Hogyan felejtsem el anyukámat?
22 éves nő vagyok.. Anyukám folyton balhézott, sosem foglalkozott velem.. nagyon önző személy. tegnapelőtt is kicsapta a balhét, és minden nap azt éreztette velem ,hogy mennyire utál.. sértegetett...stb.. és elmentem otthonról ,mert egyértelmű volt, hogy azt akarta ,hogy elmenjek, mert már sokat hangoztatta, miközben a 23 éves bátyámnak még egyszer nem mondta ,hogy költözzön el.
Jelenleg szórólapos munkákat csinálok, mert felnőttképzéses suli mellett még nem találtam egy műszakos melót, amit tudnék suli mellett is csinálni..
Tegnap írtam anyának (személyesen sosem lehet vele beszélni, mert általában végig sem hallgat és kiabál, vagy ingerülten válaszol), ezért leírtam neki ,hogy mit érzek, és mit éreztem az elmúlt időkben. és leírtam azt is amiről nem tudott, hogy volt, amikor abátyám megvert és fojtogatott.. és leírtam ,hogy mennyire rosszul éreztem magam otthon és, hogy én mindig azt akartam ,hogy jobb legyen a kapcsolatom anyával ,mert fontos lett volna számomra az hogy legyen anyám aki szeret és elfogad... leírtam , mert azt hittem ,hogy ha őszintén leírom neki, akkor megért kicsit is és megérintem a szívét, és ad még egy esélyt a kapcsolatunknak.. De letiltott facebookról..
Nagyon fájó nekem ,hogy ilyen velem ,hogy ennyire lemondott rólam.. És én reméltem ,hogy akar változtatni és szeretné, hogy együtt javítsunk a kapcsolatunkon.. de ez a remény is szerte foszlott már. Én szívem mélyén mindig szeretem és fáj, hogy nem úgy viselkedik velem, mint egy anya. És fáj, hogy nem akar már beszélni velem, és arra sem méltat ,hogy legalább facebookon beszéljünk, ha máshogy nem lehet.. Minden nap sítok miatta, és elment az életkedvem. arra gondolok sokszor, hogy anyámat még azt sem zavarná ,ha öngyilkos lennék, lehet hogy még örülne is neki... sőt.
gondoltam arra, hogy legyen amit ő akar és véget vetek az életemnek.. aztán arra is gondoltam ,hogy nem ronthatom el az életemet ilyen emberek miatt...
De minden nap rá gondolok, és sírok és szomorú vagyok miatt, míg ő valószínűleg lesz@.ja az egészet és eszébe sem jutok..
Feleslegesen sírok és szomorkodom miatta ,ha őt egyáltalán nem is érdekli hogym i van velem.. így nem éri meg tönkretennem magam és depresszióba esnem...
Egyébként most olyan érzés, mintha gyászolnék, mert elvesztettem valakit, aki sosem szeretett, de én mindig reméltem ,hogy egyszer majd minden rendben lesz, és szívem mélyén mindig szerettem.. és most tök olyan, mintha meghalt volna.. mert az életemből már kizárta magát.. vagyis, engem zárt ki az ő életéből.. lemondott a lányáról.. az egyetlen lányáról.. fáj, de el kell felejtenem, mert ha mindig rá gondolok ,akkor belebetegszem.. haragszom rá.. nagyon.. de el kell felejtenem. csak nem tudom hogy hogyan??
válasza:Nagyon megértelek...Hasonló helyzetben vagyok, csak velünk meg a 30 éves lányunk nem beszél évek óta. Nagyon (sehogy) nem tudom feldolgozni...Pár hete Anyámmal közölte, gyereket vár. Ez végképp a padlóra küldött. Kizár végleg az életéből, az unokám életéből. Facéról engem is letiltott, írtam neki levelet, semmi. Addig jutottam, pszichológust kerestem, mert szinte fizikai fájdalmat érzek, nem látok kiutat, úgy érzem belepusztulok.
Igazából a harag okát sem értjük. De a piszkos anyagiakra gondolunk. Anyám szerint örülnöm kellene. Minek is? Hogy lesz unokám, de mégsem, hiszen nem láthatom...
Hogy felejtsd el? Nem tudod..Ha az eszeddel felejted, az érzés ott marad. A harag,a megválaszolatlan kérdések, az önsajnálat, a kiúttalanság, a hiánya.
Arra gondolok, (persze rumli van bennem) hogy vannak emberek, akik nem képesek szeretni, kötődni.
Talán fordulj szakemberhez. Ha tb által kezded, a pszichiáter ad javaslatot, hogy menj pszichológushoz, így ingyenes. Ja: várakozási idő: fél év. Heti 5000 Ft-ot fizetek, mert még nem került rám a sor a szakrendelésen.
Pedig a nyudijamból nem kis pénz. Nem láttam más kiutat.
Nem biztos, hogy segítettem, bocsi.
válasza:
válasza:engem mindig megdöbbent az,hogy anya hogy lehet ilyen a saját gyerekével szemben?
Tanácsot nehéz adni,de nem érdemli meg hogy egy percig is gondolj rá!
válasza:Nagyon meg tudlak erteni. Az en anyam is ilyen volt. Gyakorlatilag soha nem szeretett, es 15 eves koromban kidobott otthonrol. Es kesobb felnott koromban mikor en marha meg megkerestem, mert helyre akartam vele hozni a viszonyunkat, akkor is csak sertegetett es bantott.
