Kamaszok, mit tanácsolnátok, hogyan lehetnék jobb szülője a kamaszodó gyerekemnek?
Eddig abban a tévhitben éltem, szülőként együtt fogok érezni majd a kamasz gyerekemmel, és szépen, egész konfliktusmentesen átnavigálunk ezen a korszakon is… De sajnos rá kellett jönnöm, hogy szülői szemszögből egész másnak tűnnek a problémák, ráadásul előtörnek belőlem a nevelőanyámtól hallott (primkó) mondatok.
Küzdök, próbálok türelmes lenni, de jó jönne egy-két tipp, mert van még hova fejlődnöm. (Persze a gyerekemmel is beszélgetek, de máshogy látja az ember a dolgokat „belülről”, mint kívülállóként.)
Örülnék, ha leírnátok, mi az, amit szerettek a szüleitekben, illetve mi volna jobb, ha nem mondanák/csinálnák.
válasza:1. Mindig hagy privát teret. Ne kutakodj a telefonjában, kopogj ha bemész a szobájába.
2. Amiről nem akar beszélni azt nem kell eröltetni.
válasza: válasza:Én nagyon örültem volna annak idején, ha anya nem viselésik úgy mintha a világ gonosz rossz mocskos hely lenne. Még ha az is egyébként mert így 18 éves koromra mire egyetemre mentem, kellett megtanulnom hogy habár vannak necces dolgok a világban, elég jó és értékes ember vagyok ahhoz, hogy megálljam a helyemet. Nem kell pl túlfélteni a gyereket és arra trenírozni hogy egyedül egy szöget nem tudna beverni a falba, mert egyenként lehet hogy egy házat is fel tudna építeni a szög köré ha tudná hogy mindig büszke vagy rá. De van még vagy 1000 ötletem, privátban szívesen kifejtem. :)
20L
Az 1. hozzászóló által leírtak mennek, ennek örülök. Bár pont pár napja méláztam el azon, hogy milyen igazságtalan az élet, nálunk a gyereknek van külön szobája, de nekem nincs, én kopogok, mielőtt bemegyek hozzá, ő simán betrappol a nappaliba, ha kedve tartja – jobb volt kamasznak lenni, akkor még nekem is jutott külön szoba. :)
2. hozzászóló: kifejtheted bővebben, hogyan lehet vigyázni egy kamaszra. Még nem aktuális nálunk, de majd ne engedjem el későig? Mindig tudjam, merre jár (vannak, akik követős appot raknak a gyerek telefonjára)? Vagy mire gondolsz?
3. hozzászóló: nagyon elgondolkodtató, amit írsz, én is érzem magamon, hogy sokszor rossz helynek állítom be a világot a gyerek előtt (pl. ha sérelem éri, rávágom, hogy még több hülyével fog találkozni sajnos felnőtt korában)… Írok privátban, mert érdekelnek az ötleteid.
válasza:Nekem azt mondta anyám, hogy azt hitte, onnan fogok menni nyugdíjba, ahol huszonévesen dolgoztam. Aztán megszűnt a munkaköröm 10 év múlva és csodálkozott, hogy mégsem onnan megyek nyugdíjba??
Azt a sulit választotta nekem - mert akkor nem tudtam, hogy mit is szeretnék -, ahová ő járt.
Irodai munkahelyet javasol mindig, ahol ő dolgozott, ahonnan nyugdíjba ment.
Fessem már ki magam, vegyek már új és új ruhát, fessem a körmöm, ne én, hanem a fodrász foglalkozzon a hajammal, mint az ő korában.
stb. stb.
Ne akarj belőle klónt, akár fiú, akár lány. Mi nehezen bírunk egymással, már unom a sok nemet, még ellenállok. Ez sem normális dolog.
Sajnos engem sosem hagytak elesni, a szó szoros értelmében is. Ne vegyél ki semmit a kezéből, ha ő kezdene egészen véletlenül pl. vacsorát készíteni magának, kivasalni a felsőjét, mert megy vhová, mit tudom én. Nekem szólnom kell, hogy képes vagy rá egyedül is... Komolyan mondom, mintha 5 éves lennék. Ez borzasztó.
A tanulás a legnehezebb, mert nem szerettem a sulit, nem érdekelt, hogy mit tanulok, de azért magamtól igyekeztem, hogy ne bukjak meg, de voltak jobb jegyeim. Ha kinézett vmi sulit, akkor úgyis fog magától tanulni, ha nem is akar továbbtanulni, szerintem felesleges. Mint az öcsém, azért tanult tovább, mert faternak is van főiskolai végzettsége... De amennyit ő tanul, foglalkozik a tanulással, már tdk-t írhatna...
