Miért pusztítja apám magát a betegsége ellenére?

Tehát gyakorlatilag fájdalmak közepette haldoklik.

Akkor tök mindegy, hadd igyon már.

Abból amit írtál nekem az jön le, hogy gyógyíthatatlan. Fogalmad sincs mekkora lelki gyötrelemmel jár feldolgozni azt, hogy hamarosan meg fogsz halni (van daganatos a családomban, nagyjából képben vagyok). Gondolom fájdalmai vannak, és ha nem iszik akkor is maximum 1-2 hetet nyer.

Ha inni és cigizni akar, akkor tegye ha neki így a könnyebb! Semmi szüksége ilyenkor a kioktatásra vagy a lesajnálásra.

Papámat tüdődaganattal műtötték, aztán agydaganattal. A kemóra rosszul reagált, nem bírta. Annyi szenvedés után, most áttétes a vesében is. Innen már nem nagyon lehet felállni, ha inni akarna akkor én megvenném neki a piáját. Rettenetes fájdalmai vannak és kórházba nem akar menni (nem csodálom).

Én amikor meglátogatom, akkor próbálok vele poénkodni (beválik, általában nevet), viszek neki finom kajákat és meglepiket. Sokkal jobb mint sajnálkozni. A vége ugyan az, de legalább addig jobban érzi magát...

Sajnos úgy gondolja hogy már teljesen mindegy mit csinál, és már kiéli magát.

Nekem a nagyapám csinálta ugyan ezeket. Tüdőrákja volt, nagyon sokáig élt vele, iszonyatosan sokáig, a hozzá hasonló sorstársai negyed annyi ideig nem húzták ki mint nagyapám. Nagyapám is leszokott a cigiről, inni sem ivott. Enni azt szeretett. Ő amikor megtudta hogy már a veséje gyengélkedik és bizony komoly lett a baj, és kezelésekre kellett járnia akkor döntötte el hogy már belesz@arik mindenbe és elkezdett inni, cigizni, még többet kajálni. Akkor eljárt még bulizni is. Igaz csavarogni nagyon szeretett. Akkor voltam 20 éves és engem is mindig hívott sörözni, meg amikor mentünk horgászni és lett jogsim akkor direkt engem kért meg hogy vezessek én és akkor ő tudott inni. De ha több napra mentünk le haverja stégjére akkor innom kellett vele, nem volt kifogás. Igazából nagyapám az utolsó éveit kibulizta, nagymamám már évek óta halott volt, így ő már csak ebben látta az élet értelmét hogy kibulizza magát, annak ellenére hogy dialízisre kellett járnia 2-3 naponta. Akkor még több mint 2 évig vígan elélt, nagyon élvezte az életet. Utána meg kapott egy agyvérzést ami már teljesen leblokkolta a szervezetét. Akkor már semmi ital, cigi, akármilyen kaja sem lehetett. Azt tudom hogy amikor haza engedték és nagynénémékhez költözött hogy felügyelet alatt legyen akkor még elvolt pár hónapig a maga módján, aztán egy szívinfarktus vitte el :(

Nagyapámat próbáltuk lebeszélni ezekről a káros dolgokról, de ő megmondta hogy akkor 74 évesen már nem érdekli őt, ő már mindent megtett amit meg kellett tennie, nem érdekelte őt, ő élni akart a maga módján, meg is mondta hogy ez az utolsó kívánsága, mert ezzel legalább elnyomja a szenvedést és próbál még némi örömöt látni az életében. Belegondolva inkább ez mint évekig ült volna a fotelba és a TV-t bámulta volna zombiként, így legalább kimozdult, eljárt mindenhova ahova csak akart, legalább volt benne még annyi élet hogy kitombolja magát.