Kinek van igaza, mit tehetnék?

Sziasztok. Az a helyzet, hogy szüleim válásban vannak, én anyukámmal élek testvéreimmel egy házban. Az a baj, hogy anyukámnak olyan hangulatingadozásai vannak meg olyan apróságokon fel tudja magát hergelni hogy mindig összeveszünk, és bevallom ekkor én is szoktam kiabálni pedig nem szeretnék. Ő is kiabál, elhord mindennek (elég durvákat is tud mondani), ezután pedig nem bírom ki és is kiabálok, bár én soha nem mondok rá rosszat csak kiabálok. Szóval olyan érzésem van, hogy a feszültségét rajtam vezeti le (nem vagyok rá mérges, mert tudom hogy a válás miatt feszült). Én próbálok pozitív maradni, és hozzá is úgy viszonyulni mindig, meg úgy a világhoz, de bevallom nagyon nehéz, és nem sikerül mindig ( értsd negatív vagyok) Tegnap egész nap nem volt itthon, este hazajött a vacsoránál nagyon vidám volt, örültem is neki mert megviseli a családi helyzet. Erre másnap reggel köszönök neki, és már láttam hogy be van durranva az agya, meg nem szól hozzám. Erre megkérdeztem hogy mi a baj, és nagynehezen kiderült hogy az a baj hogy átjön szilveszterre az unokatesóm akikkel elég közeli kapcsolatban vagyunk. És szerinte én mindig csak falnak állítom, meg hogy én döntök a háta mögött és csak úgy közlöm hogy jön. És egyszerűen nem értem az ilyeneket, tegnap este még minden jó volt, másnap reggel már semmi sem. Ilyenkor mindig hallgatom egy ideig, és magának mondja a sérelmeit és még jobban felidegesíti magát ahogy mondja, úgy hogy nem szólok még hozzá semmit. Azzal védekeztem hogy napok óta téma otthon, hogy vagy én megyek át unokatesómhoz, vagy ő jön hozzánk át. Amikor ez feljött mondta bátyám is meg anyukám is hogy ők nem lesznek itthon hanem Győrbe mennek. Ez megragadt az agyamban, és bevallom tényleg nem jutott eszembe direktbe megkérdezni anyát hogy megengedi-e. De olyan természetesnek tűnt, mert tavaly is ez volt, ráadásul unokatesómmal egyedül lennénk a házban mert neki nincsenek testvérei és a szülei elmennek. Ő csak udvariasságból ajánlotta fel hogy menjünk hozzájuk, én tudtam hogy valószínűleg nálunk lesz de nem éreztem szükségét ezt lefixálni mert anyukám úgyse lesz itthon, nagymamámat pedig nem zavarja egyeltalán. Ráadásul amikor ezeket így beszéltük semmilyen kifogása nem volt és nem szólt hozzá semmi rosszat. Ilyenek vannak, ilyen szerintem apró cseprő dolgok, amiken nem kéne összevesznünk. Én is hibás vagyok amiatt hogy én is ingerlékeny tudok lenni, illetve én is felkapom könnyen ilyenekkor a vizet és kiabálok amit nagyon nagyon nem kéne. Abban igaza van, hogy nem kéne így beszélnem vele, és a veszekedéseink általában ebben végződnek, hogy az eredeti téma nem érdekli tovább, pláne ha kiderül hogy igazam lenne, hanem hogy én hogy beszélek. Mi a véleményetek erről? Azért is írom ki ezt a kérdést mert én magamon is szeretnék változtatni, ki szeretném nőni a hibáim, kiegyensúlyozott szeretnék lenni, szeretném ha több önbizalmam lenne, el tudjam fogadni magam teljesen. Azt olvastam, hogy az ilyen dühöt úgy lehet feloldani, ha ezek teljesülnének. De nem tudom hogy csináljam, anyukámat nem akarom ilyenekkel terhelni, ezért kérek tőletek segítséget.

17/f

Kicsit keszekusza lett, de remélem nagyjából érthető a szituáció. Köszönöm a válaszokat!