Normális családokban is van gyerek és szülő között alá-fölérendeltségi viszony?

Karácsony előtti dráma, veszekedések majd abból sértődések, mertcsakazértisalelkemreveszemmertnemvetteknekemsemmit és egy önérzetes lány sorait olvashattuk!

Köszönöm a figyelmet!

Az én anyám is ugyanez volt. Hiába szóltam neki, hogy mit tervezek (pl. költözés) kiröhögött, hogy mit akarok én. Aztán, mikor elkezdtem csomagolni, hogy pár hónap és megyek el akkor meg kiakadt, hogy én mit képzelek, nem is mondtam, sírva jövök majd haza. Mikor pár hónap után nem mentem sírva haza elkezdte kérdeztetni, hogy mikor unom meg a "felnőttesdit" meg ilyenek. Azóta is külön élek, ő meg várja, hogy pofára essek és jöhessen az "én megmondtam" duma. És ez csak egy példa a sok közül. (Szerinte párom el fog hagyni, mert elviselhetetlen vagyok, éhen fogok halni, mert nem tudok főzni, stb.) Hozzám is bejárkált a fürdőbe is, ha akart, kidobálta a cuccaimat, ami neki nem tetszettek, stb. és természetesen neki állt feljebb, mert én még csak gyerek vagyok, mit tudok én... Gúnyolódás is megvolt és ha zokon vettem akkor természetesen, "csak vicc volt". Már ovis koromban is volt, hogy sírásig szekált valamivel aztán azon röhögött, hogy ilyen hülyeségen sírok. (Ez a fóbiám még mai napig megvan és van, hogy felhozza, de már én is visszavágok neki olyankor. Persze ő megsértődik meg minden, holott csak azt csinálom, amit ő is, csak fordítva már nem vicces neki.)

Nem kell foglalkozni vele, próbálj a saját lábadra állni és utána már azt mondanak, amit akarnak. Tudom, hogy nem könnyű, de más megoldás nincs.

Nem normális, de van az úgy, hogy a kedves szülők alábecsülik és semmibe veszik a gyereket továbbá megvannak győződve arról, hogy (nélkülük) a gyerek biztosan egy életképtelen kis senki. Később meg meglepődnek ha, a elköltözik, komoly kapcsolata és rendes állása lesz. Örülni fognak majd ha esetleg havi egyszer láthatják őt, vagy ha felhívja őket a gyerek. Ha ilyen szülőkkel élsz elgyütt, próbálj meg érzelmileg leválni róluk és ne mondj el nekik mindent magadról, az érzéseidről és a terveidről se, mert akkor támadási pontot adsz nekik.

Próbáld ignorálni őket amennyire csak tudod.

Engem ugyanígy kóstolgattak itthon a szüleim mint téged, ha "poénból" kigúnyoltak vagy ha azt magyarázták hogy senki nem lesz belőlem/ senkinek sem kellek majd stb. egyszerűen csak azt tettem hogy rájuk sem pillantottam, ehelyett inkább a ruhámat, hajamat igazgattam felkaptam gyorsan akár egy tescos újságot és azt nézegettem, vagy a kutyát dögönyöztem. A lényeg az, hogy teljesn másra figyeltem, és miközben osztották nekem hogy én ilyen olyan vagyok tök random felszólaltam, hogy "Jajj fázom, veszek fel egy pulcsit. Te nem fázol anyu?" vagy "Ma lehet elviszem sétálni a kutyust, de nem biztos attól függ milyen idő lesz délután." Tehát teljesen mással kezdtem el foglalkozni és másról beszéltem, ezzel érzékeltetve hogy bármi fontosabb annál mint amit ők gondolnak rólam.

A másik amit még tenni szoktam, hogy türelmesen egy szó nélkül megvárom amíg befejezik az ócsárolást és a lenéző beszédet majd ezt mondom "Rendben" "Jólvan anyu megbeszéltük. Ahogy gondolod." Pl. volt olyan, hogy ok nélkül elkezdtek nekem beszélni arról, hogy milyen semmirekellő vagyok és nincs az a férfi aki engem eltűrne meg balf4sz vagyok stb. Ilyen dolgokat daráltak le nekem 15 percen keresztűl és a végén annyi volt a reakcióm, hogy "Egészségetekre" ezután úgy néztek rám mint a véres rongyra de legalább elhallgattak.

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha nem provokálod őket, és nem generálod a konfliktust továbbá nemsokat beszélsz magadról akkor rájönnek, hogy veled nem lehet mindent megtenni. Lássák azt, hogy nem érint meg téged a véleményük. Tudni fogják, hogy megvan a saját véleményed róluk és a saját gondolatokkal, elvekkel rendelkezel. Nekem felületes a viszonyom a szüleimmel, alig "ismernek", ha kérdeznek válaszolok, ha beszélgetni akarnak jópofizok egy kocsit és ennyi.

Szóval kitartást kérdező! :)