közben.
Szóval úgy gondoltam, hogy elküldöm a jelentkezésemet, a mostani szakomon az utolsó két félévet levelezősként fejezem be és így a jogon az első 2 félévet párhuzamosan csinálom a mostanival. Szerintetek ez így kivitelezhető?
Hogy mondjam el a szüleimnek? És legfőképpen mikor... Mert a jelentkezéseket még 3 hétig lehet elküldeni, de ugye csak nyáron derül ki, hogy felvettek-e (önköltségesre felvesznek).
Addig húzzam ezt az egészet?
Köszönöm szépen, ha válaszoltok!
De miért hagyná már abba ha már csak egy év van hátra és el is tudja végezni?
Hülyeség volna! Fejezd be és utána menj jogra!
Ha rám hallgatsz,akkor elmondod a szüledinek azt, amit ide leírtál. Elszeretnéd végezni a mostani szakod is, de mesterre már nem mész, hanem elkezded a jogot, mert az érdekelne.
Szerintem az a része hülyeség,hogy egyszerre csináld a két szakot.
Lehet nyernél 1 évet, de valószínűleg nem tudnád minden vizsgád megcsinálni így, úgyhogy lehet csúsznál is egyet ezért.
Én azt javaslom, hogy végezd el a mostani szakodat és utána vágj bele másba.
Két szakot vinni egyszerre nagyon nehéz lehet, főleg ha az egyik olyan tanulós, mint a jog.A másiknál meg ott az államvizsga,szakdolgozat.
Én nem merném bevállalni,de rajtad áll, ha viszonylag könnyen tanulsz és szerinted menne,akkor miért ne?
De mindenképp beszéld meg a szüleiddel. Persze nem kell engedélyt kérni,de azért csak illene elmondani nekik, úgy , hogy ők támogatnak a suli mellett (amivel nincsen semmi baj!).
Amúgy 21 évesen egyáltalán nem leszel öreg a szakon.:) Nekem is van csoporttársam,aki ennyi idősen kezdte a szakunkat. Semmi hátránya nincs belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!