Hogy válhatnék le érzelmileg a szüleimről?
Sziasztok!
20 éves lány vagyok, saját jövedelemmel rendelkezem, tehát anyagilag már nem fuggok a szüleimtől. Viszont érzelmileg egyaltalan nem tudok elszakadni tőlük. Mostmár egyre inkabb erlelodik bennem, hogy szeretnék saját családot egyszer, illetve ha lesz komoly párkapcsolatom, ennyi idősen az osszekoltozes gondolata is felmerül. De egyszeruen nem tudom elképzelni, hogy ne lássam oket mindennap, ne éljek velük stb. Ha huzamosabb ideig távol vagyok (nyaralás pl) mar akkor is rettentően hiányoznak.
Tudom, hogy ez nem egészséges vagy normális. Nagyon jo gyerekkorom volt, mindig nagy szeretetben éltünk.
Valószínűleg közrejátszik, hogy édesanyám beteg volt jo par eve, es folyamatosan ott motoszkált, hogy barmikor elveszíthetem. Aztan kesobb nekem lett egy betegségem, masfel evig szinte 0-24ben velük voltam. Eddig szinte folyamatos csalódások ertek emberektől, egyedul bennük nem csalódtam. Nem tudom mit kezdjek ezzel az egésszel...
Elore is hálásan koszonom az értelmes válaszokat!
Szia,
Nyugi, valahol érthető és klassz dolog, hogy jó velük a kapcsolatod. Nem kell rögtön elvágni a köldökzsinórt és a világ túlfelére kötlözni, hogy te akkor innentől önálló vagy, csináld fokozatosan. Ismerkedj, járj el a barátaiddal. Majd alakul atrtós párkapcsolatod, akivel egyre több időt töltesz el és építitek majd a jövőt, idővel összeköltöztök stb. Amíg nicns senki komolyabban a képben, kár ezen a családalapítósdin pörögni.
20 évesen bőven ráérsz még ezzel amúgy.
Fokozatosan válj le, és ne menj messzire. Ettől még tarthatod velük a kapcsolatot, lehetsz náluk sokat. És közben könnyebb lesz.
Amúgy én nem tartom nem normálisnak ezt, sőt utolsóval egyetértek, inkább az a szégyen, hogy a sok helyről a gyerek a nagykorúsága másnapján elcuccol és vissza sem néz. (Párom 400 km-t menekült, és soknak érzi az évi kétszer egy napos találkozást is a családjával...)
A te helyzetedhez hasonló az enyém, csak én idősebb vagyok és már megyek külön több szempontból is (elköltözés, házasság). Nekem is kiemelkedően jó a kapcsolatom a szüleimmel és a tesómmal, számíthatunk egymásra. Nehezen szakadok el, és nem könnyíti, hogy ők sem szívesen engednek. De mindannyian tudjuk, hogy nem élhetek egész életemben anyuci-apuci szoknyáján, úgyhogy nehezen is, de megszokjuk. Lehet telefonálni, meglátogatni egymást, közös programot csinálni, stb. És persze sokat segít, hogy van egy stabil párkapcsolatod, ami kárpótol a "veszteségért".
Én is igy voltam :)
Nálunk is nagyon jó a kapcsolat a családban a szülőkkel és a testvérekkel(4) is.amikor én is elköltöztem nem éreztem otthonomnak az új helyet és fura volt h a szobámba már bem leszek úgy ott.23 évesen költöztem össze a Mostmár férjemmel és van egy kisfiúnk is.
Hetente háromszor legalább átmegyünk a gyerekkel hozzájuk,telefonon minden nap beszélünk.a testvéreimmel viberen vagy telefonon folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.senki nem költözött külföldre és nem is tervezte pont a kötődés miatt!
Nehéz nehéz kicsit lelkileg de egy idő után megszokod és az a természetes ha külön válsz :) menni fog csak ne őrlődj rajta!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!