Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogi egyetem, s az ebből...

Jogi egyetem, s az ebből fakadó családi konfliktusok (!? )

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Csak szeretném leírni pár mondatban mindazt, amit az utóbbi időben itthon tapasztalok ill. érdekelne az, hogy más emberek hogyan látják a helyzetet.


Másodéves joghallgató vagyok aki egy normális, anyagilag mondhatni stabil és biztos családi háttérrel rendelkezik. Az egyetemen jól teljesítek, 3,5-4-es átlagot produkálok a szemeszterek során, amiért igenis "megdolgozok", sokat tanulok érte. Viszont ez sajnos összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy anyagilag nem állok saját lábon -szülői támogatásra szorulok kb. minden téren-.


Szüleim büszkék rám, kölcsönös szeretetben éljük a mindennapokat, viszont olykor elpattan a húr közöttünk és sokszor sérelmezik azt, hogy nincs munkahelyem. Persze ez is érhető, hisz huszonpár évesen elvárható lenne a gyerektől, hogy ne kelljen lépten nyomon a szülők financiális támogatására támaszkodni. Ezt a helyzetet úgy lehetne megoldani, ha az egyetem mellett munkát vállalnék. Ez sajnos azért kellemetlen helyzet, mivel az órarendem is a hétköznapokban úgy tevődik össze, hogy kb. lehetetlen lenne összeegyeztetni egy állással. Nem beszélve arról, hogyha a szabadidőm ezen részét amit amúgy tanulásra fordítanék, mind munkaórákba csapna át, s így persze az eddigi, mondhatni jó tanulmányi átlagom romlásást eredményezné.


Az ebből adódó összetűzések inkább lelkileg viselnek meg, mintsem anyagilag ugyanis továbbra is támogatnak pénzügyileg, viszont nem szeretném ha emiatt kéne velük vitatkozzak, ugyanis számomra rendkívül fontos a családi harmónia..


Megértem, ők egy teljesen más világban nőttek fel, középiskola után dolgozni mentek, és többé kevésbé ez is volt a trend akkoriban. Szerintem több lehetőség volt akár egy érettségivel is érvényesülni a nagybetűs életben. Ők ennyi idősen már saját lábra tudtak állni.


Én szeretném elvégezni az egyetemet, mert érdekel és szeretem is. Igazából csak arra lennék kiváncsi megéri-e a saját igazam erőltetni ebben a témában. Úgy gondolom az egyetem az egy befektetés a gyerek jövőjét illetően..


Hogy őszinte legyek, csak jólesett leírni a helyzetet. Viszont örömmel fogadok mindenféle választ ami erre a kis bejegyzésre érkezik.


Köszi, hogy elolvastad!



2017. aug. 30. 15:26
1 2 3 4
 21/31 anonim válasza:
30%

Istenem, hatalmasakat nevettem.


Csak tudnám, hogy miért kell nem szakmabeliként hozzászólni. Egyáltalán nem látjátok, hogy mik a trendek a jogon, az álláskeresésben, hanem 2000-es évek eleji statisztikákból vontok le következtetéseket.


"Borzalmas", "nem leányálom"... haha. Be kellene fejezni az irigykedést, csak azért, mert a jogon még mindig többet kell tanulni, mint a többi szak 90%-án. Beleértem a mérnöki szakokat is. Hozzáteszem, ha jó vagy többet is lehet vele keresni :)

2017. aug. 31. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim válasza:
25%

Szia! Én is jogot végeztem és most fogok először rendes munkahelyen dolgozni. Eddig nyáron a családi vállalkozásban voltam, iskola közben nem dolgoztam, sosem várták el tőlem (tandíjat is fizettem). A csoporttársaim nagy része nem dolgozott az egyetem alatt és elég jó anyagi körülmények között éltek mindig.

Úgy gondolom, a jog nem az egyszerű ember gyerekének való. Kövezzetek meg nyugodtan, de tényleg. Rengeteget kell tanulni, diákmunkára elmenni pedig majdnem felesleges, mert alig fizet. Szerintem egy ilyen komoly döntés előtt-hogy valaki joghallgató legyen- mind a gyermeknek, mind a szülőknek át kell gondolniuk, mit vállalnak. Ugye tudják a szüleid, hogy ha ezzel a diplomával akarsz érvényesülni, akkor egyetem után is támogatniuk kell legalább a szakvizsgáig (ami min 3 év)? Erre azért készítsd fel őket. Sok sikert. :)

2017. aug. 31. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 blilla válasza:
75%

Ha a szülők tudnak támogatni, akkor szerintem elvárható - amúgy jogilag is -, hogy támogassanak. Inkább a konfliktusokat kellene elkerülni.


Hülyeség, hogy nem fogsz állást találni, pláne ilyen jó átlaggal.


