Van itt olyan, aki apa nélkül nőtt fel?

Én, de nem érzem hátrányát. Ettől még láttam férfiakat tágabb családban, iskolában, mindenhol.

Én örülök, hogy így alakult, mivel apukám alkoholista volt.

Most felnőttként sem érzem, hogy ez bármiben is hátráltatott volna.

Én.

Akkor nem érintett meg, úgy volt természetes, ahogy éltünk. Később lett nevelőapám, sőt, több kapcsolata is volt anyukámnak, de egyiket se éreztem közel magamhoz, felnőttként is úgy gondolom, nem voltak követendő minták, nem tudtam mit tanulni tőlük.

Hogy másként is lehetett volna, a hiány mostanság kezd tudatosulni inkább. Nem tudom igazán megfogalmazni, hogy mi hiányzik. De pl. az, hogy jó lenne megkérdezni, milyennek lát, szeretném tudni, mit gondol, mielőtt döntenék valamiről,vagy csak úgy megkérdezni, hogy amit gondolok akármiről, azt jól gondolom?:) Nem is feltétlenül egy apa hiányzott/hiányozna, nagyszülővel, nagytesóval is beérném, de nálunk olyan hülyén alakult minden, hogy egyik se volt.

Párkapcsolatra is hatással van, főleg az, hogy a biztonságban vagyok érzése kimaradt a gyerekkoromból. Nem sok ember mellett tudom ezt érezni.

Ahogy látod, nekem sok dologra kihatott. Egy ilyen esetben persze nem mindegy, hogy apa már nem él, apa lelépett szó nélkül, apa már nincs anyával, de velem azért törődik, vagy ahogy utolsó írta, apa velem él, de nem érdeklem. Egész különbözőképpen éltem volna meg azt, hogy "apa nélkül felnőni". Mert nem mindegy, hogy.

Én. És undorodom magamtól, mert mindig sajnáltam magam, hogy jaj, másnak van apukája, jaj, nekem nincs. Meg az Örömapát nézve kicsiként sírtam, hogy brühü, nem félt senki, nem tudom milyen az, ha szeret egy férfi, aki nem akar megdugni.

Aztán tavaly meghalt Anyukám, aki mindig ott volt mellettem, aki egész életében azért dolgozott, hogy nekem jobb legyen, szeretett úgy, ahogy soha senki nem fog többé, és sajnálom és kegyetlenül fáj, hogy nem értékeltem azt, amim van, csak hisztiztem amiatt, ami nincs.

Én. Az Anyám elvált az "apámtól". Inkább nevezhető spermadonornak, mint apának. Már a házasság idején viszonya volt egy másik nővel. Egy éves korom után nem találkoztam vele. Nekem sosem hiányzott, a nagyszüleimnek sokáig egyetlen unokájuk voltam. Tizenévesen volt rossz, amikor a gimis osztálytársaim kibeszéltek emiatt, meg még más történeteket is kitaláltak rólam, ami a való.

Én is inkább előnyét érzem mint hátrányát. Több diplomát szereztem, s olyan értékeket ismertem meg, amit apával sosem tudtam volna. Én nem fogom megkeresni. Az önbecsülés drága kincs. Szerintem senkinek sem kellene egy olyan apa, aki lemondott róla, ha nem is formális értelemben.