Én már bánom, hogy tovább tanultam, azt sem magam miatt tettem. A kevesebb is elég lett volna és több barátom lenne. Jó a továbbtanulás, mert kell(enek), de nem mindenkinek. Nekem felesleges volt, sajnos belátom, időt töltöttem és lemaradtam bár dologról.
Egy rokonom gyereke éjfélig tanul, igaz, hozza az ötösöket. De milyen áron? Mert a két nagyobb tesó is piszok jó tanuló volt, diplomások, jó állásuk van, de ebből egyenesen következik, hogy az öcsi is hiper-szuper tanuló? Én nem akarnám, hogy a gyerekem megutálja a tanulást, hogy alig szórakozzon, tévézzen, barátkozzon, cserébe lenne egy halom ötöse, éjfélig való tanulásból...
válasza: válasza:Bármit mondhasson el neked őszintén - hangoztasd, hogy bármit tett, inkább mondja el, avasson a bizalmába, és akkor nem fogod megbüntetni, szankcionálni. Vagy legalábbis biztos, hogy sokkal enyhébben, mintha kiderül, hogy hazudik vagy eltitkol olyasmit, amit nem kellene.
És ha nehéz is, tegyél is így tényleg!
Nekem ez elég jól bevált a gyerekemnél (17 éves múlt), és anno anyukámnak is nálam.
Nagyon jókat írtok, köszönöm! :)
5. válaszoló: köszi, hogy ilyen részletesen írtál! Szerencsére nem ismertem magamra a leírásodban, sőt tán pont az ellenkező mentalitással nevelem a gyerekem, igyekszem minél önállóbbá tenni – bár ő fiú, és hajlamos lenne „beletelepedni” a jóba, szívesen venné, ha kiszolgálnám.
Másrészt egyébként a saját szüleimre is ráismertem abban, amit az első sorokban írtál: sokan nem tudnak elvonatkoztatni a saját életüktől, azt gondolják, csak egy „helyes út” van a világon mindenre, nem veszik észre, hogy a gyerekük más személyiség, más képességekkel, vágyakkal, mint ők. Én is ismerek olyat, aki végigkínlódta a gimit, mert a szülei oda adták, ahová ők jártak, de sajnos a gyereküknek nagyon nem volt való. Magam meg sokszor megkaptam a rokonoktól, hogy nem dolgozom „rendesen”, mert nem kell bejárnom valahová 8-tól 5-ig. Szóval szerencsére elég rossz példát látok, hogy ezeket a bakikat igyekezzem elkerülni a saját gyerekemmel kapcsolatban.
A tanulás nálunk a legnagyobb konfliktusforrás. Persze ez sem rémes, elég jó tanuló, és tök igaza van a gyereknek: ha jó fej a tanár, jól tanít, szívesen tanul, ha nem, akkor viszont nem.
Nem kínzom éjfélig, és én is azt gondolom, hogy a gyerekkorban nem az iskolai tananyag a lényeg, sokkal fontosabbak a „szoft skillek”, a szociális készségek kialakulása, és hogy megtalálja azt, amiben örömét leli, amiben ő jó.
De sajnos az iskolarendszer szerintem pont nem ezt célozza be, hanem egyenzombikat akar gyártani, akiket versenyezni tanít meg, nem együttműködni…
6. válaszoló: igen, a bizalom nagyon fontos. A „ne állj neki kiabálni” részen még dolgoznom kell sajnos. Utálom magamat is ilyenkor, de hiába emlékszem, milyen rossz volt ezt hallgatni gyerekként, mégis sokszor „elgurul a gyógyszerem”.
7. válaszoló: úgy érzem, őszinteség terén elég jól állunk – és fura mód ezt a nagyon rossz iskolának köszönhetjük, ahová járt (ott ugyanis, mint kiderült, a sunyiságot díjazták). Nagyon fontosnak tartom én is azt, hogy megbízzunk egymásban.
Van egy praktikus kérdésem a kamaszokhoz: nálatok hogyan érték el a szüleitek, hogy rendszeresen rendet rakjatok a szobátokban? :)
válasza: válasza:18 éves a fiam...hát mit mondjak...12 éves korától nagyon kemény helyzetek vannak.Vagyis voltak.Leérettségizett és kiment külföldre dolgozni.A barátnője kint él a szüleivel és így minden oké vele.Gyönyörűen megállja a helyét.Egyszer azt olvastam, hogy egy szülőnek a kamaszkort túl kell élni.A lányom most 11 de már kezdődik...
Nem tudok tanácsot adni...még a saját gyerekemnél is van ami egyszet működik, máskor meg nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!