Esetleg gyakornoknak el tudnál menni, nem sok pénz, de legalább valamennyi, és a szülők is látják, hogy teszel az ügy érdekében, illetve gyakorlatot is szerzel, a tanulásban is segít.

2017. aug. 31. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
84%

Szia!

Én orvostanhallgató vagyok, a helyzetem annyiban hasonlít a tiédhez, hogy nekem is lehetetlenné teszi az órarendem a munkavállalást. Sőt, a nyári gyakorlataim a nyári diákmunkát is, max. 1 hónapra mehet segédápolni az ember gyakorlat után.

Én is a szüleimmel élek, ami azt jelenti, hogy albérletre, rezsire külön nem kell költeni. Gimi alatt nyaranként dolgoztam, sőt, legelső egyetemi vizsgaidőszakom alatt is el tudtam menni árut feltölteni a Tesco-ba, mert Karácsony előtt végeztem a vizsgáimmal. Azóta ilyen vizsgaidőszakom nem volt. :D

A szüleimmel jó a viszonyom, de egy időben bizony, ha összezördültünk valamin, előkerült ez a "Mi tartunk el téged" téma. Egészen addig, amíg egyszer nem ajánlottam fel, hogy tulajdonképpen nézhetek én valami laza OKJ-t egészségügy témakörben, sok mindent el is fogadnának, hamar végeznék, és amellett dolgozhatok is. Azóta csak egyszer hangzott el ilyesmi. Annak idején megbeszéltük, hogy az orvosi egyetem mit jelent, 6 évet érdemi kereset nélkül huszonéves kor elején. Nekem is rosszul esik látni, hogy sok ilyen korú ember, mint én, kereső foglalkozású már. Viszont nemsokára én is dolgozhatok, és azt, amit szeretnék, ez jó motiváció. A szüleimnek pedig hálás vagyok, hogy lehetővé tették, és tisztelem őket érte. Azzal hálálhatom majd meg, hogy idős korukban sem hagyom el őket, illetve én is megteszem ugyanezt a gyerekeimért majdan.

Itthon természetesen kiveszem a részem a házimunkából, ha külön megkérnek valamire, szó nélkül megcsinálom.

2017. aug. 31. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
60%

"Ha ilyen átlagért megszenvedsz, sokat tanulsz, akkor valóban kár odajárnod."


Gondolom életedben nem jártál még felsőoktatás közelében sem. Ez nem középsuli ahol a 4-es még max jó...Mérnökin pl 2,0 a szakátlag nagyjából. És? Jelent ez bármit is?

Fel kéne nőni, nem az "átlag" jelenti azt, hogy mire is vagy képes.

2017. aug. 31. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
23%

Utolsó, érdekes, gondolom 2,0-ra egy forint ösztöndíjat sem adnak. Miért? Mert a csoport átlagához mérten adnak meg egy minimális átlagot, ami ösztöndíjat ér.

2,0-val jó hülyének kell lenni!

Én is mérnökire jártam. Utolsó 3 félévben 5,3 fölött adtak csak ösztöndíjat. És hidd el, nem csak egy ember kapott.

2017. aug. 31. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
76%
Én biológus vagyok, ez ezerszer nehezebb szak a jognál, nálunk 2,0-tól volt az ösztöndíj
2017. aug. 31. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
84%
74%-os, én nem az utolsó 1-2 félévről beszélek ami már tingli-tangli...hanem pl 1. esetleg 2. évről...ne akard már nekem bemagyarázni hogy ott nem 2,0 a szak átlag. (jó esetben, de láttam már ez alattiti is járműmérnököknél pl). Ettől miért hülye valaki?? Nem tudom te hol élsz. Ahogy az utolsó is írja 2,0-tól már van ösztöndíj...
2017. aug. 31. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:

Valóban befektetés az egyetem, és el lehet várni a szülőktől sok mindent, mostanában úgy érzékelem el is szoktak. Viszont szerintem, mivel ők mégis csak a szüleid, nem pedig ismeretlenek, akikkel szemben minden jogodat feltétlenül érvényesíteni kell, gondolkozz el kicsit jobban a dolgon.

Valahol teljesen jogos elvárás szerintem az is egy felnőtt ember felé, hogy tartsa el magát, dolgozzon meg azért, amit csinálni akar, ha már egyszer meg tud. Én úgy gondolom, hogy az, hogy a szüleid támogatnak, nem "jár", hanem kiváltság. Ennek megfelelően nem is szabad úgy kezelni, és talán meg kell hozni néha bizonyos áldozatokat, hogy ne csak a szülő szakadjon meg a mi álmainkért. (Mondom ezt úgy, hogy egyébként én is egyetemista vagyok, otthonról támogatott, és amit nyáron összegyűjtöttem pénzt, gyakorlatilag csak nyaralásra költöttem, mert a szüleim ennyire támogatnak egyébként.)


