Mi a fontosabb? A szülői minőség megélése vagy a párod?

A párom.

Unokatestvéremék kapcsolata gallyra ment a gyerek utáni megszállott vágy miatt. Ahelyett, hogy szerették volna egymást, és a már meglévő lányukkal törődtek volna, állandóan a második gyereken ment a hiszti.

A nőnek havi szintű sírógörcs, a férfinek teljesítménykényszer, állandó orvoshoz járás, a gyereküket meg leszarták, egymást szintúgy.

Öt év alatt oda jutottk, hogy válnak, mert elfelejtettek társként, párként funkcionálni a nagy gyereketakarok-közepette.

Nekem egy meg nem született gyerek sem ér ennyit de a társam, aki évekig mellettem állt, igen.

28n

Amit kérdezel, a fogalmilag kizárt. Ugyanis az nem lehet az igazi számodra, akivel ilyen alapvető kérdésben nem vagytok egy hullámhosszon.

Lehet halálos szerelem, de nem az igazi.

Pár hónap együtt járás után ennek ki kell derülnie. Én mindig is akartam gyereket, ha a párom nem, akkor elválnának útjaink.

Az más kérdés, hogy mi van, ha sunnyog, hogy: "igen, de később" .... aztán X év együtt élés + házasság után még mindig csak a kifogásokat keresi, hogy akkor éppen miért nem lenne jó, mire rájövök, hogy voltaképpen soha nem akar. Na, az nagy szemétség!

Viszont, az egy teljesen különböző dolog, hogy mit csinálnak, ha szándékuk ellenére nem jön a gyerek. Pláne, ha valamelyik félnek konkrét orvosi problémája van, és esélyes, hogy a másiknak mással lehetne. Vagy mi van, ha a probléma kisebb-nagyobb beavatkozással enyhíthető (javulnának az esélyek), de az illető semmilyen orvosi beavatkozást nem vállal a gyermek jövetele érdekében. El tudom képzelni, hogy ilyenen egy kapcsolat tönkre menjen, és ilyenkor egyik felet sem hibáztatnám.

Az meg még egy harmadik fajta kérdés, amiről 3-as ír, hogy van már egy gyerekük és megszállottan akarnak másodikat. Na, hogyha erre rámegy a kapcsolatuk, és a meglévő gyerekük emiatt elvált szülők gyereke lesz, akkor ők viszont előttem megbuktak, mint szülők.