Hogy kezeljem azt, hogy a szülő nem túl intelligens, és ebből kifolyóan különböző viták alakulnak ki?
Kicsit nyersnek tűnhet a cím, de mindjárt részletezem. (Hosszú lesz a felvetés, előre is bocsi)
Anyámmal a nap folyamán nem találkoztam, csak vacsora körül.
(Fizikai munkát egyikünk sem végez igazán)
Vacsoránál elmondtam neki az én napomat, ami az alábbi volt:
Felkeltem 8-kor, 1 órára rá (9-kor) ettem egy nagyobb (kb. 11 centi átmérőjűt) teljeskiörlésű magvas zsemlét, egy nagy rántott hússal, végig rajta sajttal és salátával.
Rá 1 órára (10:00) ittam 1 pohár tejet kávé formájában. Reggeli után 3,5 órával (12:30) ettem egy nagy tál rakott kelkáposztát (árpa alapú, búzacsírával megspékelve, így jó sok fehérje és lassan felszívódó szénhidrát volt benne).
Uzsonnám volt sajna, max valaki kisebb nass, sajnos elfoglalt voltam.
És aztán jött a vacsora 18:10 körül.
Szerintem az én étrendemben egy normális uzsonna hiánya volt az egyetlen probléma.
Így napi 3 étkezést lehet betudni nekem.
Ezzel szemben anyám:
4:30-kor felkelt.
6:00-kor evett egy üres, félig teljeskiörlésű zsemlét, és egy pohár automatás kávét (amelyiket teletolják cukorral)
9:00-kor evett egy szelet házi pizzát.
12:00 körül evett egy boltban kapható zabkását
16:00 körül evett egy normális másodikat (hal, meg valami köret, de ez igazán lényegtelen)
18:10-kor azt mondta nem eszik semmit ma már mert 4-kor jól lakott, és azóta szotyit is evett, meg csokit is.
Ő így 4-szer evett.
Na és most hogy megvolt a felvezetés:
Anyám szerint én egészségtelenül étkezek, és honnan vettem azt, hogy jó ennyit enni, ezzel szemben az ő étrendje mennyivel egészségesebb.
Ezután mondtam, hogy ne mondjon már ilyeneket, mikor én minden étkezésben minden tápanyagból vittem be, változatosan étkeztem, még ha igen, kicsit keveset is, kellett volna az az uzsonna.
Ő pedig 4:30-tól egészen kilencig egy pohár kávét és egy üres kiflit evett. Szóval a reggelit 1,5 óráig tolta, csak azért, hogy aztán cukorral és egyéb szénhidráttal "megjutalmazza" a testét, semmi zsír, semmi fehérje. Aztán 3 órán keresztül volt ennyivel, mikor evett egy kicsit több mindent tartalmazó pizzaszeletet, majd 3 órára rá egy igen szerény ebédet. Tovább ezt nem is folytatom.
És bármennyire is próbáltam ész érvekkel hatni, mint pl. azokkal, amiket most is felsoroltam, hogy azért ne nevezze már reggelinek az ő "reggelijét", ő kb. csak azt hajkurászta, hogy az övé egészségesebb volt, mert nem csak 3-szor evett, hanem 4-szer, így jobban beosztotta, mindenhol azt olvassa, hogy többször kell enni, stb.
És hiába mondtam neki, hogy rendben, igen az jó, ha többször eszel keveset, és ja, egy uzsonna kellett volna nekem, de azért nehogy azt gondolja hogy az ő étrendje egészségesebb az enyémnél, csak azért, mert hogy ő egyel több alkalommal evett a nap folyamán.
És ez csak egy példa volt, és elég gyakran szoktak vitáink lenni, amit barátaimmal, testvéremmel teljesen normálisan, ésszerűen meg tudunk tárgyalni, de nála ... nem lehet érvekkel hatni ... és hát nem is tudom, hogy hogy mondjam, szóval nem igazán tud fejlődni. Szóval folyamatosan szajkózza a saját igazát, és bárki bárhányszor mondja neki, hogy ez nem így van, olvass utána, nem igazán jegyzi meg, még ha azt is mondja, hogy "rendben, megértettem". Később megint azt mondja, hogy neki van igaza.
Szóval szerintetek mit csináljak? Most is 45 percet eltöltöttem azzal, hogy kb. azt taglaljam neki, hogy az egészséges étrend nem csak attól lesz egészséges, hogy sokszor eszel, és ne oktasson már ki ilyen étrenddel, ő pedig mindig azt mondta erre, hogy "de mindenhol azt hallom, hogy a sokszor evés az egészséges, te pedig 3-szor ettél, én pedig négyszer"
Kicsit túl van tolva az étkezés manapság. csak hogy én is leírjam
múltkor délelőtti favágásnál, magamra 1kg rozskenyér két doboz libatepertő egy kis tégelyes libazsír, 2 nagyobb fej lilahagyma 3 paradicsom jutott, 2 doboz sör, illetve egy 1 doboz Monster.
