Hogyan felejtsem el anyukámat?

22 éves nő vagyok.. Anyukám folyton balhézott, sosem foglalkozott velem.. nagyon önző személy. tegnapelőtt is kicsapta a balhét, és minden nap azt éreztette velem ,hogy mennyire utál.. sértegetett...stb.. és elmentem otthonról ,mert egyértelmű volt, hogy azt akarta ,hogy elmenjek, mert már sokat hangoztatta, miközben a 23 éves bátyámnak még egyszer nem mondta ,hogy költözzön el.

Jelenleg szórólapos munkákat csinálok, mert felnőttképzéses suli mellett még nem találtam egy műszakos melót, amit tudnék suli mellett is csinálni..

Tegnap írtam anyának (személyesen sosem lehet vele beszélni, mert általában végig sem hallgat és kiabál, vagy ingerülten válaszol), ezért leírtam neki ,hogy mit érzek, és mit éreztem az elmúlt időkben. és leírtam azt is amiről nem tudott, hogy volt, amikor abátyám megvert és fojtogatott.. és leírtam ,hogy mennyire rosszul éreztem magam otthon és, hogy én mindig azt akartam ,hogy jobb legyen a kapcsolatom anyával ,mert fontos lett volna számomra az hogy legyen anyám aki szeret és elfogad... leírtam , mert azt hittem ,hogy ha őszintén leírom neki, akkor megért kicsit is és megérintem a szívét, és ad még egy esélyt a kapcsolatunknak.. De letiltott facebookról..

Nagyon fájó nekem ,hogy ilyen velem ,hogy ennyire lemondott rólam.. És én reméltem ,hogy akar változtatni és szeretné, hogy együtt javítsunk a kapcsolatunkon.. de ez a remény is szerte foszlott már. Én szívem mélyén mindig szeretem és fáj, hogy nem úgy viselkedik velem, mint egy anya. És fáj, hogy nem akar már beszélni velem, és arra sem méltat ,hogy legalább facebookon beszéljünk, ha máshogy nem lehet.. Minden nap sítok miatta, és elment az életkedvem. arra gondolok sokszor, hogy anyámat még azt sem zavarná ,ha öngyilkos lennék, lehet hogy még örülne is neki... sőt.

gondoltam arra, hogy legyen amit ő akar és véget vetek az életemnek.. aztán arra is gondoltam ,hogy nem ronthatom el az életemet ilyen emberek miatt...

De minden nap rá gondolok, és sírok és szomorú vagyok miatt, míg ő valószínűleg lesz@.ja az egészet és eszébe sem jutok..

Feleslegesen sírok és szomorkodom miatta ,ha őt egyáltalán nem is érdekli hogym i van velem.. így nem éri meg tönkretennem magam és depresszióba esnem...

Egyébként most olyan érzés, mintha gyászolnék, mert elvesztettem valakit, aki sosem szeretett, de én mindig reméltem ,hogy egyszer majd minden rendben lesz, és szívem mélyén mindig szerettem.. és most tök olyan, mintha meghalt volna.. mert az életemből már kizárta magát.. vagyis, engem zárt ki az ő életéből.. lemondott a lányáról.. az egyetlen lányáról.. fáj, de el kell felejtenem, mert ha mindig rá gondolok ,akkor belebetegszem.. haragszom rá.. nagyon.. de el kell felejtenem. csak nem tudom hogy hogyan??