Kapuzárási pánik lenne? Mit csináljak?

Nem olvastam végig a rengeteg választ, szóval lehet, hogy már írtak hasonlót.

Apukád halála miatt érthető, hogy magába fordult és az is normális, hogy szeretné még élvezni az életet, miután sikerült feldolgoznia. Ezt csak fokozza a terhességed híre, erről nem tehetsz, nem azért mondom, de nagy valószínűséggel ezért akar még sok mindent kipróbálni, mert rájött, hogy hamarosan eljön az ideje annak, hogy nagymama lesz. Ez ellen nem tudsz tenni, felnőtt nő, azt csinál, amit akar. Biztosan nem akart szándékosan megbántani és örülni fog majd az unokájának, csak még előtte azt is élvezni akarja, hogy nő.

Utolsó előtti vagyok. Az, hogy élni akar és kipróbálni dolgokat, amit eddig nem sikerült, egyenlő azzal, hogy csoportszexen töri a fejét?? Attól, hogy nagymama lesz nem jelentheti hogy normálisan akarjon még szép éveket magának?

Amúgy meg senki sem erőszakolja majd rá, hogy foglalkozzon, vigyázzon az unokára. Nyugodtan pótolhatja az elmaradt élményeit és igyekezhet elfelejteni, hogy milyen szar élete volt és minek vállalt gyereket?

Csak aztán nehogy majd csodálkozzon, ha öregségére senki nem nyit rá ajtót!! Mert a húsz éves lepedőakrobatája akkor nyilván máshol fogja a kenyerét keresi, ameddig még formában lesz!!:)))

Én komolyan nem értem.

Többen írtak ugy a nagymamaságról, mintha az valamiféle teher vagy negatív dolog lenne, mintha az hozná be az oregedest, lemondást valaki életébe.

Hála Istennek, en nagyon nagy szeretetben nőttem fel. Anyukám egyedül nevelt, de olyan szépen, szeretettel (szegénységben, megsem cserélném semmire a múltam), hogy számomra a család csakis pozitív értelmezésű lehet.

Amikor megtudta, hogy kisbabánk lesz, végtelenül boldog volt, azóta is.

Már növöget a lányom, es amikor arról álmodozom, hogy majd egyszer anyuka lesz, semmi másra nem vágyok jobban, mint hogy mellette lehessek es megélhessem ezt azt érzést.

Es mi van azokkal, akik tok fiatalon szültek es mar negyven valahany evesen nagyik? Akkor ok is öregek?

Kérdező, sajnálom, hogy így alakult a baba bejelentése. Ezt sajnos nem lehet már visszacsinálni.

Tudod mi jutott eszembe?

Eddig szörnyülködtem anyukádon, de...

Nem lehet, hogy téged "sirat"?

Hogy annyira szeret es a lelke melyen egyedül van, hogy azért viselkedik így, mint egy féltékeny gyerek, mert most már tuti, hogy "elveszít". Van saját családod, többé nem leszel ott neki, a kislánya. Ez persze nem így van, de ha lelkileg labilis, akkor simán érezheti így.

Milyen volt a kapcsolatotok régebben, sokkal régebben? Mély, lelkis?

Apukáddal nagy szeretetben éltek? Váratlan volt a halála?

A ferjedet hogyan fogadta? Az esküvőtöket?

Mennyire volt része a felnőttkori döntéseidben?

Nem akarok tolakodó lenni, ha nem akarsz itt, akkor válaszolj csak magadban.

Nem lehet, hogy azért duzzog, mert iszonyúan egyedül van?

Engem egy az egyben arra emlékeztet a viselkedése, mint amikor egy gyerek dühös es utalja az apját, mert az elutazik.

Aztán lehet, hogy tökre tévedek, nagyon sokféle ember van.