Nem minden anya szereti a gyereket, es te egyedul soha nem fogsz vele jo kapcsolatot apolni, mert ahhoz o is kell. Szerintem fogadd el, hogy nem kellesz neki, es ne menj a kozelebe. A viszonyotok ezek utan soha nem lesz ugysem a regi, semmi ertelme hogy minden alkalommal beled rugjon, csak azert mert te szeretni akarod, hiszen "akkor is az anyad".
válasza: válasza: válasza: válasza:Utolso
4-e valaszolo vagyok
Sajnos nem biztos. Pontosan hogy az ilyen szerencsetlenekkel szokott megtortenni, hogy a parkapcsolataikban is alul maradnak, mert egyszeruen hajszoljak a szeretetet, azt amit az anyjuktol soha nem kaptak meg, es rendkivul kiszolgaltatotta vagy kapcsolat fuggove valnak. Velem is ez tortent.
Persze nem torvenyszeru hogy a kerdezovel is megtortenik majd, de sajnos igen nagy ra az eselye egy olyan szemelynek, aki alacsony onertekelessel es onbizalommal rendelkezik, mindent megtesz hogy szeressek, es nem all mogotte stabil csaladi hatter.
Azt hiszem ez a 4. nap ,hogy nem beszélek anyámmal. Facebookon próbáltam leírni neki ,hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen a kapcsolatunk és én szeretném ,ha jobb lenne, de letiltott, így még csak facen sem tudok beszélni vele.. Kész... lemondott rólam, egyértelmű ,hogy már nem akar velem beszélni, a tekintetéből is árad a gyűlölet..
Sajnos ez van.. Én már nem tudok mit tenni a kapcsolatunk érdekében.. Ha ő egyszer eldöntötte, hogy nem akar változtatni, nem akarja ,hogy jobb legyen, akkor én hiába csinálok bármit is... Nem egy emberen múlik ez a dolog.. Felesleges,h a az energiámat ebbe fektetem bele..
Előttem van még az élet, inkább azzal kellene foglalkoznom, nem az olyan emberekkel ,akik rosszat akarnak nekem, és lese sz@.nak..
Igaza van a 4-es válaszolónak, nem nagyon volt még párkapcsolatom. Érintés fóbiám van, nem tudom elviselni, ha hozzám ér valaki... ez bizony nagy gond..
Vannak fiúk akik udvarolnak, de még nem is találtam meg azt, aki hozzám illő lenne. Ha megtalálom szerintem az valóban segítene, jobban érezném magam..
De jelenleg nem nagyon vannak barátaim..
Az ,hogy miért utál anyám... Hát ez egy nagyon régre visszanyúló történet, nehéz lenne most elmesélni.. Szerintem valójában nem én tehetek erről. Anyukám fiatal volt (18 éves), amikor az ő anyja, rákban elhunyt.. Ezt a mai napig nem dolgozta fel.. És ugye anyának van két fia, meg én (azaz egy lánya).. És szerintem az anyukájának a hiánya lehet az egyik ok ,amiért velem így bánik.. Sosem ovlt jó a viszonyunk.. konkrétan olyan , mintha nekem se lenne anyám már régóta.. Ez már régóta így van (kb 10 éves korom óta így érzem) és ahogy kamaszodtam, és egyre felnőttebb vagyok csak egyre rosszabb a dolog..
Mivel én sérült lelkű vagyok.. éppen ezek miatt, rajtam vetül ki, még régóta, hogy a családban valami nem oké.. volt öngyilkossági kísérletem, évekóta pszichohoz járok, vagdostam magam, rossz tanuló voltam, szorongtam..s.tb.. és szerintem anya is valahol legbelül tudja, hogy ezek nem normális dolgok.. Csak azt nem látja be, hogy ez nem csak az én hibám, hanem az egész család benne van ebben a dolgokban.. hiszen, ha egy normális családban nőttem fel, kisebb a valószínűsége, hogy én megpróbáltam volna megölni magam.. ez logikus..
Na a lényeg, hogy a pszichológusom is szokta mondani, hogy ne magamat okoljam azért, mert anyukám ilyen...
Nem tehetek róla.. én abban hibáztam ,hogy megszülettem...
Arról nem tehetek ,hogy anyukámnak meghalt az anyukája (viszonylag fiatalon, 50 évesen).. Arról én nem tehetek, hogy ő nem boldog...
Nem tudok mit tenni. Azért bánik így velem ahogy.. mert rám vetíti az ő saját fájdalmát, tudattalanul..
apám külföldön dolgozik , ritkán van itthon, de vele sem jó a kapcsolatom.. ahogy a bátyámmal sem, hisz ahogy írtam ,vert és fojtogatott, hogy lennék vele jóban?
Az öcsémmel semleges a kapcsolatom...
Anyukámnak rajtunk kívül senkije sincs, nincs testvére, egyke volt. szülei nem élnek már..
Apukám szintén rosszban van a szüleivel így mi is , sajnos.. szóval nagy szüleim sincsenek, akik mellettem állnának bármiben is..
Magamra maradtam, innen kell építkeznem.
De nehéz, mert nekem mindig nagyon fontos volt, hogy anyámmal jobb legyen a viszonyom.. amióta az eszemet tudom, mindig próbáltam megfelelni neki, de persze sosem ment.. Azt hiszem sosem fogom tudni elfelejteni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!