Hogyan mondjam meg neki hogy nem érdekel ez a nő? Folyton csak róla beszél, elegem van! Több lent.
Figyelt kérdés
Megpróbálom rövidre fogni. Anyukámnak van egy testvére, aki több mint 10 évvel ezelőtt nagyon csúnyán keresztbe tett a családunknak, legfőképp anyukámnak és a mamámnak. Több millió forintunk bánta mivel pereskedésbe kényszerített minket, miközben ő csalt és hamisított hogy meglopjon minket. Azután teljesen megszakította a kapcsolatot a mamámmal és az egész családdal, ami szerintem undorító dolog de mindenki döntse el magának. Pár évre rá egyszer csak bírósági levelet kaptunk hogy megint milliókat követel, de szerencsére ezúttal sem sikerült a terve ennek a pénzéhes sz.rházinak. Azóta nyugodtan éltünk, hálistennek békénhagyott minket. Egészen 1 évvel ezelőttig. Akkor véletlenül megtudtuk hogy odajárkál a mamámhoz. Ezt ő magától el se mondta, csak úgy tudtuk meg hogy átmentem hozzá és pont akkor hajtott el, megláttam a kocsiban. A család nagyon kiakadt ezen, ők nyilván nem mondhatják meg a mamámnak hogy mit csináljon de nagyon ellenezték ezt a dolgot. Azóta egyre többször ment, mostanában már szinte minden nap ott van, odahordja az unokáit meg a kutyáját, mindenféle ajándékokat hoz a mamámnak. Ő meg folyton erről beszél és már nagyon unom. Akármiről kezdünk el beszélni mindig szóba hozza ezt a nőt, és nagyon idegesít. Mondtam hogy megyek fülészetre erre elkezdi mondani hogy hát ő (ez a nő) is most volt és hogy milyen sokat kellett várnia! Annyira elegem van ebből! Nekem semmi közöm hozzá, 10+ éve nem láttam és azok után amit a családommal tett nem is akarom! A mama meg már olyanokat mond, hogy miért nem karácsonyozunk együtt meg hogy miért nem bocsátunk meg neki. Meg hogy már engem is akar látni, mert 10 éve nem látott! Köpni nyelni nem tudtam. Még arra se fogható hogy öreg és egyedül van, mert nincs egyedül, minden hétvégén átmegyünk hozzá családostul, furikázzuk ahová csak akarja. Szinte minden nap megy hozzá valaki, viszünk neki ami éppen kell. Most bennem van a hiba vagy mást is zavarna ez? Anyukám már beolvasott neki hogy ez így nagyon nem oké, erre meg megsértődött rá és engem is folyton azzal traktál hogy milyen szemét, miért nem tud megbocsátani. Én meg csak hallgatom és nem akarok bunkó lenni de már nagyon unom!!! Segítség2017. nov. 26. 17:26
11/11 anonim válasza:
Mikor irtad, hogy ajándékokat hord hozzá, rögtön nekem is az jutott eszembe, hogy a pénz miatt lett vele joban. Mamád mennyire beszámithato még agyilag? Nem rosszindulatbol kérdem, nyilván az idösek többsége szenved már ilyesmiben, és nem irtad az életkorát. Biztosan leülnék vele beszélgetni, hogy mama szerinted nem fura, hogy hirtelen megjelent ez a nö és puszipajtásosat játszik? Kiváncsi lennék a véleményére, mit mond. Hozzátenném, hogyha pénzt kér/át akar iratni valamit a saját nevére, akkor legyen észnél és ne engedjen. Valamint megmondanám neki azt is, hogy felölem legyen joban vele, hisz joga van, de a társaságomban ne emlegesse, mert a hideg kiráz töle. Ha ezt nem tenné meg, fognám magam felállnék, és hazamennék. Majdcsak megérti, hogy nem érdekel az az ember, frusztrál a neve is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!