Én úgy vagyok vele hogy leszarom a kaját mindaddig amíg abból erőm és energiám lesz, csinálni az adott tevékenységet.
Az pedig napi szinten vita téma hogy miért együnk? Hogy esztétikusak maradjunk és ne zsírba hízzunk hanem lehetőleg izomba, viszont ahhoz hogy fejlődjön az izom sport/mozgás kell, anélkül meg eheti az ember tizesével a tojást naponta, meg kg csirkemellet akkor sem fog izmosodni, azt a minimális izmot ami egy edzetlen emberen van, fenn lehet lehet tartani kevésből is.
Szóval egy átlagos ember az ízért eszik meg hogy ne legyen éhes, egy sportoló meg a makro/mikrotápanyagokat fogja figyelembe venni.
Igen, ebben igazad van. Akkor valószínűleg csak annyit tudok csinálni, hogy elmondom az én álláspontomat, meghallgatom az övét, ha megérti megérti, ha nem érti meg, akkor pedig ez van.
Ha később pedig megint felhozná, akkor továbbra is elengedem a fülem mellett, és beletörődök, hogy ilyen.
Magamat könnyebb megváltoztatni, mint mást.
"csak annyit tudok csinálni, hogy elmondom az én álláspontomat, meghallgatom az övét, ha megérti megérti, ha nem érti meg, akkor pedig ez van."
De ezen már túl vagy, nem???
Egyikőtöké sem volt "egészséges", maradjunk annyiban, és nem, a tiédben nem az uzsonna hiánya a probléma.
Az meg totál hülyeség, hogy naponta 5x kell enni, hálistennek erre már sokan rájöttek, de még az emberek többségének ez van a fejében. Mindenki egyen úgy, ahogy neki jól esik.
Én inzulinnal kezelt 2-es típusú cukorbetegként felrúgtam az 5 evéses szabályt, egy nap 3x eszem, mert többször nem vagyok éhes.
Mióta így étkezem, elhagyhattam az inzulint, elég gyógyszert szednem.
Lehet, hogy egészségtelen, de nekem így jó:
Ébredés után 1 tejeskávé, 10-11 között valami gyümölcs,felvágott, sajt, 2-3 között normális ebéd, 7-8 között vacsora, rendszerint gyümölcs, sajt, tojás.
Nem vagyok kövér, soha nem is voltam, de ameddig "tudományosan" étkeztem, folyton valami emésztési nyavalyám volt. Most nincs!
Ebből csak azt akarom kihozni, hogy mindenki akkor és annyit egyen, amivel jól érzi magát, mert nem vagyunk egyformák!
Piszokul ráértek, ha 45 percig tudtok vitatkozni azon, melyikőtök evett egészségesen, melyikőtök nem.
Persze, mit csodálkozom! Amikor ideértem az olvasásban, hogy:
"Vacsoránál elmondtam neki az én napomat, ami az alábbi volt: Felkeltem 8-kor.....";
nos, amikor ideértem az olvasásban, ezt gondoltam, hogy részletezed, ma mikor, mit dolgoztál, utána meg anyukád kioktatott, hogy az nem munka és abban nem lehet elfáradni és emiatt írtad ki a kérdést.
Szóval, tudod az átlagembernek az a kifejezés, hogy "elmondom, milyen volt a napom", az a munkáról szól (vagy iskolásnál az iskoláról és a különórákról). Nálad meg az evésről.
Azt tanácsolom, valahol kezdj el dolgozni 8 órában (mert ha 8-kor kelsz és 9-kor reggelizel, akkor el nem hiszem, hogy dolgozol vagy iskolába jársz), szóval ha 8 órában dolgoznál, rögtön nem lenne ennyi időd az evéssel foglalkozni, meg anyukáddal vitatkozni.
Hát baromi körülményes ember lehetsz...
"Elmondtam neki a napomat" A napod a zabálásból áll?
"pohár tejet kávé formájában" Tejeskávé
"Reggeli után 3,5 órával (12:30)" Ebédnek hívják
Mondjuk nekem az egész kérdés ott tűnik kamunak, hogy szerintem nem létezik olyan család, ahol ennyiféle kaja jutna egy főre egy nap.
Magvas zsemle, sima zsemle, rántott hús, hal, tejeskávé, automatás kávé, zabkása, szelet házi pizza, szotyi, csoki. Mint akik kiraboltak egy madaras Tescot.
Sz-rrá nevettem magam a kérdésen:D
Bár én anyám is ilyen lenne,és értené a tudatos táplálkozást:D
Nála a reggeli kávé+cigi:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!