Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogi egyetem, s az ebből...

Jogi egyetem, s az ebből fakadó családi konfliktusok (!? )

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Csak szeretném leírni pár mondatban mindazt, amit az utóbbi időben itthon tapasztalok ill. érdekelne az, hogy más emberek hogyan látják a helyzetet.


Másodéves joghallgató vagyok aki egy normális, anyagilag mondhatni stabil és biztos családi háttérrel rendelkezik. Az egyetemen jól teljesítek, 3,5-4-es átlagot produkálok a szemeszterek során, amiért igenis "megdolgozok", sokat tanulok érte. Viszont ez sajnos összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy anyagilag nem állok saját lábon -szülői támogatásra szorulok kb. minden téren-.


Szüleim büszkék rám, kölcsönös szeretetben éljük a mindennapokat, viszont olykor elpattan a húr közöttünk és sokszor sérelmezik azt, hogy nincs munkahelyem. Persze ez is érhető, hisz huszonpár évesen elvárható lenne a gyerektől, hogy ne kelljen lépten nyomon a szülők financiális támogatására támaszkodni. Ezt a helyzetet úgy lehetne megoldani, ha az egyetem mellett munkát vállalnék. Ez sajnos azért kellemetlen helyzet, mivel az órarendem is a hétköznapokban úgy tevődik össze, hogy kb. lehetetlen lenne összeegyeztetni egy állással. Nem beszélve arról, hogyha a szabadidőm ezen részét amit amúgy tanulásra fordítanék, mind munkaórákba csapna át, s így persze az eddigi, mondhatni jó tanulmányi átlagom romlásást eredményezné.


Az ebből adódó összetűzések inkább lelkileg viselnek meg, mintsem anyagilag ugyanis továbbra is támogatnak pénzügyileg, viszont nem szeretném ha emiatt kéne velük vitatkozzak, ugyanis számomra rendkívül fontos a családi harmónia..


Megértem, ők egy teljesen más világban nőttek fel, középiskola után dolgozni mentek, és többé kevésbé ez is volt a trend akkoriban. Szerintem több lehetőség volt akár egy érettségivel is érvényesülni a nagybetűs életben. Ők ennyi idősen már saját lábra tudtak állni.


Én szeretném elvégezni az egyetemet, mert érdekel és szeretem is. Igazából csak arra lennék kiváncsi megéri-e a saját igazam erőltetni ebben a témában. Úgy gondolom az egyetem az egy befektetés a gyerek jövőjét illetően..


Hogy őszinte legyek, csak jólesett leírni a helyzetet. Viszont örömmel fogadok mindenféle választ ami erre a kis bejegyzésre érkezik.


Köszi, hogy elolvastad!



2017. aug. 30. 15:26
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
86%

Nyáron és szünetekben nyugodtan elmehetsz dolgozni.


Én is egyetem mellett, mikor volt szabadidőm 3-4 nap, vagy vizsgaidőszak végén 1-2 hét, már jelentkeztem is munkára.


Az okés, hogy otthon éltem, de azért a ruhákra, bulira hadd ne kelljen már pénzt kuncsorogni, mert az halál égő :D

2017. aug. 30. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
26%

Nem kötelező dolgoznia a kérdezőnek, elég lenne ha jól tanulna és kapna ösztöndíjat. Mivel nem szorulsz rá nagyon a munkára, már az is valami lenne, ha havonta kapnál ösztöndíjként 25-30 ezret. De ahhoz ez az átlag kevés. Így viszont szüleid részéről úgy tűnik, hogy elvagy az egyetemen, nem dolgozol, csak annyi a dolgod, hogy tanulj, mégsem érsz el felmutatható eredményt.

Egyik lakótársam tavaly kezdte a jogit szeptemberben. Második félévre már ösztöndíjas volt, mert 4,7-es átlagot ért el. És nem kiemelkedően könnyen tanul, hanem leült mindennap a popójára és 3-5 órát is tanult. Pedig ő államilag finanszírozottra is bekerült.

Én sem dolgoztam egyetem alatt, fullos órarend miatt. Ha dolgoztam volna, nem tudtam volna időben befejezni, hanem csúsztam volna 1-2 évet. Viszont cserébe próbáltam jól tanulni, hogy kapjak ösztöndíjat, amivel annyival segítettem szüleimnek, hogy volt zsebpénzem és azt nem kellett adniuk.

Nyáron pedig lehet dolgozni, összeszedni annyi pénzt, hogy beosztva kitartson zsebpénzként pár hónapig.

És akkor szüleid is látnák, hogy oké, nem dolgozol suli időben, de legalább jól tanulsz, és kapsz ösztöndíjat, ez is egy visszajelzés nekik.

Mert hidd el, az a 3,4-4-es átlag nem olyan jó ám. Középmezőnyös. Ha jónak számítana, akkor több tízezres ösztöndíjaz kapnál érte. De ennyiért egy jogin sem fognak adni.

Én mérnökire jártam. Az utolsó másfél évben 5,3 alatt nem kapott senki ösztöndíjat. Ne a sima átlagot nézd, hanem a korrigált kreditindexet. Az mutatja mr5, hogy valójában mennyire tanultál jól. Az pedig 7,0 is lehet. Ahhoz képest a 3,5 az semmi.

