Normalis, ha semmilyen érzés nem fűz a családomhoz?

Pontosan ezért nem lesz soha gyerekem.

Az ember kiadja a lelkét is a gyerekéért, milliókat költ a felnevelésére, hogy aztán az leszarjon és felém se nézzen többé, csak mert. Rengeteg ilyen hálátlan féreg van.

Én is valami hasonlót érzek amit te. Nálam úgy volt, hogy anyukám eléggé temperamentumos volt kiskoromban, könnyen eljárt a keze és hamar felkapta a vizet. Na nem kell itt nagy verésekre gondolni, de azért ez sem volt normális dolog szerintem. Apukám pedig papucs, magyarul mondva, ő szó nélkül végigasszisztálta ezt az egészet, pedig most már tudom, hogy nem mindig adott anyámnak igazat, csak nem mert közbeszólni.

Most már semmi gond nincs köztünk elvileg, de bennem vannak a tüskék. Nem utálom őket, de a közöny jó szó arra, amit érzek. Csúnya kimondani, de őszintén úgy gondolom, hogy nem rendítene meg a halálhírük sem, kb. ugyanúgy fogadnám, mintha azt mondanák, hogy meghalt a 98 éves Piroska néni a szomszéd utcából.

22 éves vagyok, szóval ez már nálam sem kamaszkori hiszti. 18 évesen már te is túl vagy ezen a fázison, ahogy mondtad is.

Nem kell oknak lenni. Öcsém dettó ilyen. Amikor édesanyánk beteg volt, egyszer sem látogatta meg a kórházban. Csak a pénzt meg a cselédet látja benne.

Pedig édesanyám mindig mindent megadott neki, szereti önzetlenül.