Hogyan mondjam ezt el anyumnak? Nagyon félek!
Anyum magyar tanár nem tudja hogy hanyasra állak mert azt hitte eddig hogy négyes.... Tudja hogy magyarbol nem valami fènyesek a jegyeim 2=témzáró
tobbi csak doga,3,3,5ezért a tanár 3 mast adott ugye mert annyi az átlagom. Nem akarom a tanárt hibáztatni! Én hibán tanulhatttam volna rá tobbet! Többi tantágyból jobb vagyok ez nekem nehéz!
Mondd meg, hogy nem sikerült, tudod, hogy hibáztál, de jobban fogsz igyekezni. És persze tégy is így:)
Lehet, hogy haragudni fog (tanárszülők sokkal szigorúbbak tudnak lenni a saját gyerekeikkel, ezt nem egyszer tapasztaltam), de ne törődj vele, csak légy szorgalmas. Bár sztem eleve az vagy, ha a többi tárgyból jól állsz.
Ha Anyud tudja, milyen osztályzataid vannak, gondolom sejti, hogy nem ad(hat) a tanár jobb jegyet. Ha meg nem tudja, nem hiszem, hogy nagyon izgatja.
Nekem volt egy osztálytársam, az anyja igazgatónő volt, magyar-történelem szakos tanár. Ez a szegény lány diszlexiás volt, emiatt nem valami jól tanult, mert ez az egész tanulmányaira kihatott. Viszont jó közösségi ember volt, sportolt és olyan foglalkozást választott, amiben remekül helytáll. Nem az osztályzattól függ az életben a siker. Anyud tanár létére ezt biztosan tudja, úgyhogy mondd csak el bátran Neki.
#5, én megbuktam matekból 12. félévkor valószínűségszámításon... Ehhez képest ötösre érettségiztem (a többi tárgyból is), gazdasági diplomám van és pénzügyi területen dolgozom :) Később egyetmen egy szaktársam a valószínűségszámítást is el tudta magyarázni úgy, hogy megértettem és most nincs vele gondom.
Kérdező, nem tudnád megkérni anyukádat, hogy korrepetáljon? Csak ha olyan a kapcsolatotok, és úgy áll hozzád, mert az én anyukám is tanár (angol-német), de velem szemben olyan elvárásokat támasztott, hogy inkább elmentem üvegeket mosni egy gombatöltő üzembe, hogy legyen pénzem magántanárra. De ha ti jól tudtok együtt dolgozni, akkor kérj tőle segítséget, és biztosan nem fog haragudni, maximum azért, hogy hazudtál neki.
Mondd meg őszintén, hogy féltél, hogy csalódni fog, ez volt az oka (gondolom. Ha nem ez, akkor mondd meg az igazi okot). Egyébként a felsős magyar úgy ahogy van egy nyomor, pedig én szerettem a magyart, jó a helyesírásom, de az alany-állítmány, meg összetett mondatos ágrajz sosem ment, és igazából iskola után soha a büdös életben nem lesz rá szükséged (ha csak nem nyelvi szakra mész), a kötelező olvasmányokról meg inkább szót se ejtek, pedig szeretek olvasni, de bevallom töredelmesen, hogy a Kőszívű ember fiai azóta is a polcomon porosodik.
Szóval szerintem legyél őszinte anyukáddal, mondd meg, mi nem megy, és kérdezz rá, tud-e segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!