Kidobnátok a gyereketeket otthonról?

Van egy ismerősünk, akinek a fia már majdnem 50 éves, de még életében 2 hónapnál tovább egyetlen munkahelyen nem maradt meg, mert vagy kirúgták, vagy neki volt büdös a munka, pedig diplomás, szóval nem kemény fizikai munkát kellett volna végeznie. Ugyanakkor szeret nagy lábon élni, meg iszik is rendesen. A szüleit is állandóan meglopja. Hát én már rég kiraktam volna. Az apját meg arról nem tudjuk lebeszélni, hogy legalább a bankkártyáját ne adja a kezébe. Akárhányszor csalódik, mindig megbocsát, mert hogy a fia. Pedig nem sok a nyugdíja. Ésszel beosztva kijöhetnének belőle, de a srác költései miatt állandóan el vannak úszva. Most is ki akarták kapcsolni náluk a villanyt. De az öreg csak a fejét ingatja, hogy hát egy fiatalembernek élni kell. Na persze, csak dolgozzon meg érte. Nekem ez már a balek kategória.

Igen. Ha valami förtelmeset csinálna pl. a kezébe xarna és hozzám vágná ebéd közben. Vagy ha elkezdene drogozni és elhozná a drogos haverjait akikkel együtt tolnák a cuccot a házunkban. Vagy ha megrépelne egy gyereket. Ilyesmik miatt.

Ha drogozik a gyerek, nem kirakni kéne, hanem segíteni neki.

Engem anyám azért rakott ki, mert addig amíg a felvételi időszak tartott be akartam jönni apumhoz a városba, mivel, hogy apum a sulimtól 5 percre lakott így egyszerűbb volt bejárni 0. órákra és nem kellett hajnali 5-kor kelnem, hogy elérjem a buszt. Ezt elmagyaráztam neki szép szóval, mire megsértődött és kidobott. Pedig szerintem nem szolgáltam rá.(De lehet, hogy tévedek)

ma 19:54 Nekem több ilyen ismerősöm is van, rokon is, a vicc az, hogy a többi testvér is megszívja ennek a levét, nemcsak a mindig megbocsájtó szülők...De minden passzol, dolgozni nem, de nagy lábon élni, csajozni igen, legdrágább ruhák, ételek.

20:56 ???? Te jó ég.

Nem dobnám ki; addig eltartom, amíg nem képes a saját lábára állni. Viszont, hogyha pl olyanná válna valamiért , aki egész nap a gép előtt tesped, már bele van nőve a székbe, és már mondjuk 30 elmúlt volna, és nem keresne munkát, hanem egész nap csak játszana, akkor lehet, hogy rápirítanék, rámordulnék, hogy most már aztán keressen munkát, 3 hónapot adok rá, különben ha nem száll be a dolgokba, most már kirakom; de egyébként persze, ha nem találna mondjuk 3 hónapon belül, akár nem is kezdene el rögtön munkát keresni; akkor sem raknám ki, csak ráijesztenék, hogy azért most már ideje lenne összekapnia magát; tehát azért a végletekig nem tűrném el, hogy csak henyél, és nem ad bele semmit a közösbe, és nem is tanul csak otthon lóbálja a lábát. Tehát ki nem tenném, nem lenne szívem hozzá; hát akármilyen is, mégiscsak az én gyerekem. Meg nem tudom, valamennyire azért lehetne neki utakat mutatni, hogy ne süllyedjen ideáig, hogy csak a gépezés tegye ki minden napját, és ne dolgozzon, hanem csak játsszon rajta. Szóval lehet, hogy a szülő is elront valamit, ha ilyen megesik. Valahogy ki is maradhat picit az élet szeretete, meg a felelősségtudat a gyermek életéből, esetleg a mások munkájának megbecsülése is. Aztán amúgy valszeg beválna, de ha nem válna be mégsem , hogy keressen munkát, az a felszólítás, akkor felhívnám rá a figyelmét, hogy mi lenne, ha pl tegyük fel időben ott tartanánk nem lennék, akkor is el kéne látnia magát, és miből és hogyan tenné, ha nem szerezne munkát, és akkor sincs pl még motivációja elindulni. Szal mi lesz, ha majd neadjisten nem leszek, akkor ki fog gondoskodni róla, ki fogja őt eltartani, ha most ő totál passzív ilyen téren, és nem hajlandó tenni semmit. Viszont ha meg depressziós; hát oda sem kell eljutni; ha megkapta volna gyermekkorában ugye a kellő támogatást, valakitől, aki lelkileg is a szülője lett volna, talán nem süllyedt volna le depresszióig, mert lehet, hogy attól full inaktív szegény gyerek, hogy depressziós, nincs is motivációja fölkelni, derogál neki kimenni az emberek közé, nagyon beburkolózik, védeni akarja magát. Akkor meg magasfokú lelki támogatást kell neki adni, ki kell fejezni a szeretetünket, bátorításunkat iránta. Meg talán lehet, nagyon kedves angyali stílusban mondani az ilyen gyereknek, hogy most már lassan tényleg kezdeni kéne valamit, kezdje el összekaparni magát; de még ezt is kedvesen, bátorítóan, hogy érezze, hogy nem letámadva van, mert attól csak még lejjebbre süllyed; szóval ha már nyakig van a trutyiban, és te belenyomod a fejét, azzal ő nem lesz kintebb, attól csak mégjobban megnehezíted a dolgát, ahonnan még nehezebb lesz már kimásznia, azzal tehát totál nem segítesz neki, és pont az ellenkezőjét éred el. Még nehezebb helyzetből kell kimásznia, elindulnia, és az első lépések az újrakezdéshez nagyon nehezek; akkor viszont nem kell, hogy támogasd, csak ne rombold tovább, hadd építgesse szépen, lassan föl magát; mert ha megint rárontasz, akkor megint összeomlik az a kis "torony", amit már újra összerakott nagyhezen magából.