Anyukám senkinek tart, mit tegyek?

Mert hova mennék ,ha nem haza a szüleimhez karácsonykor? Mások családjához menjek lábatlankodni?

Nem gondolom,hogy igazság alapja lenne annak amiket mondott, csak egyszerűen égetően fájt,mert nem szoktam meg tőle,hogy így beszéljen velem. Csalódtam benne, és nem tudom,hogy álljak fel amikor tudom hogy senkire nem számíthatok. Nincs párom akire támaszkodjak, a barátok meg olyanok,hogy oké tudok nekik panaszkodni meghallgatnak de nyilván nem tudják pótolni azt ami hiányzik.

5, szóval még ezekután,hogy velem ordítozik mert éppen olyan kedve van és degradál én menjek oda mint egy rongy és kérdezzem meg,hogy jaj ugyan miért utálsz te engem? Amikor úgy beszélt velem ahogy én teljesen normális hangnemben mondtam,hogy ugyan mi a bajod? Rajtam vezeted le a feszültséged? Mondtam azt is,hogy nagyon rosszul esik amit csinál velem,de csak ordítozott. Majd miután apám unszolta,hogy kérjen tőlem bocsánatot akkor elváltoztatott hangon,felsőbbrendűen kimondta,hogy jajj akkor bocsánat. De olyan stílusban,hogy bár ne tette volna.

Azóta se rám se nézett még,egy szót nem szólt hozzám.Ellenben nevetgél mindenkivel és feltűnően jókedve van. Én meg itt vagyok a depressziómmal amit azóta okozott, és szerintm nem normális ,hogy még soha nem kaptam kedves szavakat vagy ölelést tőle,de ettől függetlenül tiszteltem őt és jó anyának tartottam. Viszont most megmutatta az igazi énjét,és kezdek rájönni,hogy valójában utál engem,és ez annyira borzalmas érzés,hogy bár élnek a szüleid olyan mintha nem is lennének. Levegőnek vesz és egyáltalán nem érdeklem,ha meghalnék szerintem örülnének nagyon ,hogy egy "gonddal" kevesebb.