A gyerekvállalás tényleg nem szól másról, csak lemondásról?

"Pihenésnek minden nap 9kor kelünk, délbe aludhatok vele ha akarok és már 6kor húz az ágyba"

Mindössze kell egy balek, aki eltart eközben majd hosszú évekig.

Sokan pusztán anyai ösztönből szülnek, hogy majd lesz valahogy.

Az állam meg a férjem majd eltart.

Komoly anyagi oldala van a gyerekvállalásnak!

A puszta -anyagi- tények:

[link]

Ami lemondás az nem feltétlenül az hiszen teljesen megváltozik a fontossági sorrend.

Aki meg azt írta, hogy az vállaljon gyereket aki tisztában van az "árnyoldalával" és fel van rá készülve, baromság!Nem tudsz rá felkészülni.Hiába mondod el egy nőnek milyen pl. a szülés, nem tudja elképzelni míg át nem éli.Hiába tudod az eszeddel, hogy lesznek nehézségek csak akkor tudod meg igazán mikor benne vagy.

Az a szeretet amit a gyereked iránt érzel semmi máshoz nem hasonlítható, nem helyettesíthető, nem pótolható.Olyan öröm amit semmi más nem adhat.

Vannak nehéz napok, pillanatok de mindenért kárpótolva vagy általa.

Van egy 18 éves fiam és egy 11 éves lányom de minden gond, nehézség ellenére is újra belevágtam, 5 hónapos a kisfiam és tegnap kibújt az első foga 😀 Ezt is csak az tudja micsoda boldogság aki átéli.

Nem tudom az életet elképzelni gyerek nélkül.

Nálunk a lányom véletlenül becsúszott. Örültem is meg nem is. 26 évesen nem éreztem magam teljesen érettnek egy babához, pláne nem úgy, hogy a barátom nem velem él. Amikor terhes voltam odafigyeltem mit eszek, mozogtam mellé, szerencsére nem is híztam el bálnára magam. Most 5hónapos a kislányom, barátom ideiglenesen hozzám kötlözött, van amikor apa-lánya nap van, ilyenkor el tudom intézni a teendőimet, vásárolok, sportolok. Ahhoz képest, hogy azt gondoltam mennyi lemondással jár szerencsére könnyen jut magamra is egy kis idő, tudok tanulni, és mellette egy-két spácienshez visszatérnem, de sokat nem is tudok a kicsi nélkül lenni :)

Amikor megyünk a védőnőhöz akkor látom más anyák lenéző pillantását, mikor nem kinyúlt melegítőben, kialvatlanul megyek a rendelőbe, hanem fitten esetleg rendes ruhában ;)

Nem akartam elvetetni, mert valószínűleg több babám nem lehetett volna, úgy voltam vele, hogy akkor veszem biztosra, hogy gyerekem van mikor a kezemben fogom. Anyagilag jól állok, el tudom látni a lányomat

#25

"ha van egy kedves nagymama...akkor nem akkora lemondásokal jár"

Csak éppen neki osztjátok be a szabadidejét, ő meg persze "hivatalból" örül neki.

Jó dolog ám úgy szülni, hogy a többi családtag majd megoldja a gyerekvigyázást, hiszen úgyis ráérnek.

Kell egy balek aki eltart.. A férjemmel közösen döntöttünk úgy, hogy a gyermekünk 2,5 éves koráig (amikor leghamarabb oviba mehet) itthon maradok vele. Megtehetjük. Kétlem hogy ez Mo. - n annyira egyedi eset lenne. Persze, én is előadhatnám, hogy az igény szerinti szoptatástól mennyire fájt a cickóm, hogy vagy 2x kellett antibiotikumot szednem, mert belázasodtam a gyulladástól és nem egyszer sírtam amíg a férjem kimasszírozta a csomókat a mellemből,az első 4 hónapban kb 1,5 óránkként szoptattam és 19 hónapig szopizott a fiam. Hogy minden nap én főzök/mosok/takarítok, hogy 18 hónapig legalább 4 alkalommal keltem a gyerekhez éjszakánként, hogy én mosom minden kaki után a fenekét mert allergiás a popsitörlőre, hogy naponta 10x át kell öltöztetni valami miatt, én vagyok a hiszti keresztüzében mindig, nekem kell a rossz napjait is lekezelni, de én kin vezessem le a dühömet? A régi barátnőimmel meg valahogy nem találjuk a közös hangot, mert már teljesen más dolgok foglalkoztatnak minket.