Szóval ha ezt felhozták neked, akkor szerintem tényleg a békesség kedvéért nem ártana, ha legalább elgondolkoznál rajta egy kicsit. Elsőként, hogy mi a motivációjuk? Az a baj, hogy kicsit sem könnyíted meg az ő dolgukat anyagilag, vagy konkrétan az, hogy nincs munkahelyed, soha nem dolgoztál?


Mindkét esetben van több lehetőséged is. Egyrészt, ha annyira tanulsz, akkor húzz még rá egy kicsit arra a tanulásra, és csinálj olyan átlagot, amire ösztöndíjat adnak. Az tényleg havi több tízezer, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha otthon laksz külön nem kell pénzt kérned. (Ne félj a 3,5-4-től nincs olyan messze az, mint amennyire tűnik, pláne ha korrigált átlagra adják nálatok is, mert akkor még plusz két tárgy, és kapásból több tizedet javul az átlagod.)

Ezen kívül (bár most ez pont nem aktuális), de nyáron, akár nem végig, csak egy-másfél hónapig nyugodtan elmehetsz dolgozni. Szakmában, nem szakmában, mindegy, de sok új tapasztalatot, és persze pénzt szerzel. Nem igaz, hogy minden diákmunka rosszul fizet, csak keresni kell. Idén láttam olyat, amelyik nettó(!) 1000-os órabért ajánlott aktatologatásért (szkennelés, régi dokumentumok rendszerezése). Ez mondjuk 6 héttel számolva (240 óra) 240000 Ft, ami ha otthon laksz szintén elég egy tanévre. De még a kevesebb pénz is pénz.

És nyilván ott van az év közbeni munka, amit elutasítasz. Ezt részben abszolút megértem, hétköznap én is csak akkor mennék, ha muszáj lenne. Ugyanakkor esetleg hétvégén, vagy ha valamelyik nap nincs, vagy kevesebb órád van, nyugodtan bevállalhatsz egy-egy (alkalmi) melót. Kevesebb nem leszel tőle, az biztos. Legfeljebb, ha tényleg nem bírod, abbahagyod ezt is, de legalább a próbálkozást látják a szüleid.


A konfliktusok rendezése, és elkerülése érdekében mindenképpen beszélj szerintem szüleiddel, és értesd meg velük, hogy félsz, hogy a tanulás rovására menne a dolgok. Esetleg ígérd meg, hogy jövő nyáron komolyan veszed a kérdést, és akkorra keresel munkát. Aztán persze ehhez hozzá tartozik az is, hogy év közben nem minden másnap a bulizásból esel haza hajnali kettőkor, hanem tényleg tanulsz, de ezt gondolom magadtól is tudod.

2017. szept. 1. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim válasza:
Kedves Kérdező! Írtad, hogy a szüleid büszkék rád, tehát valószínűleg elismerik azt, hogy nem egy könnyű szakmát választottál. Én a helyedben erre alapozva, ebből kiindulva ülnék velük beszélni. Ehhez azonban szerintem először érdemes utána nézni, hogy milyen lehetőségek vannak az egyetem és a munka összehangolására, mert konkrét információk, érvek fényében tudsz és érdemes beszélni erről szüleiddel, hogy ők miként képzelik el a közeljövőt. Jómagam késői gyermek vagyok, nem jogász családból, nyugdíjas és beteg édesanyám egyedül nevelt fel. A jogi egyetem alatt elsősorban olyan diákmunkákat igyekeztem végezni, amik kötődtek ehhez a területhez, mert nem voltam olyan anyagi helyzetben, hogy ügyvédi irodában legyek (ingyen) gyakornok. A diploma megszerzése után azonnal sikerült ügyvédjelöltként elhelyezkednem egy családias légkörű budapesti ügyvédi irodában, ahol támogatásukkal elvégeztem egy szakjogászi képzést, illetve nemrégiben tettem le az utolsó ügyvédi szakvizsgát is. Saját fizetésemből tartottam fenn és tartok fent egy albérletet, de édesanyám tovább igyekszik könnyíteni helyzetemet azzal, hogy minél többet tudjak spórolni saját lakásra (pl. saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt ad, illetve télre fel szokott költözni, hogy kevesebb legyen a rezsink). Ha esetleg vannak szakmai kutatási terveid, érdemes e körben felvenni a kapcsolatokat egyetemi tanárokkal (hosszabb távon gondolkodva). Saját tapasztalatom alapján – akin látják az igyekezetet – a szárnyaik alá veszik, és akár publikálási lehetőséget is biztosítanak. Természetesen sok tényező, így a szerencse is szerepet játszhat, ám példám alátámaszthatja azt, hogy jogász szülő/jelentősebb szülői támogatás nélkül is lehet előbbre jutni. Sok sikert kívánok!
2017. szept. 10. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!