Gyerekkori bántalmazás miatt maradtam életképtelen?

Az életem első 18 éve rettenetes volt sajnos.

Apukám nárcisztikus személyiségzavarban szenved, és mindent megtett, hogy pokollá tegye az életünket. Ha csak vert volna, akkor elkönyveltem volna, hogy agresszív, elszakadt nála a cérna, nem tehetek róla.

Viszont ő módszeresen építette le az önbizalmam már pici koromtól.

Mindig arra játszott, hogy anyut ellenem hangolja. Pl anyut alázta folyton, és mindig azzal indokolta, hogy ez miattam van, mert ilyen lánya lett, és ezt nem tudja megbocsátani anyunak. 6-8 évesen rendszeresen megkaptam anyutól, hogy mindig miattam veszekszenek, végül anyukám belebetegedett. 10 voltam.

Amikor 15-16 voltam, rosszabb lett az egész. Addig csak inkább kisebb lelki terror, megkaptam, hogy nem vagyok a lánya, dögöljek meg, hasonlók, meg néha némi verés.

Aztán később már másként próbálta rombolni az önbizalmam. Sértő megjegyzéseket tett a külsőmre, random beszólogatott, hogy "mi van, viszket a p.csád?" "Betegyem?" és hasonlók. A hányinger fog el, ha visszagondolok.

Meg voltam győződve róla, hogy undorító lehetek, és soha senkinek nem fogok kelleni. Máig sokszor nincs önbizalmam.

Végül már anyukám meg a nagymamám is ellenem fordult, mert ha nem kamaszodnék ilyen látványosan, és nem a nőt kezdené látni bennem apám, akkor nem kérdezne olyanokat, hogy szőrös-e, és nem járkálna be hozzám a fürdőszobába. Ez utóbbi ellen nem tudtam tenni, mert csak nagyobb balhé lett volna, így 18 éves koromig simán bejárt megjegyzéseket tenni, ha zuhanyoztam vagy szőrtelenítettem.

Aztán az első adandó alkalommal elköltöztem, egy ideig terápiára is jártam.

Tanulok, dolgozom, van párkapcsolatom, szóval látszólag rendben vagyok.

Ennek ellenére gyakran érzem magam haszontalannak, semmirekellőnek, önképzavarom van, és sokszor utálom, hogy nőies az alakom (nincs feleslegem, csak nagy mell, széles csípő), mivel ha nem lett volna, nyilván nem kapok annyi megalázást

24l