2017. aug. 30. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
25%

egyébként 3,5 az NEM jó, egy erős középmezőny, de én kb. lószar tanulással voltam annyi :D


És még sokan rajtam kívül. Ha igazán odatettem volna magam, akkor 5-6-os átlagom simán lett volna.

2017. aug. 30. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
20%
Ezt a kifogas aradatot maximum annak tudod eladni, aki nem jartas az egyetemi vilagban vagy egy ugyvedi irodaban. Mint pl. a szuleid. De en pl. ugyvedi irodaban dolgozom, atlagban 5-6 joghallgatot foglalkoztatunk mindenfele evfolyamokbol ELTE-rol, Pazmanyrol fokepp, az atlaguk mind 4,0 felett van (maskepp nem is dolgozhatnanak nalunk, ilyen 3-as bukdacsolokra nincs szukseg), az orarendjukbe boven belefer heti 20-25 munkaora (mikor hogy alakul)... szoval, dolgozz meg azokon a kifogasokon picit :D.
2017. aug. 30. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
92%
Most kezdem én is a második évemet a jogi karon. Az első félévben nem dolgoztam, mert próbáltam hozzászokni az egyetemhez, de a másodikban már vállaltam két három délelőttöt vagy délutánt, és a szombatokat néha vasárnapokat is beáldoztam. És szintén kb. 3.5-ös átlagom van. Örülj neki, hogy nem kell esetleg még gyereket is nevelned az egyetem és a munka mellett.
2017. aug. 30. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
0%
3,5, amiért jól meg kell dolgoznod? Nem túl fényes... Rakd össze jobban az órarended, én heti három nap alatt megoldottam.
2017. aug. 30. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
8%

Régen, úgy 20-30 éve nagy dolog volt a jogász szakma!

Ma mindenkit, még csöves és alkeszokat felvesznek oda, akiknek átlaguk éppen hogy kettes.

Osztálytársamat 2,1 átlaggal felvették 270 ponttal, most másodéves!

Ma a jogász sehol nincs a fogorvoshoz, orvoshoz és gyógyszerészhez képest!

Valahol a bölcsész és filozófus szak között van presztízs tekintve! Vagy még ott se!

Pénzt meg ne is firtassuk! Melóhelyen majd neked fizetned, hogy egyáltalán bennmaradj, annyian vannak! Első években napi 12 óra a minimum munkaidő, csak vasárnap a szabadnap! Nem egy leányálom, és ami legrosszabb, hogy a stresszt, amit el kell viselni, pfuhh....


Ma utolsó kis senkiket is felvesznek oda, boldog-boldogtalant felvesznek! Biztos, hogy ezt akarod? Jogi diplomával nem fogsz tudni kimenni az országból! Nagyon túltelített a szakma! Rengetegen végeznek minden egyes évben!

Ha nincs minimum cum laudés diplomád, mehetsz mosogatni, ja, és még egyszer szólok örök életre be leszel kasztlizva az országban, nem mehetsz ki! Nem lesz kiút! De ha te bevállalod a mosogatást Mekiben...!

2017. aug. 30. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
16%

Utolsó, 270 ponttal csak fizetősre vesznek fel. Államilag támogatottért már 430 pont volt a határ.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy-egy évfolyam 90%-a csak azért van ott, mert a szülők fizetik a tandíjat vagy diákhitelt vesz fel a gyerek.

Nevetséges a 270 pont még fizetősre isvesznek. Azt még egy hülye is el tudja érni.

Az sem igaz, hogy bekerülni könnyű, de bent maradni nem. Aki fizetősön van, azt áttámogatják sok esetben még akkor is, ha nem érdemli meg, de mivel perkál, érvágás lenne az egyetemnek, ha ilyenek otthagynák bukás miatt a szakot.

Én ezen változtatnék. Hogy ha már 430 az államis ponthatár, akkor ahhoz igazodva legyen már legalább 350 a fizetős is, hogy valóban olyanok jelentkezzenek és olyanokat vegyenek fel oda, akik tényleg odavalóak, és kettes-hármas érettségivel ne menjen már azért egyetemre, mert anyuci, apuci kiperkálja érte a pénzt.

2017. aug. 30. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
100%
280 a jogszabályi minimum...
2017. aug. 30. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
69%

Szinte az összes jogász szakon 460 a ponthatár, amit nyilván csak színötös, vagy egy tantárgyból nagyon kiemelkedők tudnak elérni.


Többieket ne is firtassuk, nem is méltók jogásznak! Mindenféle lecsúszott alak már jogira megy. A mi városunkban már a gyűjtőiskolákból (gyenge szakközépből) az "erősebb" tanulók mennek fizetősre, akik csutkába alig érnek el 290 pontot, de azt vérrel és verejtékkel, ami nagyon gyenge.

Jogásznak presztízse borzalmasat esett, mondom, ma már sehol nincs!

De mondom, hogy a kérdező ilyen átlaggal sehol nem fog tudni elhelyezkedni jogászként, mivel borzalmasan túltelített a szakma! Erre akartam "ÉN" felhívni a figyelmet! Ha nincs minimum Cum Laude-s diplomája, már mutatják is a kijáratot neki!

2017. aug. 30. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!