Hogyan váljak le érzelmileg a szüleimről?

Sziasztok! 22 éves lány vagyok, egy éve élek külön a szüleimtől, elég messze, 200 km-re. Ott dolgozom, anyagilag és minden szempontból független vagyok a szüleimtől, általában 4-5 hetente jövök haza 2-3 napra. Ilyenkor nincs semmi gond, lefoglal a munka, a barátok, a saját magamra szánt idő, nem is mindig beszélünk naponta telefonon, van, hogy 2-3, de akár 4-5 nap is kimarad. Amikor viszont itthon vagyok, mint most, borzasztó. Tegnapelőtt este érkeztem, és holnapután kell visszamennem, de már most bőgök, hogy mennyire fognak hiányozni. Mikor elköszönök tőlük, akkor is szoktam. Tudom, nagyon gáz. Amit tudni kell rólunk, az az, hogy egyke vagyok, világ életemben nagyon jó volt a kapcsolatunk, mi vagyunk a három muskétás, így felnőtt koromra baráti viszonyunk lett, nincs olyan, amit ne beszélnénk meg, emellett persze hatalmas a tiszteletem és gyermeki szeretetem mellettük. Soha, még tinikoromban sem voltunk rosszban, nem vitatkoztunk, max olyanon, hogy nem mosogattam el vagy nem vittem le a szemetet, aztán fél óráig nem szólunk egymáshoz, és ennyi. Mindent megadtak nekem mind érzelmileg mind máshogy, nagyon hálás vagyok, és jobb szülőket nem is kívánhatnék magamnak. Szerintem ebben az is közrejátszhat, hogy 14 éves koromig édesanyám nem dolgozott, rengeteg időt voltunk együtt, minden nap programoztunk, ilyesmik. Szívem szerint otthagynék mindent, és hazaköltöznék, aztán itt élnék velük kb 40 éves koromig, de tudom, hogy nem egészséges, és többet ártana, mint használna, ez az élet rendje, meg egyébként is szeretem a munkám, a várost is, ahol élek, illetve sok embert ott. A mai napig velük járok legszívesebben nyaralni, wellnessezni, programozni, akárhová. Az esetek 90%-ában nem is szólok az itthoni barátoknak, hogy itthon vagyok, mert csak a szüleimmel akarok lenni... Mit tegyek? Köszönöm szépen!

22L