És attól függetlenül hogy ez mind igaz, a szoptatást imádtam. Az hogy igény szerint akár 1,5 óránként szoptatsz nekem nem kínzást jelent hanem 1,5 óránként 20 percre le tudok ülni, csend van, nyugi van, béke. :) Főzni/mosni/takarítani akkor is kell ha nincs gyerek, igaz, így jóval többet, de legalább a rendetlenséget egy cuki kismanó csinálja. Az éjszakai keléseket úgy éltem meg hogy most épp szüksége van rám, egy ölelésre, egy plusz adag vacsira, vagy innivalóra. Hát szóljon ha valami baja van, az alvást majd napközben együtt pótoljuk. A hisztijeit kb úgy kezelem mint a férjemet, megölelem, megnyugtatom, megértem, megoldást keresünk. (pl napközben nincs mese hiába szeretné, de este fürdés után választhat 1et és összebújva megnézzük) Így amikor én mondom hogy anya most nagyon mérges és rossz napom van ő is jön oda átölelni :) A fenékmosás bár sokszor nagyon undi és fújj, de az én gyerekem a büdös undi kakijával együtt <3 A barátnők helyett pedig jöttek újak, más anyukák akikkel együtt bandázunk és megértik mekkora egetverő probléma hogy ma rossz napja van a gyereknek is és nekem is.

Nem mondom hogy nincs nehézség, de szerintem többet panaszkodunk mint amennyit ér a dolog..

Nekem ugyan nincs gyerekem - és nem is lesz -, de egy olyan anyához volt szerencsém, aki a "sokat akart a szarka, nem bírta a farka" örökéletű mondást választotta mottójának :)

5 gyereket szült, én voltam a harmadik, hozzám még csak türelme nem volt, a legkisebb húgomhoz már anyagi kerete sem.

Na így nem szabad gyereket vállalni és az ilyen emberek mondogatják zömében, hogy a gyerekvállalás csak lemondással jár. Mert nem terveznek, nem gondolkodnak, csak akkor panaszkodnak, amikor már késő.

Szerintem egyébként teljesen emberfüggő, mert mindenkinek mások az igényei. Egy sportolónőnek lemondás, mert már a terhesség alatt fel kell hagynia az edzés zömével, utána meg már ereje nem lesz hozzá kb. Én is sportolok, nagyon megviselne a terhesség alatti üldögélés.

Vannak a nagy életművészek, akik buliból-buliba járnak a hét hét napján. Nyilván nekik is lemondással járna a gyerekvállalás, mert nem tudnák fenntartani az addigi életvitelüket. Az ilyen emberek hamar megbánják ezt a döntést.

Neked kell tudnod, hogy mi fér NEKED és a párodnak bele. Nézz utána mivel jár egy gyerek, tervezd meg a napi és hetirendet, gondolkodj el, ki tudná oviba vinni-hozni, hogy lenne-e segítséged, hogy a párod milyen apa lenne, képesek lesztek-e kilogisztikázni a megváltozott körülményekkel járó új feladatok ellátását. Anyagilag belefér-e egyáltalán és persze nem árt előre letisztázni, hogy te és a párod nem látjátok-e nagyon másképp, mikor menj vissza dolgozni.

Ezek mind fontos és sarkalatos kérdések és ha már most komoly problémákat látnál magad előtt, akkor nem fog működni a "szarjunk rá, majd lesz valahogy" hozzáállás.

Én pl. tervezetten nem vállalok gyereket, sportolunk, utazgatunk, éljük az életet és közben útban van a kutya. Szörnyű dolog állandóan azon idegeskedni, hogy hová tegyük, ha épp nem tudjuk magunkkal vinni. Az meg, hogy lemondjak a férjemmel közös hobbijainkról? Öntökönszúrás a javából, így lehet egy harmonikus kapcsolatot alapjaiban megrengetni :)