Ezzel tényleg kihasználom a szüleimet?
Semmi közük hozzá. Szeretnének ők olyan szorgalmas gyereket, mint Te vagy, dicsekednének is, ha az övék olyan volna, mint Te, de így csak undorkodni tudnak.
Ne foglalkozz velük.
# 10: Szoktam a negatív embereknek mást is mondani, csak nem tartom illendőnek mindet leírni. :))
Engem a szüleim temetésén bántottak meg az irigy rokonok. Pedig alaposan megedződtem lelkileg a hülye emberekhez. Persze a szokásos pihent agyammal vissza is vágtam nekik. Kihasználták azt hogy a temetés miatt lelkileg kissé sebezhetőbbnek tűntem.
Azzal hogy a szüleid adnak, lelkileg erősítenek is, erős fogsz lenni a hülye emberekkel szemben. Még a szülők valamikori halála után is. Tapasztalatból mondom és tapasztaltak a szüleid is ha adományokkal erősítenek téged. És jól teszed hogy ahogy tudod te is kifejezed a szereteted irántuk. A szeretet a legerősebb a világon!
kb én is magasról tennék a hülye rokonokra, de akik ezt mondták, azokat mindig is tiszta szívből szerettem, mert mindig jók voltak hozzám és a szüleimhez is és fordítva. Ezért is fáj, hogy ezt mondták.
14-es, részvétem a szüleid halála miatt, és a rokonaid miatt is, ha képesek voltak a szüleid temetésén bántani. Nem volt neked elég az a trauma, még beléd is kellett rúgjanak, amikor pont, hogy segítségre, megértésre és szeretetre lett volna szükséged.
Annyival tartozom a szüleimnek, hogy próbálok viszonozni mindent, amit kapok tőlük, elvégre felneveltek tisztességesen, és mindig mellettem álltak, történhetett bármi. Most is mindig számíthatok rájuk, mindig meghallgatnak, és tudom, hogy bízhatok bennük.
"rokonokra, de akik ezt mondták, azokat mindig is tiszta szívből szerettem"
De elárultak téged. Szemedre vetettek valamit, megvádoltak olyannal, ami nem is valós. Innentől kezdve én fullra nem foglalkoznék velük. Már amennyire ki lehet kerülni, persze hogy ha átjönnének, köszönnék, mert az egy alap dolog. Pusziadás nemtom, nálatok hagyomány-e,de ezt majd te megoldod, eldöntöd, hogy így te akarod -e, ilyen emberrel te akarsz-e puszilkodni, ez a része most így kb mindegy, csak már ideírtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!