Ha megtehetnéd, vennél lakást a 26 éves, diplomás és tisztességesen dolgozó gyermekednek? A férjemmel ezen gondolkozunk, hogy vegyünk-e, nem baj-e, ha nem ő dolgozik meg érte?
A fiam 26 éves, házas ember. Mindketten tisztességesen dolgoznak a feleségével, jelenleg albérletben laknak. A mai világban nagyon nehéz összegyűjteni egy lakásra valót, hitelbe egyelőre nem mernek még belemenni, nemrég fejezték be a tanulást. Pár hónapja meghalt a nővérem, és én örököltem utána. Az örökség feléből tudnánk venni a fiaméknak egy kis panel lakást Budapesten, a másik felét félretennénk magunknak nyugdíjra. Ezen gondolkozunk a férjemmel, hogy megtegyük-e. Nekik még nem szóltunk róla. Szeretnénk nekik segíteni, tisztességesen dolgoznak, diplomásak pár év múlva elvileg jön a baba is, ha minden igaz. Nem "kényeztetnénk el" ezzel? Ők még nem tudnánk venni, mi viszont most tudnánk segíteni. Én annak idején nem kaptam lakást, de nekem nem is tudnak volna segíteni ebben, meg akkoriban nem is volt szerintem ennyire nehéz mint ma.
Ti mit tennétek a helyemben?
Mindenképpen vennék, de kicsit nagyobbat, ha esetleg jön a gyerek, ne kelljen költözni, a különbözetet bevállalhatják a
fiatalok. Budapesten ma nagyon nehéz lakást venni átlagfizetésből, a leírásod alapján rendes ember, másképp nincs lehetősége saját lakásra, fizessen inkább idegennek albérlet címén havi min. 100e-t? Kezdő fizetések, később gyes a menyeteknek,
hogy tudnának min.18-20 milliót felvenni és törleszteni?
Ha nem segíted, és nem boldogul, az lesz a vége, hogy elmennek külföldre, és marad a skype+évi 2 találkozás.
Nekem az jutott az eszembe, hogy a menyetek ehhez mit fog szólni? Úgy értem, az ő szülei akkor nem tudják lakáshoz segíteni a lányukat, a lányuk családját? Nem fogja a fiatok, menyetek úgy érezni, hogy a fiatoknak veszitek? Mert most már ketten vannak. Nem tudom, hogy van ez ilyenkor, én még itthon lakok, nagy a lakásunk, nem is tudom, mi lesz x év múlva. Fordított esetben, ha nekem lengetnének meg egy lakást, az urammal albiban laknánk, én úgy gondolom, lenne nénány álmatlan éjszakám. Vhogy én a feles híve vagyok. Hátha ki tudnák csengetni a lakás másik felét az uram szülei.
Érdekel, hogy döntötök, mit szólnak a gyerekek, majd írjátok meg! Köszi!
Igen vennék,
Sőt mi már meg is vettük neki.20 éves , egyszer majd jól fog jönni neki ha önálló életet kezd.
Segítsétek őket,ez nem elkényeztetés .
Siman. Alberleti dijat felreteszik, majd mikor vesznek hazat akkor meg kiadod alberletbe a lakast es abbol a pezbol is tudod oket segiteni ha a hitellel van gondjuk.
En nemreg nosultem, kulonkoltoztem de szuleim egy fillerrel nem tamogattak, sot anyam tartozik penzzel, apam meg eladta a hazat amit orokolt es kocsit vett maganak pedig orultem volna ha tamogatnak anyagilag.
24-es, remélem csak viccelsz!
Majd ha egyszer felnőtt gyereked lesz, te is be fogod biztosítani, legalábbis, ha addig megjön az eszed és nem fogod a társadat uramnak hívni!
Mit fog szólni a menye?
Verni fogja a fenekét a földhöz, hogy nem kell albérletet fizetni!
Ha jól meglesznek, akkor nincs probléma a lakással, lakik, laknak benne és kész.
Ha nincsenek meg jól, akkor meg miért kellene a Kérdező fiának osztozkodnia a szülei örökségén?
Az eszem megáll milyen buta nők vannak, aztán írogatják a kesergő kérdéseket, saját hülyeségük miatt!
27#
24. vok, tényleg nincs még gyerekem, így abszolút csak találgatok. De érdekes a téma, kár, hogy nem tudom megkérdezni a nagynéniket/bácsikat, hogy ők hogy is csinálták, mert ilyen témákat nem hozunk elő.
az uramhoz: inkább hívom a férjemet uramnak, mint páromnak... Párom az óvodában volt, amikor mentünk ebédelni.
#24: "Nem fogja a fiatok, menyetek úgy érezni, hogy a fiatoknak veszitek?"
De, hiszen neki veszik.
A házasságok fele válással végződik, senki nem lehet olyan felelőtlen, hogy milliókat elszórjon.
#28
Totál zavar van a fejedben szegénykém!
Miért kellene az férjedet "páromnak" nevezni?
Nevezd férjemnek, mivel a férjed.
Bár lehet, hogy neked tényleg "urad" lesz, ... ha lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!