Érzelmileg zsarol, utána meg szóba se áll velem. Mit csináljak vele?

tiltsd le

Vele semmit ne csinálj. Nem tud elszakadni Tőled, mert erős nárcisztikus hajlama van. Nem tudja, hogy hogyan kell szeretni a gyermekét. (Nem Ő az egyetlen) Valószínű, hogy önbecsülése, önszeretete nincs elegendő, ezért Veled (a leveleid által) szeretteti magát. Neki az megnyugvást jelent, ha Te írsz Neki. Mert akkor meg van bizonyosodva afelől, hogy Te azért szereted Őt. (Ha már önmagát nem is). Még nem értette meg, hogy Te nem Őneki élsz, hanem Önmagadért. Azt hiszi, birtokolhat Téged, s elvárja, hogy folyamatosan szeresd, mert meggyőződése, hogy Te örök hálával tartozol Neki azért, amiért Ő olyan sok mindenről lemondott a Te kedvedért, amikor "felnevelt". Nem tartozol Neki semmivel. Megszült, hát felnevelt. Ez volt a dolga. Ha életed végéig hálás akarsz lenni Neki, akkor azt kockáztatod, hogy Neked nem lesz saját életed. Aki felnőtt (Anya) létére így képes zsarolni, az - bármilyen kellemetlenül is hangozzék - még érzelmileg nem nőtt fel. Amikor a leveleidet olvassa, az olyan számára, mintha akkor épp ott lennél mellette. De, ha nincs Tőled levél, akkor úgy érzi, hogy elhagyod, hogy nem szereted. Pedig, hát ez a sorsa minden Anyának és Apának: a kicsik felnőnek, aztán egyszer csak kiröppennek, hogy megtapasztalják az önálló "repülés" élményét. Amelyik Anya (Apa) ezt nem képes belátni, hogy nem önmagának szülte a gyermekét, aki majd pótszerként (naponta levélben) szeretgeti, hanem a nagyvilágnak, nos az még érzelmileg nem nőtt fel. Ha önmagát szeretné (vagy lenne Valaki, aki kellőképpen szereti), nem kapaszkodna beléd, hogy ti. szeresd már! Szóval vele semmit. Magaddal igen. Megírod Neki, ami szívedből jön, mindent, s kéred, hogy "engedjen el", mert már kint van a helyed, s nem a szoknyája szélén. S csak annyiszor írsz Neki, ahányszor kapsz Te is Tőle. Nem engedsz a zsarolásának. De ez akárhogyan is alakul, a Te döntésed kell legyen.