Mit tennél, ha kiderülne a gyereked biológiailag nem a te gyereked, pl. a születéskor elcserélték a kórházban?
Nem gondolom, hogy bármit is tenni kéne. Az itt divatos kakukktojás-szitu az megint más, de ebben a véletlen esetben... nos, attól, hogy nem az én vérem, attól még születése pillanatától úgy szerettem, úgy neveltem, tehát mégis az én gyerekem.
És nyilván az "én" gyerekemnek is ugyanígy meglenne a maga családja, amibe nem kívánnék belerondítani.
Kivételes eset az lenne, ha pl. örökölt betegségről, leukémiáról vagy hasonlóról lenne szó, amiben pl. szükség van a szülők vérére, családi anamnézisre, vagy bármi egyébre, amit én vérség hiányában nem adhatok meg. Ekkor természetesen megpróbálnám felkutatni a másik családot - és ha már így alakult, természetesen örülnék a megismerkedésnek, gyerekek és szülők között is, amennyiben a másik oldal is vevő rá. Ha nem, és lekorlátoznák a dolgot a segítségnyújtás idejére/szintjére, akkor ugyanúgy a fenti dolog állna.
A mi családi viszonyainkban nem változna meg semmi.
Gyakorlatilag a '90-es évek óta lehetetlen az ilyen (előtte pedig kevesen születtek kórházban, tehát ott sem nagy az esély).
De vannak kivételek. Ilyen lehet az itteni szülő is - a 7 éves gyerekkel (hacsak nem kamu, vagy nem kamuztak neki).
Ezek viszont tényleg ritkák.
Hát érdekes kérdés... mindenképpen vissza akarnám kapni a SAJÁT, biológiai gyermekemet, hiszen mégiscsak az én utódom, viszont nem tudnék lemondani arról a gyerekemről se, akit X éve sajátomként nevelek és szeretek.
Ha a másik szülőpár is így gondolkodna, akkor egyikünk sem tudna lépni semerre.
Ezért arra törekednék, hogy mindenki megtudja az igazságot, a gyerekek is, és a két család kerüljön olyan viszonyba egymással, hogy a gyerekek a "nevelő" szüleiknél is maradhassanak, viszont az igazi szüleik gyermekei is legyenek. Akár a nevüket is megváltoztathatnák, felvehetnék mind a két apai (vagy épp az anyai) vezetéknevet és így tulajdonképpen testvérek lennének... csak négy szülővel... :D
"Gyakorlatilag a '90-es évek óta lehetetlen az ilyen (előtte pedig kevesen születtek kórházban, tehát ott sem nagy az esély)."
Mert szerinted hol születtek a gyerekek a 90-es évek előtt?:D Amúgy pont ugyanakkora az esély kisbabák kórházi elcserélésére most, mint mondjuk az 50-es, 60-as években. Az azonosító karszalagot nem mostanában találták fel, ahogy a kereket és a villanykörtét sem.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!