Ha a szülők abszolút nem következetesek, akkor miért csodálkoznak azon, ha a gyerek nem fogad szót?

"2-es: Már a hozzászólásodból kiderült, hogy a kérdező messze jobb szülő lenne, mint te, pedig neki még egy gyereke sincs."

Hű, most aztán megvolt életed beszólása, mert te vagy itt az isten, aki mindenkit ismer és eldönti ki jó szülő, és ki nem. Nagyon ügyes vagy! Rólad ennyit is.

Másoknak: Nem mondtam hogy jó szülő vagyok, pont azt mondtam, hogy nem minden úgy alakul, ahogy a szülő szeretné, és igenis kívülállóként annyira könnyű okoskodni, és mindent jobban tudni.. holott semmit nem tudnak. Most csak az egyik hülye példát idézném, hogy attól még, hogy van kocsim nem leszek profi sofőr. Mivel lassan felnőtt gyerekeim vannak, úgy gondolom mégiscsak többet tudok mint egy olyan, aki max 1-2 órára volt gyerek közelében. Nem mindenről, de a kérdésben szereplő dolgokról igen, hogy a következetességet milyen nehéz betartani. És nem, amíg nincs gyereke ne ítélkezzen, mert nem tud semmit.

9. vagyok. Az még kimaradt, hogy sokszor csinál meg nálunk olyat is, amit nem kérek tőle, pl. a mosogatást is magától akarta, felmosni is magától szeretett volna, stb. Furcsálltam is, mert tudom, hogy otthon nem csinálná meg, ha kérnék se. Meséltem róla egy barátnőmnek, aki tanult gyermekpszichológiát és ő mondta, hogy ez azért van, mert nálunk látja, hogy én megcsinálom. Otthon az anyukája elég trehány, sose takarít, cipővel fekszik az ágyba meg ilyenek. Utána meg elvárja a gyerektől, hogy takarítsok, mikor otthon senkitől nem látja, hogy egyáltalán hogyan kéne csinálni. Főzés általában mirelit kajából, lehetőleg minél előbb lezavarva, hogy ne kelljen vele foglalkozni. Nálunk azért jött ki hozzám és segített főzni magától, mert látta, hogy én nem 10 percet töltök a konyhában és kíváncsi lett, hogy mit csinálok. Annyira megtetszett neki a főzés, hogy azóta, ha nálunk van mindig sütni, főzni akar, mert otthon nen szabad neki. (Én sem hagyom, hogy a forró olajnál legyen, csak pl. bekeveri a sütitésztát roborgéppel meg ilyesmi, ami nem veszélyes. Én is gyorsabban végeznék, ha elküldeném, de nem fogom, mikor végre magától érdeklődik valami iránt, ami nem minecraft.) Szerintem jogos a gyerek részéről, hogy nem tart otthon rendet meg takarít maga (és más után is) után 7 évesen, mikor a szülők sem teszik. Azt hiszi, hogy otthon szabad, mert "anya se takarít, nem mos fogat, stb." (Egyszer volt nálunk kupi és le volt döbbenve, hogy nálunk is előfordulhat ilyen.) A gyerekek utánzással tanulnak. Mondhat nekik bármit a szülő, ha tőle nem lát rá példát meg sem tudja tanulni. (Max mástól.)

Amúgy 21 éves vagyok, neken sincs még gyerekem, azért írtam ezt a példát, ahol nem csak külső szemlélő vagyok.

Nagy hiány manapság a tisztánlátás képessége. A kérdező valóban jól látja az események folyásának a mikéntjét. A következetesség, mondhatni a hiteles szülő mintaképe, példamutatása hiányzik sok szülőből.

Pont e témakörben egyébként sok figyelemre méltó gondolat hangzik el pl. Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája c. művében. Had idézzek a Végszó fejezetből:

"Gyakran maguk a gyermekek sem veszik észre, hogy mennyire a szüleik mintájára fejlődnek, elannyira, hogy még a szülőkben legjobban kárhoztatott hibák is megvannak bennük. És éppígy a szülők is legfeljebb értetlen csodálkozással tapasztalják, hogy minden tudatos igyekezetük ellenére a gyermekükben saját gyöngeségeik keltek életre. Ilyenkor aztán többnyire öröklött hajlamra gondolnak, és figyelmen kívül hagyják a sokkal közelebb fekvő magyarázatot,

hogy az, AHOGYAN ÉLNEK és CSELEKEDNEK, nagyobb hatással van a gyermekre, mint az, amit csak mondanak.

Az öröklődési elmélet nagyobb népszerűsége érthető, mert mentesíti a nevelőket felelősségük tetemes részétől, míg a másik nézőpont elfogadása ezt a felelősséget óriásivá növeli.

Szinte azt a követelést tartalmazza, hogy nekünk magunknak tökéletesnek kell lennünk, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink tökéletesek legyenek. Nos, ez valóban így is van, és tulajdonképpen azt jelenti, hogy ne követeljünk a gyerektől olyasmit, amire magunk is képtelenek vagyunk."(!)

Ez annyira jellemző...

Mondjuk engem sosem érdekelt a cigi, de attól eltekintve elég röhejesnek tartottam, hogy tiltanak tőle, miközben mind2en láncdohányosok és öcsémet próbálták tiltani, de aztán engedtek neki.

Vagy hogy ordítanak nekem, hogy hájas disznó vagyok úgy, hogy ők 2x akkorák, mint én. Persze anyám aztán mondta, hogy szülés után jött fel rá, mekkora tahó és buta vagyok. El is szégyelltem magam... egészen addig, amíg meg nem találtam kiskori képeket, amin látszott, hogy 1) össze-vossza fogyott és hízott tinikora óta, 2) akkor épp tök vékony volt, amikor öcsém született, tehát még hazudott is.

Ja meg egyéb finomságok:

- én minden apró dolgomról számoljak be nekik, apám meg azt nem akarta elmondani nekem, hogy volt már anyám előtt egy házassága, csak lebukott, mert nagyanyám kikotyogta... ha ilyen dologban kummant előttem, tőlem miért várja el, hogy mindenről számoljak be?

- anyám-apám más-más elvárásokkal fordult felém ugyanazt a dolgot illetően, aztán nem tudtam, kinek próbáljak meg megfelelni... jól nem dönthettem, mert minden esetben kaptam a büntit meg az ordítást